A magányos futó

Egyeseknek nem más, mint rossz iskolai emlék, amikor a tornaórán kötelező volt lefutni a megadott köröket. Sokaknak viszont egészséges életmódot, szenvedélyt jelent, ami oldja a stresszt egy hosszú, nehéz nap után. Kikapcsol, feltölt. Mindegy, hogyan nevezzük, a futás arra tanít, hogy mindig tovább kell menni.

Lóránt

Ha jellemeznem kellene, egyszerűen csak magányos futónak nevezném. A nagykaposi Gabri Lóránt visszafogott, szolid, őszinte és tiszta szívű fiatalember, akiről talán a környezetében élők, a családja, aki mindenben támogatja, a közvetlen baráti köre joggal mondhatják el, hogy számukra példaértékű a kitartása.

A most harminchárom éves Lórántnál 2011 márciusában, egyetemi évei alatt diagnosztizáltak egyes típusú cukorbetegséget. Azt mondja, már hónapokkal előtte érezte a tüneteit: fáradékonyság, szomjúságérzet, koncentrációs zavarok. Akkor huszonhárom éves volt. Bevallása szerint nem sokat tudott erről a betegségről, csak annyit, hogy elszenvedői inzulint szúrnak, meg hogy nem ehetnek édességet. Nem is nagyon foglalkozott vele. A kezelés alatt sok mindenről felvilágosítást kapott, és egy hónappal később, a fenyőházai (Ľubochňa) gyógyfürdőben mindent megtudott, amit egy cukorbetegnek tudnia kell. Természetes, ha fiatalon kap meg egy diagnózist valaki, úgy szeretné élni az életét, mint azelőtt. Ha az elején megpróbál is betartani mindent, idővel kezdi felrúgni a szabályokat, próbára téve saját magát, az egészségét. „Eleinte valóban nagyon odafigyeltem. Aztán voltak nehéz pillanataim, olyankor napokig rendszertelenül adtam be az inzulint, ettem, amit csak jónak láttam. Őszinte leszek, mindig is szerettem a sportot. De valahogy nem tudtam magam rábeszélni, hogy valamibe bele is vágjak.”

Mélységből a magasságba

Egy idő után kezdte úgy érezni, valóban a sport az, ahol újra megtalálhatja önmagát. Még az év szeptemberében kezdett sportolni. Hetente több alkalommal összejöttek a barátok, és elkezdődött a focis korszaka. Jól érezte magát, kellemes kikapcsolódás volt az a néhány óra. Fizikailag is egyre erősebbnek érezte magát, visszatért a tudatos táplálkozáshoz, jobban odafigyelt az inzulinadagolásra is. Aztán egyre ritkábban találkoztak, és a következő évben hol edzőterembe járt, hol pedig futással töltötte az idejét. Még nem igazán tudta, mit is szeretne, de azt igen, a sport lesz az, ami majd kitölti mindennapjait. Végül 2013 lett a nagy elhatározás éve. Futásnak eredt, és itt kezdődött el egy teljesen új korszak az életében. Mivel akkor a barátokat nem tudta összehozni, lett belőle magányos futó. És hogy mit jelent neki a futás? „Jól érzem magam, örömforrás. Futás közben nem gondolok semmire, csak az újabb célok vannak előttem.”

Nehézségek

A sport bizony sok nehézséget, akár sérülést is okozhat. Nem volt ez másképp Lóránttal sem. Futás közben gyakran érzett fájdalmat a lábában. Eleinte csak fájdalomcsillapítókkal próbálta enyhíteni, de mikor egyre erősödött és elviselhetetlen lett, orvoshoz fordult. A sportorvos a vizsgálat után Achilles-íngyulladást állapított meg. Szigorú pihenést, gyógyszeres kezelést, és hogy a gyógytornát is elkezdhesse, vizsgálatok sorozatát rendelte el, hogy kizárják más gyulladások kockázatát. „Ahová csak időpontot kértem, mindenütt két-három hét, valahol több is volt a várakozási idő. Mire az egyik vizsgálaton túl voltam, újabbakra kellett várnom. De nem adtam fel, és bár kockáztattam a lábam épségét, ha egy kicsit enyhült a fájdalom, futni mentem. Merészség volt tőlem, de bevállaltam egy félmaraton lefutását is. Egész idő alatt fájdalmaim voltak, de megcsináltam. Végül bekerültem a gyógytornára. Kerek hat hét kellett, hogy a lábam helyrejöjjön, és további három, hogy visszanyerjem a régi formámat” – mesél tovább. 2016-tól kezdett újra versenyezni. Kelet-szlovákiai félmaratonokon vett részt, márciustól decemberig. Futott Nagykaposon, Kassán, Nagymihályban, Őrmezőn, Sároskőszegen. Aztán 2017-ben fogalmazódott meg benne, hogy végre elindul a teljes maratonon is. A tapasztaltabb futók azonban a nagymihályi maratonról még lebeszélték, a terep nehézsége miatt. Két évvel később újabb fájdalmak kezdték kínozni. Kezdődött minden elölről, úgy érezte, most lett vége a még igazán el sem kezdődött karrierjének. Volt, hogy masszőrhöz fordult segítségért, volt, hogy akupunktúrás terápiákra járt. Nem adta fel, tovább edzett, hogy elérje, amit kitűzött.

Sikert sikerre halmoz

Utánanézett a kassai maratonnak. Az ottani élményeit, tapasztalatait így fogalmazta meg akkor: „2019. október 6-án teljesítettem életem első maratonját, 42,2 km-t. 3 óra 38 perc 29 másodperc alatt értem célba. Hetekkel, hónapokkal a verseny előtt több alkalommal is lefutottam szabadidőmben 34 km-t (annyit szükséges), de azt mondják, hogy a maraton a 35. km-től kezdődik. Amikor azt is elértem, gondoltam magamban, ha ez a kritikus pont, akkor sima ügy, megvan. Bár a sebességem nagyon lelassult, de akkor is ugyanúgy élveztem a futást. Elejétől a végéig extázisban voltam. A 36. km-től azt sajnáltam, hogy mindjárt vége. Onnantól kezdve csak arra tudtam gondolni, hogy élvezzük ki most nagyon a hátralevő kilométereket, mert ritkán él át az ember ekkora csodát az életében. A célba érés után is kedvem lett volna még tovább futni a verseny útvonalán. Nagyon aranyos volt a nézők közt a sok gyerek, akik az arra futóknak nyújtották a tenyerüket, hogy csapjanak bele, és közben biztattak. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy vége legyen, csak mert fáradt vagyok. Fantasztikus pillanat volt, mikor mi, maratonosok örömünkben ismeretlenül, a cél után spontán egymást öleltük meghatódva. Futás közben sokszor járt az a fejemben, hogy bár örökké tartana ez az egész állapot, verseny, boldogság.”

Ez a fiú nem adta fel az álmát. Készült a következő megmérettetésre. Kilométereket futott, hogy erősödjön, hogy ki tudjon tartani. És hogy mi történt 2019 óta? „Azóta lefutottam még nyolc maratont. Rengeteget gyakoroltam, odafigyelve az egészséges táplálkozásra, inzulinadagolásra, folyadékpótlásra. És kitartásomnak köszönhetem, hogy ez év november 6-án lefutottam a 115 km-es Miskolc–Kassa ultramaratont. Amit 12 óra, 45 perc alatt teljesítettem. Cukorbetegen.”

Üzenet

Bár nehezen döntötte el, melyik sportág az, amiben kiteljesedhet, azt vallja, ha most kezdené, akkor sem csinálná másképp. „Csak annyit tudok mondani, hogy sohasem késő helyesen dönteni. És ha az emberben van elég alázat, kitartás, olyan magasságokba juthat, amilyenekről álmodni sem mert volna. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan családi háttérrel áldott meg az ég, akik mindenben támogatnak, velem és mellettem vannak. Akik boldogsággal a szívükben élik meg győzelmem pillanatait. És ennél nincs is fontosabb az életben.”

„Az ember csak azt érzi, hogy futnia kell, anélkül hogy tudná, miért. Futni réteken, erdőkön át. És ha beérsz a célba, nincs vége. Még akkor se, ha a megkergült szurkolók rekedtre őrjöngték magukat.”

(A hosszútávfutó magányossága című filmből)

 

Rajczi Emília

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/52. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene