Pihenő

Meseország mindenkié

Olvasatlanul is LMBTQ+ propaganda kötetnek bélyegezték, köztük egy ismert és széles körben kedvelt pszichológus is, sőt be is zúzták, aminek hatására a másság elfogadására, a kisebbségek képviseletének ábrázolására íródott könyv éppen az ellenkezőjét váltotta ki többekben. Mindezek ellenére, vagy pont ezért a legkeresettebb mesekönyv lett az elmúlt évben.
author
Vasárnap

2022. január 6. 11:15

Vasárnap

Nagy M. Boldizsár szerkesztő az előszóban részletesen kifejtette, miért is született meg ez a könyv a Labrisz Egyesület és az Emberi Jogi Nevelők Hálózata (EJHA) segítségével. Elmondása alapján nem akar bármit is ráerőltetni az olvasóra, egyáltalán nem szájbarágós, és nincs direkt érzékenyítés sem. A beválogatott szövegekben különös erő lakozik, feldolgoztak néhány jól ismert mesét, található benne görög mitológiai történet, ír népmese és egy színdarab átirata is.

A komoly témákat érintő könyvet csupán egy hétköznapi anyaként vettem a kezembe. De be kell, hogy valljam, a kíváncsiság is hajtott. Nem is csalódtam, tetszett, amit láttam, amit olvastam. Szép, minőségi mesekönyv Bölecz Lilla rajzainak köszönhetően, és tartalmilag is jónak mondhatom, rendkívül változatos. Nyilván találtam benne olyan meséket is, amelyek kevésbé tetszettek, de ezt nem a mondanivalójuk okozta. A könyvbe tizenhét kortárs szerző alkotása került; néhányan már kiforrott, többkötetes írók, néhányan viszont most először publikáló kezdők, ami nem vont le a mesék értékéből.

A történetek többek között a bántalmazást, az örökbefogadást, az alkoholizmust, a mélyszegénységet és a depressziót is bemutatják a szereplőkön keresztül. Megtudhatjuk, hogyan vált lányból fiúvá, majd vörös madárrá a főhős, és miért. Szóba kerül a szegénységben élőkön segítő lány is, aki polgármester szeretne lenni. Olvashatunk a királyfiról, aki a vívást, vadászatot lecserélte a játékkészítésre. Bepillanthatunk a háromfülű nyuszi életébe is. Megtudhatjuk hogyan szabadult ki nárcisztikus kapcsolatából egy feleség, vagy hogy hogyan mentette meg az unoka a nagypapája életét. A kötetben megjelenik a saját apja elől menekülő Hófehérke, akit sötét bőre miatt Avarbarnának hívnak.

Két mese lett a kedvencem. Az egyik, az ismert írónő, Gimesi Dóra Óriásölő Margaret meséje. Simonról, a mesemondóról szól, aki egy vékonydongájú fiatalember, és nem szerette a férfias foglalkozásokat. Ellenben találkozik Margarettel, aki viszont nem szeretne unalmas életet élni, de hőssé válna, és dicső nevet szerezne. Egymást támogatva és kiegészítve a végére szerelmük kiteljesedik. A másik kedvenc történetem írója Efi. (Többet is megtudhatunk róla a könyv utolsó fejeztében a kötet szerzői cím alatt.) A mese a súlyosan bántalmazott és többször megalázott cigányfiúról, Batbajánról szól; a káprázatos hangú Hamupipőke rabul ejti a bál házigazdájának és megmentőjének szívét.

A kötetben szinte mindegyik mese felvet bizonyos problémát úgy, hogy a lehetséges megoldást is szemlélteti. Úgy vélem, a gyerekeknek fontos, hogy olyan mesékkel is találkozzanak, amelyekben nemcsak az aranyhajú hercegkisasszony lehet a szép, hanem egy sötét hajú kislány vagy akár egy kisfiú is, nem beszélve a kerekesszékes vagy végtaghiányos gyerekekről. A klasszikus mesékben levő sugallat, hogy a királykisasszonyoknak mindig férjhez kell menniük, igenis modernizálásra szorul. Manapság szélesebb körű választási lehetőséggel rendelkeznek a lányok, és nem csak azok, a felnőtté válásuk során.

A Meseország mindenkié felkínálja a gyerekek számára az azonosulást bármelyik hősével, és megmutat különböző alternatívákat, nézeteket a női és férfi szerepekről. A könyvben nincs feltüntetve, milyen korosztálynak szánják, de néhány mese idősebb gyerekeknek íródott, és remek eszközt ad a szülő, tanár kezébe, amellyel elindítható a párbeszéd. A kötet mindenképpen hiánypótló a hazai piacon. Nyugaton már több évtizede léteznek hasonló mesekönyvek, amelyek különböző kirekesztett csoportok bemutatásával foglalkoznak.

Nagy Boldizsár, szerk.: Meseország mindenkié, illusztrátor: Bölecz Lilla, Labrisz, 2020, 180 oldal

Szöveg Szomík Szilvia

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tankolás

Augusztus végéig még csökkenhet a benzinár

Az orvosok kiharcolták maguknak az elbocsátást

Elbocsátásokhoz és a kórházak összeomlásához vezethet az egészségügyi minisztérium tervezete

sport a tv-ben

Real Madrid–Frankfurt focimeccs a tévében

seagal

Steven Seagal a lebombázott olenivkai börtönnél parádézott, ahol 53 ukrán katona halt meg

csehország svjc

Legfeljebb péntekig segítenek a csehországi erdőtűz oltásában a szlovák tűzoltók

dd

KVÍZ: 10 szó, amelyet hamarosan elfelejthetünk! Te tudod, mit jelentenek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.