A madi bicsak becsülete

Az idősebbek még emlékeznek, mit jelentett ez: az ott lakóknak nem adtak építési engedélyt, elkezdődött az elvándorlás. Ráadásul közigazgatásilag is ellehetetlenítették, hiszen a szomszédos Albárhoz csatolták. Nagymad azonban újra épül és szépül. Igaz, ez korántsem nevezhető szerencsének, hanem szívós élni akarásnak, hiszen lakosai a rendszerváltás után az első adódó alkalommal visszaszerezték önállóságukat. Túlélték a rendszerváltás kényszerű paradigmaváltását is, hiszen a mezőgazdasági szövetkezet csődje után a munkavállalóknak valami újhoz kellett kezdeniük. Ráadásul a faluhoz fűződő, rájuk nézve nem éppen hízelgő mondát is a javukra tudták fordítani.

A bicskatörténet eredete

Az egyik monda szerint az itt vadászó Mátyás király a Mad és Padány között álló hatalmas „őrfa” (valószínűleg kocsányos tölgy) árnyékában falatozott kíséretével. Közelükben egy szép szarvas jelent meg. A csapat lóra kapott, űzőbe vette a vadat. A nagy sietségben a piros és zöld nyelű bicskáikat is szerteszét hagyták. Arra vetődött két madi atyafi, s látták a sok bicskát. „Ni csak, bicsakot termett az őrfa!” – kiáltott egyikük. „Az ám, van, amelyik már meg is érett!” – kontrázott a társa. A madiak ettől fogva sűrűn látogatták a tölgyfát az új bicsaktermés reményében, de mivel a fa nem termett többet, mérgükben kivágták. Amikor a király kedvenc fájának kivágásáról értesült, éktelen haragra gerjedt, s törvénybe iktatta, hogy a madiak és ivadékaik soha semmilyen kitüntetésben nem részesülhetnek.

Több ilyen legenda is él a falu lakosairól, ők azonban nem kezelik sértődötten a „madi bicskások” jelzőt, mi több, igyekeznek tőkét kovácsolni belőle. Nem véletlen, hogy László Gábor polgármester irodájában valóságos kiállítást láthatunk a szebbnél szebb, színesebbnél színesebb madi bicskákból. Ennél fontosabb, és a bicskakultuszra jellemző, hogy immár tíz éve minden évben megrendezik a bicsaknapokat, sőt újabban bicskás ételek nemzetközi főzőversenyét is tartottak. A helyi népdalkör pedig a Bicsakfa nevet viseli.

A „megtartás” szó kulcsszónak számít a nagymadiaknál. Gondolunk elsősorban a község óvodájára és kisiskolájára. Nyolc éve jártunk itt utoljára, akkor négy gyerek volt az iskolában, és tíz az óvodában. Más falvakban ilyen létszám mellett egyszerűen becsukják az intézményt, a költségekre való tekintettel. Nem így Nagymadon, ahol minden áron igyekeznek megtartani az alma matert, tudván, hogy ez a falu lelke. „Mi minden áron megtartjuk az iskolát – mondja a polgármester –, amíg csak tudjuk. Az óvodában mindig összejönnek tíz-tizenöten, az iskolában is volt olyan évünk, hogy kilenc-tíz gyermek látogatta, ám a mostani tanévben ötre esett vissza a létszám. Az említett emelkedés annak köszönhető, hogy bérlakásokat építettünk, s a bérlakásprogramnak köszönhetően érkeztek ide magyar családok a környező településekről. Akkoriban még ötszázan sem voltunk; napjainkban a lakosság száma megközelíti az 570-et.” Harminckilenc lakás épült – mondja a polgármester, s nemrég jelentkezett egy vállalkozó, aki szintén építene. Ők maguk egyelőre nem szándékoznak többet vállalni, esetleg még egyet. Kissé felbillent a régi egyensúly, hiszen a falu közepe lassan elnéptelenedik, és egyre többen laknak az új utcában, ami nem túl szerencsés. A Bartalosok, majd a Lászlók és a többi őshonos kisnemesi származékok, földbirtokosok dominanciája így megbomlott, márpedig a hagyományt Nagymadon fontosnak tartják. 

Pályázatok fontossága

Az ötszázas lélekszám nemcsak szimbolikus – árulja el László Gábor, hiszen ennél kevesebb lakosú települést a szlovákiai adó- és támogatási rendszer miatt nagyon nehéz fenntartani. „Így is kis község vagyunk, ráadásul a határunk sem mondható nagynak, 770 hektárnyi a kül- és belterületünk, gondjaink vannak a létezéssel. Ha nem volnának az uniós pályázatok, akkor ez a falu nem is tudott volna fejlődni. Tíz éve vagyok polgármester, ezalatt a pályázatoknak köszönhetően tudtunk előrelépni. Egy-két évig azt sem tudtam, mihez kezdjek, hogyan egyenlítsem ki az elmaradásokat. Tudjuk, hogy a pályázatok feltétele a község költségvetésének rendbetétele, nem szabad adósságnak, csődeljárásnak lennie. Azóta egyfolytában pályázunk. Nagy cégeink sincsenek, amelyek húznák a községet, a vállalkozók támogatása sem nagyon érezhető, sőt egyre gyérebb. Általánosságban elmondhatom, hogy azelőtt az emberek is jobban összefogtak, több társadalmi munkát lehetett tőlük várni. De hát megváltozott a világ.”

Nyolc éve még arról adtunk számot, hogy nincs megoldva a szennyvíz kérdése, gondot okoz az illegális szemétlerakat, és több teher is szóba került. Azóta sikerült mind a csatornázás, mind az ivóvíz kérdését megoldani: tavalytól a falu szennyvize a hegyétei tisztítóba kerül, a jó minőségű ivóvizet pedig Dunaszerdahelyről kapják. A pályázat feltételei szerint 2017 őszéig minden háztartásnak rá kell kapcsolódnia a szennyvízhálózatra.

Említettük, hogy a szövetkezet a kilencvenes évek végén átalakult, azóta egy kft. műveli a határt. Az emberek ugyanakkor szeretnének helyben dolgozni – mondja László Gábor. Ennek alig van esélye, így a legtöbben a környező városokban, Dunaszerdahelyen, Pozsonyban, a határon túl keresik a megélhetésüket. Az önkormányzat rendszeresen megpályázza a szociális programokat, így általában 15 munkanélkülinek tud munkát adni. Nemrég gondozószolgálatot is létesített, amely 10 nőt foglalkoztat. Jellemző adat, hogy az iskola és az óvoda összesen 6 alkalmazottal működik. Ez a kis létszámot tekintve nagy teher a községnek. „Az iskola és óvoda közös épületét egyébként sikerült kívülről tataroznunk, most a beltér van soron, a kerületi hivataltól kértünk rá támogatást – közli a polgármester. – Szeretnénk kicserélni a fűtést, a padlózatot és a tetőt.

Eredmények, teendők

Szomorú hír, hogy miután rendbe tették az öltözőt, mellékhelyiségeket, világítást, megszűnt a futballcsapat, pontosabban idén nem indult a bajnokságban. Ugyanakkor a sportolásra jó lehetőségek vannak, hiszen a futballpályán kívül műfüves, többfunkciós sportpálya is szolgálja a lakosok apraját-nagyját. A faluban öt éve lecserélték a közvilágítást, az utcák egyik oldalán járdát építettek, ahol csak tudtak. Ugyancsak kiépült a térfigyelő kamerarendszer. A hatalmas illegális szemétlerakatot, amely még a szövetkezet öröksége volt, végre sikerült felszámolni – félmilliós uniós pályázati támogatást szereztek rá –, ezenkívül elhordták a szerteszét található hulladékot is. A gyűjtőudvar ugyan elkészült, de csak alapjaiban, a pályázati támogatás kevés volt arra, hogy műszaki felszerelést is vásároljanak hozzá. Így a szelektált hulladékot a nagyudvarnoki gyűjtőbe szállítják. Az eredmények közül ne felejtsük ki, hogy pár éve új tűzoltószertárt építettek, míg a sürgető teendők közül a polgármester az utakat említi, amelyek megtartják az esővizet, és új járdákra is szükség lesz. Erre a környezetvédelmi alapnál próbálnak forrást szerezni. Ugyancsak a tervek közt van a művelődési ház hőszigetelése és tetőcseréje s a községháza felújítása. A polgármester azt szeretné, ha egy tájházat is nyithatnának.

Még néhány mondat erejéig visszatérve a hagyományokra: a bicsaknapokat idén is augusztusban tartották. Részt vettek rajtuk a testvértelepülések küldöttségei Magyarországról, a Székelyföldről, Vajdaságból, Kárpátaljáról (Ikrény, Fehértó, Gyergyóújfalu, Kispiac, Mezőgecse, Máriapócs). Rajtuk kívül jó a viszony Börccsel, Abdával, és nemrég vették fel a kapcsolatot a Tisza-tó melletti Kiskörével is. Idén év elején pedig a Pro Patria ünnepség keretében felszentelték a község főterén álló turulszobrot. Ennek sem túl nagy a hagyománya tájainkon, a nagymadiak azonban fontosnak tartják az ősi múlt megélését. Akárcsak a viseletet: a polgármester és az önkormányzat tagjai az egyházi és a történelmi ünnepeken díszmagyarban jelennek meg. Megadják a módját! Ez természetesen nem rátartiság, hanem az ősi hagyományok iránti tisztelet megnyilvánulása.