Pihenő

Zalka Csaba: Motivál, hogy jó a kajakos csapat

A fiatalok széppé akarják tenni Vlček Erik hatodik olimpiáját. Sikerül nekik? Ha lesz is olimpia idén nyáron Tokióban, még nem tudni, kik lesznek azok, akik beülhetnek a kajaknégyesbe. Jelölt több is van.
Urbán Klára

2021. február 26. 08:30

Zalka Csaba: Motivál, hogy jó a kajakos csapat
Fotó: TASR

Kajakosaink február 11-én vágtak neki a tengerentúlnak, remélve, hogy az évek óta bevált, Los Angeles melletti edzőtáborban melegben és nyugodtan tudnak készülni az idei nyárra halasztott tokiói olimpiára. Nemcsak a kvótát kiharcolt négyes, Samuel Baláž, Vlček Erik, Zalka Csaba és Botek Ádám, hanem további jelöltek is, Denis Myšák és Gacsal Ákos, továbbá két kajakoslány, Likér Péter edző és a gyúró. Előtte mind megkapták a védőoltást, ami nagy port kavart, mert a nyilvánosság szerint nem volt sportszerű, hogy megszegték az elfogadott szabályokat. Pedig az olimpiára készülő sportolók helyzete más: ha nem tudnak edzeni, nincs értelme a tokiói játékoknak, hiába minden erőfeszítés. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is kérte, hogy a játékokra készülő versenyzők kapjanak előnyt az oltásnál, persze, ezt csak ajánlásként tehette, nem utasíthatja a különböző országok kormányait. Talán jobban kellett volna kommunikálni, és a sportolók példájával buzdítani az embereket az oltás fontosságára.

 

Zalka Csaba: Motivál, hogy ilyen a csapat

Zalka Csaba

Fotó: TASR

 

Otthon, Somorján találtam rá. A komáromiak vasárnap délelőtt edzettek, neki ekkor volt pihenője. Bocsánatot kérek, hogy zavarom, mire jót nevet: „A doppingellenőrök szoktak bennünket ilyenkor zavarni. Idén még nem jöttek, de ősztől a járvány ellenére vagy négyszer.

Mindenki arra számít, hogy a két évvel ezelőtti négyes tagjai és Denis Myšák közül kerül majd ki a tokiói hajó összetétele, de ott van Gacsal Ákos is. Kíváncsian várom, hogy alakul – mondja Csaba, én meg feltételezem, hogy ő is, mint a többi társa, azt szeretné, ha köztük lenne. – A felmérések alapján és a teszteken mi öten eléggé egyformán jól teljesítettünk. Nehéz lesz a döntés.”

Lassan a tapasztalt vezér, Erik utódja lesz belőle? „Ahogy látom őt edzéseken, ezt nem mondanám. Én párosban is indultam Erikkel, amikor megismertem, tizennyolc voltam, s olyan volt, mintha apánk lett volna, tanított, nem nézett le. Nemcsak jó versenyző, jó ember is. Nem mindegy neki, hogy mi lesz, ha ő már nem versenyez. Ez mindenkinek nagy plusz.” Ezt Erik tudatosítja is, örül, hogy a fiatalok évről évre jobbak, gyorsabbak, rengeteget dolgoznak, nem hiányzik nekik a motiváció, s nem veszi észre, hogy a járvány okozta őrült időszak megtörte volna a kedvüket. „Így van – veszi a lapot Csaba. – Amikor együtt lehettünk, otthon is megtaláltuk a módját, hogy eddzünk, az a jó a csapatban, hogy nem lusták a srácok, hogy nem az edzőnek kell rugdalnia őket, hogy mit csináljanak. Valóban jobbak akarunk lenni, megvan bennünk az egészséges rivalizálás, valamennyiünket motivál, hogy ilyen csapatban vagyunk.”

Denis Myšák ott volt az előző olimpián Rióban, s érmet is szerzett, ezüstöt. A többiek, Erik kivételével, aki a hatodik játékra készül, újoncok lesznek. „A felkészülés, a járvány okozta kiesés miatt az volt a legnehezebb, hogy nem tudtuk összemérni a formánkat a nemzetközi mezőnnyel – véli Zalka. – Volt Pozsonyban felmérő verseny és pár kisebb viadal, ezek alapján látjuk, hogy jól megyünk, de nemzetközi szinten nem tudjuk, hol tartunk. Két téli felkészülés kimaradt, mindenki kíváncsi, hol is tart, fejlődött-e vagy stagnál. Remélem, az idén lesznek világkupa-rendezvények.” És azt is, hogy az idén lesz Tokióban olimpia.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/8. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő sikerként könyvelte el, hogy a magyarországi tárgyaláson nem volt képviselve a szlovák diplomácia ⋌(TASR-felvétel)

A koalícióban is betelt a pohár Gyimesi miatt

Zuzana Čaputová

Čaputová a Szputnyik-szerződés nyilvánosságra hozását kéri

tüdő illusztráció

Poszt-Covid szindróma: Mik a tünetei, és mi a teendő?

puskas

Foci-Eb: telt ház lehet a Puskásban, három helyszín veszélyben

dd

A bőség kosara a könnyűzenében

Fülöp herceg Vilmos

Vilmos herceg: "nagypapám évszázadnyi életét a szolgálat határozta meg"

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.