Sportolnál? Íme pár motiváció az edzéshez

Vasárnap

Napról napra egyre népszerűbb a sport, a mozgás a fiatalok körében is. Most, hogy itt a tavasz, a szép idő, egyre több órát tudunk a szabadban tölteni, így magunkra, a külsőnkre fordítani az energiánkat.

Néha, ha elfogy a motivációnk az edzéshez, valamiből merítenünk kell. A nagyon trendinek számító, konditeremből való posztolás, valamint a nyári bikiniszezon vészes közeledése mellé összegyűjtöttem pár motivációs forrást, a teljesség igénye nélkül.

Sosem késő belekezdeni. Ne feledd: a fokozatosság és a szakszerűség nélkülözhetetlen! Amellett, hogy mindenre odafigyelsz, nem árt, ha beszerzel pár csinos és praktikus edzőcuccot is.

Vannak, akik nem kifejezetten fogyni szeretnének, ami tinikorban még nem is kellene, hogy első helyen álljon. Én inkább azt tartom fontosnak, hogy az állóképességet, a kondíciót fejlesszük. Úgy gondolom, hogy az edzés egyfajta kikapcsolódást nyújt. Közben ténylegesen kiengedheted a gőzt, kizárólag saját magadra fókuszálhatsz. Persze, azt se felejtsd el, hogy teszel az egészségedért, és ha rendszeresen edzel, meg is lesz az eredménye, bizony, külsőleg is.

Sokan keresik a sportban a kihívást. A futás erre kiváló lehetőséget kínál. Az időeredményeid tökéletes útmutatói lehetnek a fejlődésednek. Ráadásul, ha vagy olyan elszánt, hogy hóban, fagyban, esőben, kánikulában vagy akár kora reggel húzz futócipőt, még inkább büszke lehetsz magadra. Nagyon népszerűek a virtuális futóversenyek is. Elég csak az elért eredményedet feltölteni a versenyt meghirdető oldalra, és máris egy nagyon szép éremmel lehetsz gazdagabb.

A sportnak igenis van gyógyító ereje. Fontos esemény előtt, nehéz élethelyzetben, bárki számára hasznos lehet.

Ami szerintem a legfontosabb, az a kikapcsolódás. Levezethetjük a fölösleges feszültségeinket, kiszakíthatjuk magunkat a mindennapos mókuskerékből. És ha már feszültség: azt se felejtsük el, hogy amíg sportolunk, nem nyomogatjuk annyit az elektronikus eszközeinket.

Sose feledd: van időd mozogni! Már egy kis erőfeszítéssel is rengeteget tehetsz a saját egészségedért.

Sportolás közben lehetőséged nyílik új embereket megismerni, barátokat szerezni. Talán senkinek nem árt, hogy a bezártság után végre kiszakad az online világból, és újra elkezd szocializálódni. Ezzel még a lelki egészségünknek is jót teszünk. Kapcsolatainkat ápolhatjuk edzőteremben, túrázáskor vagy akár egy nagyobb séta keretén belül is. Jó társaságban gyorsabban megy az idő, mintha egyedül szánnánk rá magunkat az életmódváltásra. Még biztatni is tudjuk egymást.

A sportolás trendi, ez tagadhatatlan. A népszerű ruhamárkák minden idényben előrukkolnak egy-egy sportoláshoz szánt kollekcióval. A trendkövetés nem csak a ruházatra értendő, ajánlott figyelembe venni a sminket és a hajat is.

Hallgass edzés közben zenét! A zene javítja a hangulatod, és jobb teljesítményre sarkall. Válassz fülbemászó, motiváló szövegű számokat! A zene endorfint termel.

A sport emeli az önbizalmadat. Sokkal jobban fogod érezni magad utána, mint előtte, amihez nagyban hozzájárul az is, hogy előtör belőled a magabiztosság.

Felejtsd el a kell szót! Semmit sem muszáj. Reális, elérhető célokat tűzz ki magad elé, hogy ne menj el a végletekig. Ha nem érzed komfortosnak a tevékenységet, onnantól kezdve az egész semmit sem ér. Csak addig és úgy csináld, amíg te jól érzed magad.

Csináld azt, amit szeretsz! Keress olyan testmozgást, amiért rajongsz, amiben igazán jónak gondolod magad. Legyen ez a hobbid, a legkedveltebb szabadidős tevékenységed! Ha minden edzést szenvedésnek élsz meg, akkor nem fog menni. Találj olyat, amiben valójában megleled az örömforrást!

Szöveg Vámos Dorka

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/17. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?