Gyermekfoglalkozások a könyvesboltban

A húsvéti díszítő tanfolyam volt a nyitást követő első nyilvános rendezvényük (Forrás: Vittman Renáta)
Nagymegyer |

A néhány négyzetméter helyett már közel 100 négyzetméter területen várják az érdeklődőket Nagymegyeren, újdonság, hogy a könyvek mellett frissítők és meleg italok is várják a betérőket, valamint egy gazdagon felszerelt játéksarok, ahol a gyerekek is elfoglalhatják magukat.

Vittman Renáta maga is sokat olvas, de kislánya születésekor 2019-ben kezdett el jobban érdeklődni a gyerekkönyvek, foglalkoztató kiadványok iránt. Később a koronavírus miatt, amikor nem lehetett sehova menni, egyre többet és többet szerzett be maguknak, amiket aztán örömmel használtak otthon.

Első lépések

Később egyre több közeli barát, ismerős kezdett el érdeklődni a könyvek és foglalkoztatók iránt, kérték, hogy nekik is hozzon. 

„2020-ban indítottam a közösségi oldalon egy csoportot, ahova feltettem a lehetőségeket, így a könnyebben tudtak választani. Ekkor kezdődött el, hogy már nem csak magamnak rendeltem”

 – emlékezett vissza Vittman Renáta. Ma már Angliába és Ausztriába is gyakran küld könyvcsomagokat, a legmesszebbi megrendelése Ausztráliába szól. Szlovákián belül nem csak a Felvidékről keresik fel, hanem egészen Rimaszombatból, Léváról, vagy Kassa mellől is. A gyerekkönyvek mellett felnőtteknek szóló irodalommal is szolgál, fontos célja, hogy tartalmas kreatív foglalkoztató kiadványokkal és programokkal lefoglalja a legkisebbeket és a legnagyobbakat egyaránt. 

A végcél

Az otthonról indult kezdeményezés hamar kinőtte magát, és Vittman Renáta megnyitotta Könyvvarázs nevű könyvesboltját, Nagymegyer belvárosában. Egy kis üzlethelyiséget bérelt, azonban a kereslet még mindig nagyobb volt, mint a kínálat, így a költözés mellett döntött. Most egy nagyobb légtérben, külön konyhával és mellékhelyiségekkel ellátott üzletet bérel és már csak egy kívánsága van, létrehozni egy webshopot, ahol még könnyebb lesz majd az aktuális kínálat áttekintése. 

„Itt a vége, azt hiszem, megérkeztem, ennél többet már nem szeretnék elérni. Az volt a célom, hogy megteremtsek egy olyan közeget az anyukáknak, ahol kellemesen elbeszélgethetnek egy kávé mellett, míg a gyerekek biztonságban játszanak egymással. Talán egy webshop hiányzik még, ahol tényleg minden elérhető könyv látható lenne”

 – mondta el az üzemeltető.

Nagy az érdeklődés a gyerekprogramok iránt (Forrás: Vittmann Renáta)

Gazdag programok

A néhány héttel ezelőtti költözés után azonnal szerettek volna a családoknak kedveskedni egy kézműves programmal, ahová gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket is szeretettel várták. A húsvéti mézeskalács díszítő foglalkozás telt házas volt, már a kezdésre olyan sokan jöttek, hogy plusz asztalokat és székeket kellett hozniuk, sőt, volt egy pont, amikor már vissza kellett utasítaniuk az érdeklődőket. A nagy érdeklődésre való tekintettel a vezetőség azon gondolkodik, hogy kor szerint osztaná fel gyerekeket és külön idősávokban fogadná őket. 

„Hoztak például 1-2 éves gyerekeket is, itt az anyuka, vagy a nagymama festett, miközben a nagyobbacskák a gyereksarokban játszottak, a még nagyobbak pedig leültek olvasni. A második programunk a kokárdakészítés volt, ami ugyancsak nagy sikert aratott”

– mesélte lapunknak Vittman Renáta. Az a tapasztalata, hogy a kokárdát általában a megemlékezések előtti utolsó pillanatban szerzik be a szülők. Ezt kiküszöbölve hirdette meg a foglalkozást, az idősebb gyerekekre is gondolva, akik saját maguknak készíthették el szalagból, vagy gyöngyből az ünnepi kitűzőt. Emellett színezőkkel, kérdőívekkel, különféle feladatlapokkal is készült és bízik abban, hogy a résztvevő gyerek plusz pontot kapnak azért, hogy a szünidőben is foglalkoztak a tananyaggal. 

„Több gyerek odajött hozzám, hogy ezeket elviszik a tanító néninek megmutatni, hátha kapnak érte piros pontot” 

– mondta büszkén a tulajdonos.

Nem csak gyerekeknek

A könyvesbolt kínálata és a tervben lévő programok is az érdeklődők véleménye, ízlése szerint alakulnak. A gyerekkönyvek és -programok mellett nem szeretné a szülőket, a felnőtteket sem elhanyagolni, külön polcokon sorakozik a felnőtt irodalom és nekik is szervez külön eseményeket. Elsősorban neveléssel kapcsolatos témákat majd górcső alá. Szakértőket hív meg a témában, akiktől az előadásuk után kérdezni is lehet majd. 

„Szeretnék például az autizmussal foglalkozni, mert tudom, hogy ez probléma és vannak esetek, ahol a tünetek nehezen felismerhetőek, de lesznek generációs problémákat is érintő, vagy logopédiai, illetve pedagógiai fejlesztés témájú előadásaink. Két könyvbemutató, író-olvasó találkozó is már tervben van”

 – tette hozzá. Legközelebb, március második felében egy húsvéti tojás dekupázsoló foglalkozást szerveznek, ahová egy jelmezes húsvéti nyuszit is vendégül várnak. 

Akik eljöttek, kész kokárdával tértek haza (Forrás: Vittman Renáta)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?