Milyen színű a méz? Az Észak-Karolina állami lakosság érdekes választ adna erre a kérdésre; szerintük ugyanis lehet lila is.
Az eredeti cikket a Magazín.sk oldalán olvashatjátok!
A világ mézei közül egyik sem nyújt annyira lenyűgöző látványt, mint az észak-karolinai Sandhills régió lila méze. Talán folklórnak vagy városi legendának hangozhat, pedig nem az; a lila méz tényleg létezik. Sőt, valamivel még édesebb is a „mi” mézünknél, és sokkal gyümölcsösebb beütésű. Hosszú ideig csak a helyiek tudtak a létezéséről, ám köszönhetően az internetnek, mára szinte az egész világon ismert tény, hogy a méz akár lila is lehet. Ennek ellenére azonban ez továbbra is főként helyi különlegesség, amihez nem könnyű hozzájutni.
A méz színét a világostól sötétig terjedő skálán elsősorban az határozza meg, milyen virágból gyűjtötték be a nektárt a méhek. A tudósok azonban máig vitáznak azon, vajon mi adhatja a lila méz sajátos árnyalatát. Léteznek olyan elméletek, miszerint az áfonya tehet róla, a méhészek szerint azonban a méhek nem elég erősek ahhoz, hogy kilyukasszák ezt a növényt. A lila méz bizonyos értelemben még ma is csodának számít, viszont rendkívül népszerű csodának. Annyira, hogy bizonyos, észak-karolinai méhészeknek időnként le kell állítani a weboldalukat, mert félő, hogy annyi megrendelést kapnak a ritka mézfajtára, amennyit még egy jobb időszakban sem tudnának kiszolgálni. Ha esetleg ti is vágynátok rá, hogy beszerezzetek egy üvegcsével ebből a különlegességből, a Google egész biztosan a segítségetekre lesz!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.