A rák megnémította, a szélsőjobb notórius pacifistának gúnyolta

Babits

Ami a tankönyvekből kimaradt: fejezetek Babits Mihály életéből.

Háborúellenes versei miatt atrocitások érték, irodalmi díja ellen a szélsőjobb óvást jelentett be. Éveken át küzdött a rákkal, gégeműtétje után többször is elveszítette a hangját. Felesége leszbikus volt, lánya pedig magányos hajléktalanként halt meg egy angol iparváros mellett.

Betiltott versek

Babits Mihálynak 1915-ben jelenik meg a Nyugatban a Játszottam a kezével című verse: „Nagyobb örömmel ontanám / kisujjáért a csobogó vért / mint száz királyért, lobogóért.” Ezeket a sorokat a háborús propaganda által feltüzelt nacionalisták hazafiatlan eltévelyedésnek tartják, s az „ifjúság megrontásával” vádolják Babitsot.

Egy évvel később a Húsvét előtt című, háborúellenes verse még csak vitát generál, a Fortissimo című költeménye miatt azonban már az ügyészség elkoboztatja a Nyugat 1917. március 1-jei számát, Babits ellen pedig istenkáromlás címén bűnvádi eljárás indul, a hatóságok szerint ugyanis a vers kimeríti a „vallás elleni vétség tényálladékát”, s „a nyomtatványnak ez a tartalma közbotrány okozására alkalmasnak mutatkozik”.

Babits a Tanácsköztársaság idején egyetemi tanári állást vállal, ezért utóbb a Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság is kizárja őt soraiból. Felróják neki egy nyilatkozatát is, amely szerint ő „az állammal semmiféle viszonyban nem óhajt lenni”. 1920 májusában detektív hallgatja ki, s bár büntetést nem kap, arra kötelezik, hogy rendszeresen jelentkezzen a rendőrségen.

Peres ügyei a későbbiekben is vannak. Fogaras című verse miatt a román hatóságok nem engedik beutazni Romániába, a világirodalom legszebb erotikus verseit összegyűjtő, Erato című fordításkötete pedig csak Bécsben jelenhet meg – a Magyarországra érkező példányokat a hatóságok erkölcstelenség és szeméremsértés vádjával elkobozzák.

Politizáljon-e az író?

Szülővárosában, Szekszárdon sem nézik jó szemmel Babits irodalmi ténykedését, költészetétől rokonsága is idegenkedik, s amikor nagybátyja nem fogadja el az ajándékba küldött könyvet, a kiábrándult Babits azt írja anyjának, „én soha többet Szekszárdra nem megyek, és minden érintkezést a rokonsággal megszakítok.”

Babits maximalista, mindenben a tökéletességre törekszik, ennélfogva örökösen elégedetlen. „Magad emésztő, szikár alak” – ahogy József Attila írja róla. A társadalmi elvárásokra fittyet hány, a beszélgetések során kegyetlenül őszinte.

Soha nem lép be semmilyen politikai pártba. 1926-ban Az Est körkérdésére – politizáljon-e az író? – így válaszol: „Mit törődik az író a politikusokkal s pártjaikkal? Sújtja őket hallgatásának megvetésével, s a kicsi küzdelmeket, a többé-kevésbé személyi intrikákat bízza reájuk: nekik való! De harsányan emelje föl szavát ott, ahol politikai érdekekből embereket gyilkolnak rakásra, fajokat uszítanak egymásra, nemzeteket csonkítanak és kultúrákat bénítanak; ahol a hazudott jövőért az eleven jelent áldozzák fel.”

Babits

Különös házasság

Babits 37 éves, amikor feleségül veszi a nála 12 évvel fiatalabb, kék szemű, csinos Tanner Ilonát, aki apai ágon kassai, anyai ágon pozsonyi családból származik, anyanyelve német, s csak az iskolában tanult meg magyarul. A külügyminisztériumban dolgozik, rajong a költészetért, verseket ír, s ezeket szeretné bejuttatni a Nyugatba, ezért úgy dönt, a lakásán keresi föl Babitsot. Ott azonban a lakótárs, Szabó Lőrinc nyit ajtót – és lesz Tanner Ilona szeretője.

A félszeg, gátlásos Babits és a rámenősen udvarló Szabó Lőrinc azonban bizarr alkut köt, s végül Babits az, aki váratlanul megkéri Tanner Ilona kezét – úgy, hogy addig csak egyszer találkoztak kettesben. A megilletődött lány igent mond, s néhány nappal később az esküvőt is megtartják.

Babitsnak nem sokkal korábban ért véget másfél évig tartó különös viszonya Ady özvegyével, Csinszkával (Boncza Bertával), akivel tartózkodóan viselkedett, s ha kettesben maradtak, akkor sem közeledett a nőhöz, ezért Csinszka azt terjesztette róla, hogy homoszexuális.

Tény, hogy Babits szinte aszkétaként él, a gyakorlati ügyekben pedig olyannyira járatlan, hogy a bajai cisztercita gimnáziumban, amikor ott tanított, a kétbalkezesség szinonimája a „babicsolás” volt.

Babits

A tébolyda ajtaja

Tanner Ilona költői ambíciói azonban kielégítetlenek maradnak. Babits javaslatára felveszi ugyan a Török Sophie művésznevet, de költő helyett csak költőfeleség lesz belőle. „Tehetséges nő, de rendkívül műveletlen. Fanyar, mint a berkenye, kesernyés, akár a citrom héja” – írja róla Kosztolányiné.

A feleség szervezi a család életét, vendégségeket szervez, intézi férje levelezését, és biztosítja az alkotáshoz szükséges nyugodt hátteret. Egy interjúban úgy fogalmaz, ő Babitsnak nemcsak felesége, hanem adminisztrátora, pénzügyminisztere, titkára „s mindene, amire egy praktikus életet nem értő embernek szüksége van”.

A háziasszonyi szerep azonban fokozatosan tehertétellé válik számára. 1927-ben kétségbeesetten jegyzi föl naplójába: „Mikor hét évvel ezelőtt átléptem ezt a küszöböt mint Babits Mihály felesége, ifjan, mámorosan, felmagasztosulva, azt hittem, az élet kapui nyíltak meg előttem. Nem vettem észre szédült gyönyörömben, hogy a tébolyda ajtaja csapódott be mögöttem.”

Férjét őrültnek nevezi, aki még titkolja bomlott agyát a külvilág előtt. „Őrült minden író, Karinthy közveszélyes őrült, őrült Kosztolányi és Mikes is, őrült Baumgarten.” De van, amikor ennél is indulatosabban fogalmaz, a házasság válságáról szóló, kéziratban maradt esszéjében például azt írja: „Csodálkoznom kell, hogy a házastársak időnként nem verik egymást agyon.”

Babits

Babitsék testileg is eltávolodnak egymástól, a feleség csak „hátmasszírozásért cserébe” engedi a testi szerelmet férjének. Kapcsolatukat nem javítja az sem, hogy nem lehet gyermekük – Tanner Ilona még a külügyminisztérium alkalmazottja volt, amikor főnöke teherbe ejtette, majd abortuszra kényszerítette, ennek szövődményeként azonban elzáródott a petevezetéke, és meddővé vált. Babitsék ezért örökbe fogadják a család cselédjének, Bíró Irmának újszülött kislányát, Ildikót. Tanner Ilona ráadásul akkoriban kerül kórházba vakbélgyulladással, így sokan azt hiszik, ő szülte meg a gyermeket.

„Orv betegség öldös”

Babits Mihály egészségi állapota fokozatosan romlik, bélhurut, vérhas, epehólyaggyulladás, sokízületi gyulladás, vesegörcsök keserítik meg életét – kórtörténetét utóbb Czeiczel Endre dolgozza föl részletesen. Egyre gyakrabban kerül kórházba, 1928-ban a Tolnamegyei Újság arról számol be, hogy „forró iszapborogatásokkal, hőlégfürdőkkel és csontig ható injekciókkal kezelték a beteg költőt, aki a kúra alatt húsz kilót fogyott.” De ez, mint utóbb kiderül, a pokol előszobája csupán.

Babits ziháló légzése egyre feltűnőbb. Panaszait eleinte asztmás eredetűnek vélik, majd daganat által okozott légcsőszűkületet állapítanak meg nála. A műtéttől fél, ekkor írja a Balázsolás című versét, amelyben Szent Balázshoz könyörög segítségért, „mert orv betegség öldös íme engemet / és fojtogatja torkomat”. A vers zárósorait később Márai is gyakran idézi naplójában: „Te jól tudod, / mennyi kínt bír az ember […] / S talán azt is, hogy nem is / olyan nagy dolog a halál.”

A műtétet Rudolf Nissen német sebészprofesszor végzi, eltávolítja a daganatot, nyílást metsz a légcsőbe, s a levegővétel megkönnyítésére és a váladék elvezetésére kanült helyez be. Babits ezután két hónapig nem tud beszélni, üzeneteit papírlapokra írja (ezekből állnak össze az ún. Beszélgetőfüzetek), szenved a kiszolgáltatottságtól, s helyzetét „az elaljasodás végső fokának” nevezi.

Utókezelésként besugárzásra jár, az ezzel kapcsolatos élményeit 1938 decemberében a Pesti Napló karácsonyi számában írja meg. „Itt fekszem, mintegy a tüzelés fókuszában, védtelen kitéve a fölszabadult erőknek, melyek számára sem ruha, sem bőr, sem csont, sem semmiféle vaspáncél nem akadály.” Cikkét úgy fejezi be: „Szörnyen zsibbadt vagyok. Akárcsak Magyarország.”

Babits

Anyuka szeresse apukát

Babits betegen is dolgozik, megírja a Jónás könyvét („vétkesek közt cinkos, aki néma”), 1940-ben pedig Dante-fordításáért rangos nemzetközi elismerést kap: a San Remo-díjat. A magyarországi szélsőjobb azonnal óvást jelent be, szerintük Babits „notórius pacifistaként” nem méltó a díjra, és felróják neki, hogy „tősgyökeres keresztény és magyar származású ugyan, de munkásságával mindig a liberális szellemiség kiszolgálója”, s így tulajdonképpen „zsidó szellemiségű poéta”.

Babits jobban érzi magát, hangja is – átmenetileg – visszatért, ezért Olaszországba utazik a díjátadóra, beszédet mond (olaszul), de az utazás megviseli, hazatérve vesemedence-gyulladással kórházba kerül, s nem sokkal később ismét elveszíti a hangját. Az egyre növekvő daganattól végül már nyelni sem tud, ezért előbb orrszondán át, majd egy gyomorból kivezetett cső segítségével táplálják. Néha vizet kér „csöpp borral”.

Tanner Ilona odaadón ápolja férjét. „Sebét kötözöm, injekciót adok, és majd megszakad a szívem, ahogy szenvedését látom tehetetlenül. Én egész nap nyugtatom és vigasztalom.” Néha azonban az idegösszeomlás szélén van. „Kilenc éve élek önkéntes száműzetésben, nem, börtönben, kriptában! Életemet szemétre dobtam, elfecséreltem, pusztán gyengeségből, nyálas érzelmességből.”

Hogy a feszültséget levezesse, olykor rövid szerelmi kalandokba menekül – nőkkel. Az irodalomtörténészek vonakodnak leírni, hogy Tanner Ilona leszbikus lett volna, Czeizel Endre azonban határozottan ezt állítja, szerinte Babits feleségének nemcsak Hoffmann Edith művészettörténésszel, hanem kislányuk osztályfőnökével, Raics Olgával is szenvedélyes szerelmi viszonya volt. Azt mások is megerősítik, hogy néha magára hagyta nagybeteg férjét, Rónay György például ezt írja az esztergomi Babits-házban tett látogatásáról: „Úgy feküdt ott, mint egy fészerben. A lakásban egy lélek se. Iszonyodva meredt rám, mint egy betörőre.”

Babits

Babits eleinte mentegeti felesége szerelmi kiruccanásait – „hagyjátok, így majd talán megnyugszik” –, később néha együtt sírnak.

„Ildikó, kérd meg anyukát, hogy szeresse apukát – írja kislányának egy cédulára, majd így folytatja: – Szeretsz engem, Ildikó? Én úgy látom, csak anyukát szereted, engem nem. A születésnapi ajándékokat nemcsak anyukától, hanem tőlem is kapod. (Én kerestem rá a pénzt.) Akarod, hogy meggyógyuljak? Nem jobb volna, ha meghalnék?”

Már bánja, hogy annak idején hagyta magát rábeszélni a műtétre, amellyel csak meghosszabbították a szenvedését. „„Mindenkinek csak terhére vagyok, minek élek én? Marhaság volt megoperáltatnom magam! Ha otthon szép nyugodtan maradok, talán most már túllennék mindenen.”

Babits Mihály végül 1941. augusztus 5-én hal meg a budapesti Siesta szanatóriumban, egy keddi napon, hajnali fél hatkor. Halálakor testsúlya 40 kiló.

Babits

Csont és bőr és fájdalom

„Babits meghalt az éjjel – írja naplójába Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni. – Kicsit megáll bennünk minden. Kicsit mindnyájunknak apja volt, akik írtak, és magukon érezték a szemét. Mi következik utána, ki lesz a »mérték?«”

Sajtóbeszámolók szerint Babits temetésén mindössze maroknyi ember vesz részt. „Nem feketéllik tőlük a temető, nem állják el az utakat, s autóik sem parkolnak a ravatalozó körül. […] Hol vannak a költő eszményi testvérei, hol vannak azok, akikért a költő élt, alkotott és szenvedett? A közeli gyárkémények egyhangúan pöfögnek, a halk sóhajok közben hallani lehet a villamosok csilingelését, s itt a temető körül, a falakon túl rémületes közönyében éli mindennapi életét a nagyváros. Hát mindössze néhány száz ember gyászolja Babits Mihály halálát?” – teszi föl a kérdést a Magyar Nemzet tudósítója.

A gunyoros hangú szélsőjobboldali sajtó Babitscsal együtt a kor legfontosabb magyar irodalmi műhelyét, a Nyugatot is szeretné a sírban látni, azt a lapot, amely – mint korábban vádlón írták – címében is „idegen égtájat” hangoztat.

Még abban az évben megjelenik a Babits-emlékkönyv, benne több mint hetven író, pályatárs tisztelgése Babits emléke előtt, Szabó Lőrinctől Szerb Antalon át Weöres Sándorig. „Babits haldoklása éveinek idejében írott művével bebizonyította, hogy a világ minden támadása erőtlen az emberi szellemmel szemben” – írja Márai, s a kötetben szerepel Radnótinak a Babits halálára írt verse is: „Látjátok, annyi szenvedés után most / pihen e hűvös, barna test. / Csak csont és bőr és fájdalom.”

Babits

A szélsőjobboldali sajtó nem kíméli a Babits-emlékkönyvet sem: „A magyar nemzeti közvélemény a legerélyesebben tiltakozik az ellen, hogy ma, amikor az egész magyar társadalom erőfeszítéseket tesz, hogy a zsidó szellemet a magyartól elválassza, akadnak, akik gyász és kegyelet címén ilyen közös felvonulásokat rendeznek.” A Magyar Élet című lap szerint ugyanis „a hetvenhat névnek több mint a fele zsidót és félzsidót jelent, vagy zsidó érdekeltséget: zsidó feleséget, zsidó lapot, zsidó pénzt.”

Epilógus

Tanner Ilona nem tudja feldolgozni Babits halálát. Sokáig nem is hajlandó elfogadni a tényt, hogy férje meghalt. Nem vagyok özvegy – mondogatja, s azokat a leveleket, amelyeket „özvegy Babits Mihálynénak” címeznek, felbontatlanul kidobja.

A második világháborúban megsemmisül a Babits-emlékszoba, a nagy becsben tartott házikönyvtárral együtt. Tanner Ilona testileg-lelkileg összetörik. Rövid ideig még könyvtárosi állást vállal, depressziója azonban úrrá lesz rajta, elhanyagolja magát, lakását sem takarítja senki, s végül 1955-ben hal meg, hatvanévesen, elhagyatva és keserűn, „bolond öregasszonyként”.

Lánya, Babits Ildikó kamaszkorú, amikor egy irodalomtörténeti könyvben azt olvassa, „Babitséknak gyermekük nincs, egy rokonleánykát nevelnek nagy szeretettel” – ekkor szembesül azzal, hogy nem vér szerinti, csak örökbefogadott gyermek. Tanner Ilonával megromlik a kapcsolata, s a torzsalkodás odáig vezet, hogy Ildikót kitagadják az örökségből (életvitelét méltatlannak tartják a Babits névhez). Az 1950-es évek elején kalauzként kezd dolgozni, mivel máshová nem veszik föl – a Babits név ugyanis a kommunizmus kezdeti szakaszában rosszul cseng (a hivatalos kultúrpolitika Babitsot a dekadens művészet képviselőjének nevezi).

Ildikó végül 1956-ban hagyja el Magyarországot, Angliába megy, ahol régészetet, majd hindu filozófiát szeretne tanulni. Az egyetemre azonban nem jut be, ezért előbb buszkalauzként dolgozik, majd munkanélküli segélyből tengeti az életét London külvárosában. Innen költözik Liverpool közelébe, ahol egy Runcorn nevű iparváros határában, lakókocsiban él – több mint negyven macskájával együtt.

Babits Mihály lánya itt hal meg 1982 márciusában, szívrohamban – s mire a lakókocsiban rátalálnak, addigra az éhes macskák megrágják a holttestet.

*

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/5. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!