Új év, új kezdet?

Új év, új kezdet?

2021-ben érzetre más lesz az év első napja, talán még az újévi fogadalmak is új arcot öltenek. Az előző évi tapasztalataink és ismereteink fényében talán óvatosabbak, kisebb léptékben gondolkodóak leszünk. Vagy mégsem?

A gyakorlat azt mutatja, hogy az év első napját sokan egyfajta új időegységként tartják számon. Évente belecsúszunk abba a hibába, hogy olyan vállalásokat teszünk, amelyeket nem tudunk megvalósítani. A túl magas és egyben elérhetetlen célt kudarcélmény követi, s legközelebb nehezebben tudjuk magunkat rászánni egy-egy életmódbeli változtatásra. Leggyakrabban a sportolás megkezdése kerül fel a fogadalomlistára, de szintén élvonalban van a dohányzás felhagyása, esetleg a fogyás és a diéta is. Akadnak olyanok is, akik többet szeretnének foglalkozni azokkal a szellemi tevékenységekkel, amelyeket az elmúlt évben, években hanyagoltak. A fogadalmak betartásánál kulcsfontosságú a motiváció kérdése, amit akár olyan egyszerű módon is el tudunk érni, hogy megosztjuk környezetünkkel az új szokásainkat. Ideális esetben a környezet segíteni, nem pedig hátráltatni fog: ha fogyókúrára adjuk a fejünket, akkor nem fognak bennünket kalóriadús finomságokkal kínálgatni, hanem remélhetőleg tiszteletben tartják kérésünket. Szintén sikerhez vezethet, ha átgondoljuk, mi lehet az, ami hátráltatja majd a fogadalom betartását. Betegség vagy egyéb indok is elképzelhető, hogy keresztülhúzza a számításainkat: pont ezért volna jó a változtatás előtt felkészülni, akár (vész)forgatókönyvet készíteni a nehezebb napokra. Szükség és nagyobb kihívás esetén kérjük a szakember segítségét, tervezzük meg együtt a célhoz vezető utat.

Valamennyi elhatározás betartását alapvető hibák akadályozhatják, ezeket jobb elkerülni, mert kudarcélményhez vezethetnek. A nagyobb horderejű változásokra érdemes korábban felkészülni: jobb megtervezni, elgondolkodni azon, meddig szeretnénk megváltozott üzemmódban dolgozni, gondolkodni. Továbbá azt is érdemes lenne magunkkal megvitatni, hogy az év lazább időszakában – hétvégék, ünnepnapok, nyári és téli szabadság – mit és mennyit tudunk teljesíteni abból, amit év elején vállaltunk.

Érdekes

Tippünk

Az év első napjaiban remek programnak minősülhet az évtervezés. Vázoljuk fel heti vagy napi lebontásban azokat a teendőket, amelyek segítenek céljaink elérésében. Minden egyes lépésnél tegyük fel magunknak a következő kérdést: mi az, amit már ma meg tudok tenni azért, hogy egy év múlva elégedett, kiegyensúlyozott legyek? Az évrendezés nemcsak a leírt terveket összegzi, hanem remek motivációul is szolgálhat.

Telefonnyomkodás helyett

A modern kor emberének kihívást jelenthet az intenzív digitális ingerek mellőzése, éppen ezért, ha sikerül meghatároznunk azt az időkeretet, amelyet a napunkból szükségszerűen rááldozunk ezekre a kütyükre, tömérdek időt takarítunk meg, s ezt a rengeteg percet és órát valami olyasmivel is el tudjuk tölteni, ami örömet okoz, kiegyensúlyozottá tesz. Aki a digitális eszközök nyomkodása helyett át szeretné gondolni a napi tevékenységeit, az lapozza fel Catherine Price Digitális detox című könyvét. A kötet hasznos útmutatókkal, praktikus tanácsokkal inspirálja az olvasót, s bátorítja a kevésbé digitális szemléletmód felé.

Érdekes
Limpár Imre

Limpár Imre: Nagy fogadalmak helyett emberi léptékű heti célokat!

Két nullázási pont van életünkben minden évben, amit a társadalom általában legalizál: a születésnap kiértékelő pillanata, és az új esztendő reménye. Az újévi fogadalom a legtöbb ember mindennapjaiban azonban egy üres frázis.

De miért kell(ene), hogy a változtatásaink, új szakaszaink feltétlenül teátrálisan induljanak egy-egy ünnephez kötve? Ez is egyfajta menekülés és halogatás. Elvégre már november 28-a is alkalmas lett volna az ígéretre, a változás katalizálására, de nem, a karácsonyt már megvárom. Aztán majd a következő ünnepet, aztán a rákövetkezőt, és így telt el az élet akár a testünkkel, akár a lelkünkkel, akár az életünk vagy kapcsolataink bármely változásával kapcsolatban vágyakoztunk a jobb minőség felé. Az ürességbe markolunk egy életen át, ha így teszünk.

Egy mezei hétfőn, normál kedden, sima szerdán miért nem dönthetek úgy, hogy ez az a pillanat, amiben elindulok egy eddig ismeretlen ösvényen, és kitartok addig, ameddig kell. Valójában a tapasztalat azt mutatja, egyáltalán nem gondoljuk komolyan – tisztelegve a kevés kivétel előtt – ezt az újévi nullázási pontot.

Január 1-jén 00:01-kor még ott lesz a 2021-be vetett minden reményünk, ráadásul 2020 csúfos esztendeje után még jobban vágyjuk majd a siker, a boldogság, e két elinflált szavunk fellobbanását. Aztán eljön január 4-e, hétfő hajnal, mikor felvesszük a mókuskerekünk ismert ritmusát, és az ünnep fénye már megkopott. Nem az ünnep fényétől kell várni ugyanis a változást, az nem arra való. A változáshoz mi is kellünk. Az ünnep inkább egy megálló szemlélődést, az életünkre rátekintő kiértékelést, esetleg ambiciózus tervezést, máskor láblógatós pihenést és közös feltöltődést jelent. Az ünnep a hegy csúcsa, ekkor módunkban áll meglátni a folyamatokat, a rejtett összefüggéseket, de nem az ünnep hozza el a cselekvést és az ahhoz szükséges energiát. A cselekvés a hétköznapok rendtartásában történik. A változás és a fogadalom így legyen inkább egy rejtett napon: egy december 29-i kedd éppúgy alkalmas rá, mint egy január 7-i csütörtök. Nem ettől függ.

A kérdésre természetesen akad egy profán, merőben egyszerű válasz is. Egy mondás szerint alulbecsüljük, hogy 10 év alatt mit tudunk elvégezni, de túlbecsüljük, egyetlen esztendő alatt, mire leszünk képesek. Az újévi pezsgővel kezünkben már-már félisteni teljesítményelvárást helyezünk a saját vállunkra, mintha idén Akhilleuszok lennénk. De bocsánat, január 1-jén ugyanazok az egyszerű nők és férfiak vagyunk, mint december 31-én voltunk. Ez nem így működik. Magyarán mondva, emberi mértékben lenne érdemes határokat kijelölni. Mit jelent ez? Hagyjuk a 2021-es célokat! Helyette inkább csak legalább húsvétig tartsunk ki vállalásunkban. Tegyük fel a kérdést, hogy locsoló hétfőig (2021-ben ez a nap április 5-re esik) mit szeretnék minden egyes héten megtenni? Ideális esetben napokban érdemes gondolkodni, de ez a megvalósítás felsőfoka. Akinek az alapidőegysége nem a nap, kizárólag heti célokban érhet el valódi sikert. Alapfokú spanyol nyelvtudással sem megyünk el felsőfokú nyelvvizsgát letenni. Utóbbi evidens, akkor az előbbiben is legyünk alázatosak. Összességében emberi léptékű heti célok, mérhető alapon, és csak húsvétig. Ha így teszünk, egyáltalán nem biztos a siker, de jóval nagyobb esélyt kapunk a sorstól, Istentől és önmagunktól, mintha egész éves gigászi elvárásokat tennénk magunkra, amik agyonnyomnak már január másodikán. (Fotó: L.I. archívuma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?