Mit csinál egy könyv- és papírrestaurátor?

Vasárnap

A budapesti Bősze Tímea egy ritka, mára kihalófélben levő mesterséget űz, könyv- és papírrestaurátor. Műhelyében felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklyék és gyermekkorunk kedvenc mesegyűjteményei egyaránt új életre kelnek. Munkájának rejtelmeiről mérhetetlen szeretettel és őszinte tisztelettel nyilatkozott. Miközben beszélgettünk, kezei közt épp egy az 1848-as szabadságharcól szóló kötet gyógyult.

Általában hogyan telnek a napjai?

Attól függ, milyen időszakot élünk éppen. Igazából egy átlagos nap lehet kevésbé dinamikus, amikor például dokumentációt készítek, vagy a restaurálandó anyagot fotózom. Persze, az idő nagy részét a gyakorlati tevékenység tölti ki, amikor könyveket, papírokat, nyomatokat, egyebet restaurálok. Ha a Liszt Ferenc Emlékmúzeum évente megújuló kiállítására készülünk, akkor átmenetileg beköltözöm az intézménybe. A múzeumnak nincs állandó restaurátora, viszont műhelye igen, tehát a tárlat megnyitása előtti időszakban ott dolgozom. Ilyenkor a munkaórák az anyagok előkészítésével és installálásával telnek. Sokat beszélgetek a kurátorokkal, megosztjuk egymással az elképzeléseinket, hogy a folyamat végén egy szépséges, a tárgyaknak is ideális környezet és forma jöjjön létre.

Az említett emlékmúzeummal most már hosszabb ideje együttműködik. Ennek a kooperációnak köszönhetően olyan kincsek kerültek a kezébe, mint egy a Richard Wagner által Liszt Ferencnek dedikált kötet. Mit gondol, a munkája által kicsit ön is a történelem részévé válik?

Az említett tárgyakkal foglalkozni mindig megható. Ha nem válok is a történelem részévé, ahhoz bizonyosan hozzájárulok, hogy a restaurálás révén a múlt egy-egy darabja még sokáig elérhető legyen a következő generációk számára.
 

Vasárnap

A restaurátor nem valami újszerűt állít elő, sokkal inkább arra törekszik, hogy a lehető legkevesebb külső beavatkozással óvja meg a kötet eredeti állapotát. Ez a cél hogyan valósítható meg?

Vannak problémák, amelyeket muszáj megoldani, mert olyan állapotba kell hozni a tárgyat, hogy az kezelhető legyen. Itt azokra a sérülésekre gondolok, amelyek például veszélyeztetik egy könyv szerkezetét. Vagyis, ha nem stabilizáljuk a sérülést, akkor további állapotromlás következhet be, mondjuk az egész kiadvány darabjaira esik. Nagyon fontos, hogy minden beavatkozás visszafordítható legyen! Pontosan dokumentáljuk a munkafolyamatokat és azt is, milyen anyagokat használtunk a restaurálás során. Így, ha később további javításokra lenne szükség, a jövőbeni szakember könnyedén tájékozódhat, hogy addig mi történt munkája tárgyával. A „minimális beavatkozás” elvéhez az is hozzátartozik, hogy bizonyos bejegyzéseket – amelyek a dokumentum történetéhez tartoznak – nem távolítunk el. Ezek az ereklye sorsáról beszélnek. Nagy kaland felfedezni egy-egy könyv vagy más dokumentum útját, hogy a keletkezésük után honnan hová jutottak el.

A bejegyzések inkább az adott korról, tehát a történelem egy-egy szeletéről árulkodnak, vagy magáról a tulajdonosról mesélnek?

Az biztos, hogy maga a tulajdonos is egy történelmi korszakban élt, tehát ez a kettő valószínűleg szoros összefüggésben áll egymással.

A kincsként őrzött könyvekben sokan fényképeket tárolnak, mások virágokat préselnek. Ön mi mindenre bukkant már?

Fotográfiával még nem találkoztam, de apró mezei virágok gyakran kihullanak a munkaasztalomra. Többször került a kezembe könyvjelző és szaténszalag is. Ugyan kincsnek nem tekinthetőek, de kétségkívül mókás a sokféle kilapított bogár a lapok között. Láttam már pókot, szúnyogot, hernyóbábot is számtalanszor.

Hogy látja, inkább szentimentális okokból restauráltatják az emberek a köteteiket, vagy főként a piaci értéküket tartják szem előtt?

Tulajdonképpen mindkettő érvényes. Egy gyűjtő, aki meghatározott korú, tematikájú vagy kötésű könyveket gyűjt, azért keres fel engem, hogy a gyűjtemény darabjait jó állapotba hozzuk, ez pedig hatással van a könyv piaci értékére is. Ugyanakkor a műkedvelő számára a kollekciója egyfajta kulturális értéket képvisel, vagyis az ő esetében sem a pénz az egyetlen motiváció. Továbbá van olyan is, amikor egy könyvnek nincs piaci értéke, de az érzelmi tartalma felbecsülhetetlen.

Nemrég egy nagyon egyszerű, ragasztókötéssel készült Grimm-mesegyűjtemény került hozzám, amelyet a 80-as években adtak ki. A tulajdonos egy három hónapos kislány édesanyja, akinek ebből a könyvből mesélt a nagypapája. Miután megnéztem, kértem, gondoljuk át együtt, tényleg érdemes-e megcsináltatni. A kötetben ugyanis semmilyen személyes bejegyzés nem volt, tehát a tulajdonos kicserélhette volna egy jó állapotú antikvár darabra. Együtt megnéztük, mit kínál az online piac, és a restaurálás költségéhez képest töredék áron vásárolhatott volna egy újszerű példányt. Ennek ellenére mégis az én munkám mellett döntött.

Az is tendencia, hogy az emberek egy bizonyos kort elérve elkezdik felgöngyölíteni a családjuk múltját. Ilyenkor egy csomó könyvre és iratra bukkannak a hagyatékokban. Így kerülnek hozzám keresztlevelek, házasságlevelek, anyakönyvi kivonatok és fotóalbumok. Ezeket konzerváljuk vagy restauráljuk, így még generációkon át forgathatják őket a család tagjai.

Most, hogy a Grimm-gyűjtemény az keze által új életre kelt, vajon meddig tudja még használni a család?

Ha megfelelő, akár otthoni, állandó, pormentes környezetben tárolják, és az apró kezecskék nem tépik szét a lapokat, akkor gyakorlatilag a végtelenségig.

A mesekönyvek abból a szempontból is különlegesek, hogy egy csomó illusztrációt is tartalmaznak. Azok felfrissítése szintén az ön feladata?

Ha egy illusztráció jó része hiányzik, nem fogom újra megrajzolni, egyrészt, mert nem az én szellemi termékem, másrészt, mert nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy hiánytalan oldalról van szó. Ha mégis a modern technikát hívjuk segítségül, hogy esztétikai megfontolásokból kiegészítsünk egy bizonyos illusztrációt, valamilyen módon mindig jelezni kell, hol ér véget az eredeti terület, s hol van szó restaurálásról. Mert a megtévesztés semmiképp nem lehet cél. Sőt!

Ha az említett hölgyhöz hasonlóan mi is ilyen mély érzelmekkel viseltetünk egy kötet iránt, mit tehetünk, hogy azt a lehető legtovább eredeti, háborítatlan állapotában tartsuk?

Az intézményekben szakemberek által meghatározott paraméterek (milyen legyen a hőmérséklet, a páratartalom, a világítás stb.) szerint tárolják a papíralapú dokumentumokat és tárgyakat. De én azt gondolom, hogy egy lakásban, ahol állandó környezetet tudunk biztosítani számukra, nem lehet nagy gond. Persze, előnyös, ha a kötet pormentes helyen van, és nem éri erős napsugárzás vagy nedvesség. Ha szabad polcon tároljuk, időnként nem árt kicsit letisztítani. Egy-egy értékesebb műnek érdemes dobozt csináltatni, a fotókat pedig savmentes borítékkal óvhatjuk, de egyik esetben sincs szükség különleges bánásmódra.

Vasárnap

A szakmai rész után beszéljünk kicsit az ön személyes motivációiról is. Ha jól tudom, a családja egy antikváriumot üzemeltet. Elképzelhető, hogy innen ered a könyvek iránti rajongása?

Ennek inkább a gyakorlati részben volt szerepe. Amikor a családom elkezdett könyvekkel foglalkozni – amelyeket egyébként restaurátorhoz is gyakran vittünk –, magam is kedvet kaptam ahhoz, hogy megtanuljam a szakmát. A képzőművészet, a tárgyak iránti szeretet mindig jelen volt az életemben. Rajzolni jártam, imádtam a művészettörténetet, végül az egyetemen történelmet tanultam, de saját örömömre elvégeztem egy műtárgybecsüs képzést is. Tehát sok apró dolog adódott össze. Volt egy saját indíttatás, de az álom akkor vált valóra, amikor könyvekkel kezdtünk foglalkozni.

Tulajdonképpen milyen út vezetett odáig, ahol most tart?

Bőven több mint tíz éve kezdtem a tanulást. Korábban televíziós szerkesztőként dolgoztam, és hosszú ideig egyensúlyoznom kellett a két munka között. Nem volt egyszerű. Három-négy évvel ezelőtt viszont döntöttem: megpróbálom, vajon képes vagyok-e a restaurátorságból megélni. Vajon megvalósíthatom-e az álmomat, és tudok-e csak ennek a hivatásnak élni. Az út során rengeteg kitartásra és fegyelemre volt szükség. Nagyon akartam és akarom most is! A siker sok összetevőből áll, fontos a kézügyesség, a rajzkészség, az esztétikai érzék, az elméleti tudás, de ma már nagyon fontos tényező a jó önmenedzselés is. Nem elég egy félreeső sarokban könyveket restaurálni, mert bármilyen csodákat teremt is valaki, ha azt valahol nem tudja megmutatni a világnak, senki nem fog róla tudni. Számomra a nagy áttörést a közösségi média hozta meg, ami ugyanúgy összeszedett és elkötelezett tevékenység, mert folyamatosan posztolni kell. Az első külföldi megrendelésem egy berlini gyűjtőtől érkezett, őt is az online térnek köszönhettem. Így került a kezembe például egy 16. század végi, puha pergamenkötésű Hérodotosz-mű. Szerencsés vagyok, mert azt csinálhatom, amibe a szívemet, a lelkemet beleadom. A közösségi tér tulajdonképpen az én színpadom, ahol megoszthatom másokkal azt, ami engem boldoggá tesz.

Szöveg Tilajcsík Dóra

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?