Tisztaság és mély emberség. Színészete abból táplálkozott, amit születésétől kezdve élete utolsó napjáig magában hordozott. Bátorság és kemény dac. Kislány volt még, tízéves sem, amikor tanítókisasszonyának kerek perec az arcába vágta: őt ugyan már nem ütheti meg soha.
Több évtizedes Thália színházi tagságának ő vetett véget. Sértettségből. Igazgatója, amíg ő egy vidéki társulatnál vendégeskedett, kilakoltatta az öltözőjéből, és egy félreeső zugot jelölt ki számára a folyosón, majd hatalmával visszaélve kispadra ültette. Ezt elégelte meg egy nap Horváth Teri, amikor is felállt egy székre, leakasztotta képét a színház faláról, és a hóna alá kapva hazaballagott vele. Soha többé nem lépett be az épületbe. Így, ezzel a fájó akkorddal zárta le pályája egyik csodás fejezetét, de ha később erről kérdezték, csak annyit mondott: „Ha a színházra gondolok, összeszorul a szívem, szinte fizikai fájdalmat érzek.”
Mikor vált meg Kazimir Károly társulatától? Honnan jött? Milyen fából faragták? Milyen volt a családja? Mi volt a legnehezebb? Hogyan lett színész? Ki figyelt fel a tehetségére? Kik voltak az évfolyamtársai? Ki lett a fogadott testvére? Milyen volt a Lúdas Matyi forgatása? Milyen szerepei voltak? Mikor állt utoljára kamera elé? Hogyan emlékszik rá Koltai Róbert?
Ezekre a kérdésekre is választ kap Szabó G. László írásában a már megvásárolható Vasárnapban.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.