Ébredező kert(ész)

Vasárnap

Éghajlatunkon a március az első tavaszi hónap, de azért inkább még csak tavaszias és csalóka ilyenkor az időjárás, mintsem igazi tavaszi, ehhez kell igazítani a kerti munkákat is.

Míg a Csallóközben, Nógrádban és Gömörben, valamint a Bodrogköz déli részein márciusban lehet már akár veteményezni is, addig például az északkeleti végeken, Vízközben, vagy északon, Liptóban meg Árvában még nem alkalmas erre sem az idő, sem a talaj. Március tehát a melegebb vidékeken a kertészeti munkák kezdetét jelenti.

Kerti munkák kezdete

A szőlő metszését már korábban el kell végezni, ezt fagyos időben a legalkalmasabb. A fokozatos enyhülések előtt ajánlatos a gyümölcsfák koronaalakító és tisztító metszése. Ilyenkor formáljuk tetszés szerintire a fák koronájának alakját, egyben a keresztbe növéseket, az egymást akadályozó hajtásokat tőből kivágjuk, ezzel a gyümölcsfa nagyobb hozamának javul az esélye. Aki még most szeretné gyarapítani a gyümölcsfa állományát, bátran ültessen fiatal fákat, erre a tavaszi időszak kedvező. Ahogy a gyümölcsfák, úgy a tetszés szerint kiválasztott szőlő- és rózsatövek, díszbokrok, díszcserjék ültetésére is alkalmas ez az időszak. A már termőre fordult gyümölcsösben fontos a metszés mellett a fák letisztítása, levélbogok, megszáradt, fennmaradt, esetleg beteg gyümölcstermések, leváló kéregdarabok eltávolítása, mert ezek alatt gombás megbetegedések, kártevők telelhettek át. Ajánlatos ilyenkor a kertben minden fából készült tárgyat – kerítés, kerti pad, oszlopok, támasztékok stb. – lemosó permetezéssel letisztítani, erre kéntartalmú permetet, úgynevezett bordói lét használjunk, ez pedig nem más, mint az ismert rézgálic és mésztej keveréke, ebből kell 1%-os oldatot készíteni, és kezelni a felületeket vele. A szamócásokat ajánlatos ilyenkor kitisztítani, egy kis trágyázás, műtrágyázás sem árt meg a levél- és virágfejlődés időszakában. Ugyanezt elvégezhetjük a bogyós gyümölcsöknél is. Márciusban már van, amelyik virágzik, ilyen a húsos som és a kamcsatkai mézbogyó is. Érdemes ilyen fajtákat is tartani a kertben!

A kertészkedés az egyik legjobb torna is!

Mi kerüljön az ágyásokba?

A zöldségeskertben, konyhakertben márciusban már itt van az ideje előkészíteni az ágyásokat. Figyeljünk arra, nehogy ugyanarra a helyre ugyanazt a növényfajtát ültessük, mert akkor nem lesz jó a terméshozam! Akinek még a havas időszakban sikerült kiszórni a granulátumos műtrágyát, azok azt az olvadás után most jól beledolgozhatják a talaj felszínébe, ásással, gereblyézéssel. Ha ősszel nem volt idő vagy lehetőség a talajforgatásra, ásásra, szántásra, kultivátoros talajművelésre, még mindig nem késő ezeket ilyenkor elvégezni. Igaz, kissé nehezebb lesz elegyengetni a rögöket, de jót fog tenni a talajforgatás az idei termésnek! Akik melegágyat készítettek, azok már lassan az első retkeknek, újhagymáknak is örülhetnek, akik most ültetik el a retket és a hagymát, azok sem késtek még le semmiről. Akik szeretik a fokhagymát és a vöröshagymát, ilyenkor márciusban már bátran elkezdhetik azokat ültetni, a fagyokat a hagymafélék egészen jól tűrik, nem kell aggódni akár kisebb mínuszok miatt sem. A hagymafélék talaja igényli a meszet, tehát ennek pótlásáról gondoskodjunk! Márciusban már az elsők közt vethető a mák. Gömörben például olyan szójárás is ismert, hogy hóra vetett mák terem bőven. A hidegebb időjárást és talajt egészen jól viselik még a sárgarépafélék, a petrezselyem, a pasztinák is, ezek ilyenkor már magról vethetők. El ne felejtsük a sokak által szeretett, igen sokrétűen felhasználható zöldborsót sem, ennek is március az ültetési ideje. Tartsuk észben, hogy kihajtás után egyes fajták támasztékot kívánnak, a nagyobb terméshozam és a növénybetegségek megelőzése érdekében tehát karózzuk fel, támasszuk meg a zöldborsót. A hónap vége felé már a fagytűrő, jól fejlett saláta-, káposztafélék és brokkolipalánták is kikerülhetnek a naposabb, melegebb kertrészekre.

Aki a virágot szereti...

A virágoskertben márciusban van az évelő növények ültetésének ideje. Akik a rózsát szeretik, főleg a tearózsafélék metszését végezzék el ilyenkor. Ja, és nem árt a munkák megkezdése előtt rendbe rakni a kertészeti eszközöket, szerszámokat, megigazítani a lötyögő, télen összeszáradt nyeleket, és előszedni a téli időszakban szabadságolásra küldött kertészkedő kedvet!

Lebegjen a kertészkedők szeme előtt, hogy egészséges gyümölcsöt, zöldséget termesztenek maguknak és családjuknak, s teszik ezt jókedvvel, egészséges testmozgást végezve. Mert a kertészkedés az egyik legjobb torna is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?