A szocializmusban szocializálódott olvasóink biztosan emlékeznek erre a szókapcsolatra, ha másként nem, hát a kötelező oroszórán hallhatták, de leginkább a kis hatóerejű nagy durranásokra volt szokás mondani.
Az én ifjúi koromban például az NDK-s turmixgépre. Igen, a kivehető ajtósra. Meg ilyesmikre. Balsája tyéhnyika, megkönnyíti a háziasszony, -ember dolgát, nem kell mostantól aprítania, kevergetnie, metélnie, habosítania, elvégzi helyette a technika. Mely vagy nem kapható, vagy nem vehető ki az ajtaja, esetleg ellenkezőleg, akkor is kiesik, amikor nem kéne. Amúgy meg a technika csúcsát a világűr meghódítása jelentette, azt is nehezen tudtuk elképzelni, de hogy ezen túl még fejlődhetne valahová, azt végképp. Én magam ellentétben kedves olvasónkkal, Fűri Olga Iringóval leragadtam Verne Gyula (végre Jules, csak hogy Bodnár Gyula kollégánkat is megidézzük) regényeinél, a sci-fi sosem érdekelt. Az nálam kimerült Mézgáék köbükijében, olykor elkalandozva gondolatban, milyen jó is volna nekünk egy ilyen rokon. Bár az is igaz, a felnőttesen gondolkodó, spórolósabb ismerőseim mondták, úgy kellene az nekem, mint üveges tótnak a hanyatt esés, minden vagyonom rámenne az ablaküvegeztetésre. Na szóval, éppen elég volt ámulnom azon, hogyan valósulnak meg sorban a fantáziadús francia kitalációi, de annak mindennek valamiféle kézzel fogható, tárgyiasult megnyilvánulásai voltak. És bár ismertem azt a kijelentését is Jules Vernének, hogy Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóság alatt marad, mert eljön majd, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein, ámultam is ezen úgyszintén, hiszen az én képzeletemen már az is túltett, amit ő kitalált, és közben meg is valósult. Mi jöhetne még?
És jött. De nem ám a Tenkes kapitánya – hogy meg ne hazudtoljam már magam: milyen régen emlegettem szegényt –, hanem a Nagy Testvér az ő csipjeivel, amelyek hiába vannak a mindennapjaimban évek óta, elképzelésem sincsen róluk, hogyan működnek. Persze, nem is dolgom nekem, hogy mindent tudjak, azért az mégiscsak végtelenül kiábrándító, hogy míg az ember, a magamfajta azt gondolta, a fennebb emlegetett találmányok kizárólag a létét, a kényelmét szolgálják majd, éppen hogy a fenyegetői lettek. És hogy még nekem is, aki nem posztolgatok sem a fészbúkon, mely már nem is fészbúk, sem semmilyen más közösségi platformon, a fényképezkedést sem viselem jól, hacsak nem muszáj, nem állok kamera elé, akit már négyévesen egy rokoni esküvőn kergetnie kellett a fényképésznek, hogy lencsevégre kaphasson, de nem és nem. Akkor, négyévesen még eldönthettem, most meg úton-útfélen kameráznak, már a házunkban is van minden sarokban egy anélkül, hogy a beleegyezésemet kérte volna valaki is, a számítógépemben a rendszergazda úgy járkál, mintha az asztalom túloldalán ülne, nyitogat-csukogat foldereket, fájlokat, persze, egyelőre csak kérésre és segítségképp, de mit tudhatom én, mit csinálnak benne, amíg alszom. Még ha egyre kevesebbet és éberebben is éppen ezért. Meg a mobilom, melyben egyetlenegy fotó nincsen, nem is fényképeztem vele még sosem, nekem a telefon telefonálásra kell ugyanis, pontosabban kényszerülök rá, mert őszintén szólva, kell a Kozareknek, de muszáj. Szóval ez a mobilom itt lapul mellettem most is az asztalon, az is lehet, hogy valahol néznek engem, ahogy verem a billentyűket, esetleg azt is tudják, mi lesz a következő gondolatom, a szó, melyet ide írok? De az iskoláját, akkor legalább hasznomra is volna, figyelmeztetne, mondjuk egy pittyantással, hogy hahó, ott hagytad az m betűt az n helyett! Mondjuk, akkor is félnék, sőt irtóznék tőle, de legalább ráfoghatnám, hogy számomra is van némi elhanyagolható haszna. Mert inkább az m az n helyett, mint a totális kontroll.
A döbbenet pedig már megint az emberig vezet, ahhoz a megállapításhoz, hogy fajunk olyan lény, mely a kényelméért bármit felad, jogot, szabadságot, önrendelkezést, ha nem kell felemelni a kezét, felvenni a fenekét a székről, akkor minden jó, vihetik az adatait, a személyiségét, az egész rongyos életét is akár. De oltatni nem oltat, maszkot nem visel.
Mert jogai vannak.
VASÁRNAP a Vorhess cég házában szigorúan tilos volt minden munka.
Szabó Magda: Csigaház
Akinek módjában áll segíteni, hogy még évekig olvashassuk a Vasárnapot, kérjük, tegye meg, minden egyes euró számít. Mi pedig továbbra is megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:
Československá obchodná banka, a.s.
Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023
Variabilný symbol: 999
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/4. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.