Ott jártunk a háromarcú istenek gótikus útján. GALÉRIA

ott jártunk

Valóban léteznek háromarcú istenábrázolások? Egy arcban négy szem, három orr, három száj? Istenség, szentháromság, falfestmény, melynek tekintetét ki nem kerülheti a kopott padsorban üldögélő látogató? Léteznek bizony!

Ahogy a néhai hívek is naponta szembe néztek ezekkel a tekintetekkel, ezzel a tekintettel. Ott Martonházán, azaz Ochtinán meg Gömörrákoson. Azokban a csodálatos belső díszítésű, egyébként szerény méretű, de mégis hatalmas jelentőségű és páratlan értéket képviselő templomokban, ott az észak-gömöri bányavidék falvaiban. Ahol ma a szegénységet szidják. A művészettörténész szakemberek szerint éppen a szegénység miatt – nem lévén pénz a templomok újrafestetésére, átalakítására – maradtak meg ezek az emlékek. Volt egyszer egy gazdag kor – jó régen, legalább hat vagy hét évszázada –, amikor még tellett arra, hogy templomot építsenek az élők. Magyarok, szlovákok, németek, akik a hegyek gyomrát vájták aranyért, ezüstért, rézért, ólomért, higanyért, majd később vasércért. Akik bucakemencékben olvasztották az ércet, patakok vizével hajtották az érczúzó kallósmalmokat, vízzel hajtott kerékkel élesztették a fújtatókat a kohókban. Hogy aztán a munkájukból teremtett templomokat felépítve vasárnaponként ezekben az istenházákban megpihenjenek, és hallgassák az igét. A gótikus út! Egy bő kétszáz kilométeres túraútvonal, amely látnivalóban rendkívül gazdag, s felejthetetlen élményeket ad. Zárójelben mondom, egészen kicsit nyakfájós ez a túra. Már csak azért is, mert a vándor állandóan az éppen meglátogatott templom mennyezete felé tekintget, a magasat kémleli. Egész úton!

Mi az a Gótikus út?

Létezik elsősorban egy civil szerveződés ezen a néven, amely Gömör-Kishont gótikus és nem mellesleg még létező kevéske román kori értékeit menti, óvja, népszerűsíti. Hogyan lehet? Bemutatással. Erőteljes kampánnyal, hogy ha már hazai a nyaralás, meg kirándulj otthon a jelszó, akkor tessék, kérem, itt a sok pompás és pazar látnivaló! Itt, Gömörben. Ahol a Gótikus Út Polgári Társulás és a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal szervezésében idén augusztus végén három járásban, összesen tizenhárom templomban fogadták a látogatókat az aktivisták és önkéntesek. Szlovák és magyar nyelvű idegenvezetést kínálva, ízlésesen elkészített, jól áttekinthető kiadványokkal és térképpel felszerelkezve. Nem mellesleg egy olyan szakmai tanácskozást is összehoztak Rozsnyón, ahol három szakmai szekcióban – építészeti, falfestészeti és szakrális tárgyak és berendezések – csoportokban tizenhét előadás hangzott el. Remek kiadvány készülhetne belőle, remélhetőleg így lesz. A már említett túraútvonalakról annyit kell tudni, hogy három körutat alakítottak ki három járásban. A Csetneki körút, amely a Rozsnyói járásban van Csetnek (Štitník), a gömöri bazilikának nevezett evangélikus templomához, Pelsőc (Plešivec) ritka értékes református, majd Mártonháza (Ochtiná) evangélikus templomába visz, ahol a háromarcú istenség ábrázolását az oltárrész fölötti ablakban találja a nézelődő. Innen Gecelfalva (Koceľovce) evangélikus temploma és Henckó (Henckovce) római katolikus temploma felé visz az útvonal. A Jolsvai körút a Nagyrőcei járás északi részén fut. Süvete (Šivetice) evangélikus templomában, az egyik legnagyobb európai körtemplomban, azaz rotundában indul, és Gömörrákos (Rákoš) római katolikus templomába visz tovább. Innen az aprócska, de páratlan belső díszítésű Hizsnyón (Chyžné) lévő római katolikus templomba invitálja a túrázót. Ahol az egyetlen olyan oltár áll, amelynek szoboralakjait Lőcsei Pál mester készítette. Mária és Gábriel arkangyal találkozását, az angyali üdvözletet megörökítve. A jolsvai útvonal Kövi (Kameňany) evangélikus templomában fejeződik be, itt a szent magyar királyokat ábrázoló, minden bizonnyal itáliai freskófestő mester munkáját lehet megcsodálni. A Rimaszombati körút a Rimaszombati járás északi részén fut, Rimabrézó (Rimavská Brezová) evangélikus templomában most tártak fel egy igen különleges falfestményt, amelyen a gömöri vörös festésű fehér kerámiák forma- és mintakincsét fedezték fel, sok vitát is kavart ez a felfedezés. Már azért is, mert olyan réteg alól került elő, amely mindegyik eddiginél régebbi, tehát kissé átírja a gömöri vörös festésű fehér kerámiák eddigi keltezését is. A túra Karaszkó (Kraskovo) védőfalas evangélikus templomán át Rimabánya (Rimavská Baňa) legendás Szent László evangélikus templomába, onnan pedig a szintén aprócska Kiéte faluba lehet eljutni, amely hamarosan a túraútvonal része lesz. Ajánlás, hogy ne is próbáljuk meg egyetlen nap alatt végignézni ezt a sok értéket. Ha így teszünk, szavatolható lesz a nyakfájás, és estére már azt sem tudja az ember, hol és mit látott. Be kell ezt a túraútvonalat szépen osztani! Legkevesebb egy hétre. Közben barlangokat, várromokat, fürdőhelyeket, hegymászást is be lehet iktatni. Mert Gömör gazdag. Attól gazdag, hogy szegénysége megőrizte a tiszta értékeket.

Galéria

Aki ebbe beleszeret

Az, aki száz kilométereket is képes volt utazni a Gótikus út miatt, az a peredi Baranyai Dóri. Egyetemista, aki önkéntesként dolgozott az idei rendezvénysorozaton. Lelkesedve mesélte élményeit. „Már tavaly ősz-tél óta követtem a Gótikus Út tevékenységét különböző internetes platformjaikon. A posztjaikra való visszajelzéseim alapján talált rám David Raška társulástag, s mivel látta, hogy egyezik az érdeklődési köröm a csoport orientációjával, megkérdezte, volna-e kedvem segíteni az ez évi önkéntesmunkánál. A háromnapos eseménysorozat előtt mi már Gömörben tartózkodtunk, Henckó középkori templomának szintén történelmi erődfalán végeztünk karbantartási munkálatokat, eközben viszont folyamatosan szerveztük a hét fénypontját – a Gótikus Út három nyilvános rendezvényét. A legnagyobb élmény az volt, hogy testközelbe kerülhettem ezekkel a különleges művészeti és történelmi emlékekkel. Közelről csodálhattam az eddig csak a képernyőn látott gótikus freskókat. Láthattam a történelemnek az élő oldalát, melynek bizonyítékai a graffitiszerű középkori feliratok, vésetek az ódon templomfalakon. Egy-egy rejtett, közéleti jelenetet ábrázoló freskó a biblikus ábrázolások között; a néhol máig használt reneszánsz padsorok” – mondja Baranyai Dóri.

A gótika mint jövő?

Lehet a múltból meríteni. Nem titok, hogy a műemlékvédők és a gótika civil szerelmesei most készülnek benevezni ezt a három túraútvonalba besorolt tizenhárom templomot az Európai Örökségbe. Egy újabb lépéssel közelebb hozná ez azokat az UNESCO védettséghez. Ami rang és forrás egyszerre. Hogy megmaradhassanak. Még legalább hétszáz évig? Még legalább!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 39. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?