Elment a varázsló.
A kilencvenes években sokat dolgoztam külföldön. Kommunikációs tréningeket vezettem, és konfliktusmegoldó technikákat tanítottam. Minszket, Kijevet, Rigát, Tel-Avivot már úgy ismertem, mint a tenyeremet. Viszont volt egy nagy kínom. Angolul még gyerekkoromban megtanultam, apám vasárnaponként németre is oktatott, anyámtól pedig franciául tanultam meg ezt meg ezt-azt… Nos, a kínom lényege épp az volt, hogy oroszul, szerbül vagy románul senki sem tanított meg. Amikor viszont ezeket a tréningeket csináltam, nagy szükség lett volna erre a készségre is.
1995-ben Varsóban dolgoztam egy vegyes csapattal. A résztvevők a volt Szovjetunió utódállamaiból érkeztek. Megírtam a szervezőknek, hogy az orosszal hadilábon álltam, ezért a képzés angol nyelven folyt, és egy tolmács fordította a mondanivalómat. Esténként a kollégium kertjében tábortüzet raktunk, előkerült egy gitár meg egy balalajka, és négy-öt-hat-hét üveg vodka. A harmadik korty után mindenkinek jó kedve kerekedett, és elkezdtünk énekelni. Népdalokat, az amuri partizánok dalát és sok-sok Viszockij-dalt. (A nyolcvanas években a Szojuzban ő volt a BÁRD.) Egyik-másik nótát ismertem és együtt dúdoltam velük, de közben dühöngtem magamban, miért nem tanultam meg jobban ezt a csodálatos nyelvet. (Gondolom, épp azért, mert kötelező volt.)
A tréning második hetében már egyre-másra jöttek elő a szavak és kifejezések a feledés homályából. Először csak magányosan bukkant fel az igráty, rubáska, vagy a vokzál szó, de a második hét végén már egész mondatokat is tudtam mondani. A búcsúpartin meg Jevtusenkót és Szimonovot szavaltam barátaimnak. Mikor rákérdeztek, honnét ismerem ezeket a verseket, egy nevet mondtam nekik. Persze, nekik nem sokat mondott az, hogy Vas Ottó, de az én szemeim előtt egy egészen különleges személyiség képe jelent meg.
Vas Ottót 1966-ban ismertem meg az ipolysági gimnáziumban. Az évek során rájöttem, hogy nemcsak kiváló tanár, hanem egy igazi Varázsló is, akinek még abban az oroszellenes időszakban (1967 és 1969 között) is sikerült elbűvölnie a diákokat Puskin és Lermontov verseivel, vagy a Taganka színházról tartott beszámolóival. Emellett relaxációs gyakorlatként megtanultuk tőle az orosz nyelv szabályait, és főként azt, hogy merjünk beszélni ezen a nyelven.
Az igazi varázslatra mégis a magyarórákon került sor. A Tanár Úr csodálatosan szavalt, és még azokat a diákokat is elbűvölte, akik azelőtt soha nem olvastak verseket. Az irodalomórák Ady, József Attila és Radnóti verseitől voltak hangosak, és amikor 1965-ben „elkövette” a legnagyobb mutatványát, megalapította a József Attila irodalmi színpadot, a diákok versengtek egymással a „kiadó” helyekért a csoportban. Ebben az időben volt ipolysági gimnazista Zalabai Zsigmond és Varga Imre is, akik mindenben segítették őt. Rajtuk kívül még a nagymenő sági diákok (sportolók, beatzenészek és egyéb helyi celebek) is beálltak a sorba, és támogatták a JAISZ munkáját.
Révész Feri (tízpróba), Varga Zsül, Bélik Gyurka és Öcsi (zenészek), valamint Köteles Péter és Mák Szima is jelentkeztek nála, és technikusi munkát végeztek a JAISZ-ban. Egyikük sem volt kimondott literátor, de a Tanár Úr aurája őket is elbűvölte. Lánczos Tamás eredetileg fizikát tanított, de Vas Ottó hatására ő is versrajongó lett, és a JAISZ egyetlen előadását sem hagyta ki. Mindent lefotózott, gyártotta a dokumentumokat a jövő diákjai és tanárai számára.
Gabi feleségem is Vas Ottó-tanítvány volt, és a JAISZ-ban alakult ki nála a magyar nyelv iránti szeretet és a versek csodálata.
A hatvanas-hetvenes években a JAISZ sorra nyerte az országos versenyeket. Nemcsak az ismert, magyarországi költők verseit mondta, de sok szlovákiai magyar alkotó műve is az ő tolmácsolásában vált ismertté. Vas Ottó művészetét az egész ország megismerte és tisztelte. A gimi elvégzése után összebarátkoztunk (alig tíz évvel volt idősebb nálam), és egy alkalommal azzal tisztelt meg, hogy felkért egy Radnóti-versekből készült műsor rendezésére. Így belülről is láthattam, hogy gyúródik egybe Ottó kreativitásából, munkabírásából és irodalomszeretetéből egy JAISZ-produkció. Őstehetség volt, tele energiával, egyedi ötletekkel és a vers iránti nagy-nagy alázattal! Súlyos gyerekkori betegsége következtében mozgása korlátozott lett. Egy átlagos ember ilyen hendikep után visszahúzódott volna, és valószínűleg leszázalékoltatja magát, de Vas Ottó nem ezt tette. Tornázott, biciklizni kezdett, verseket memorizált és szavalt. Hamarosan úgy emlegették őt, mint a versmondás koronázatlan királyát. Néhány nappal ezelőtt, nyolcvanéves korában elhunyt, de emlékét nemcsak a családja őrzi meg. Mindaddig, míg lesznek magyar nyelvű iskolák Szlovákiában, és lesznek bennük versszerető tanárok és diákok, Vas Ottó nevét mindig tisztelettel és csodálattal fogják emlegetni.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 45. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.