A legzöldebb görög gyöngyszem: Korfu

Vasárnap

Korfu Görögország legzöldebb szigete, tengerpartjai váltakozóan homokos és kavicsosak, a turistát nem éri csalódás, ha úti célként ezt a csodás helyet választja.

Érdekes

Ezekben az időkben bizony már a télre készülünk, ha valamit tervezünk, az leghamarabb a karácsony, az ajándékok beszerzése, az ünnep megtervezése. De milyen jó ilyenkor is elmerülni a nyári élményekben, felidézni a tenger kékjét, illatát, a nap perzselő sugarát, a lenyűgöző látványt. Arról nem is beszélve, hogy a jövő nyarat is már most tanácsos megtervezni, lehet, hogy ajándéknak is jobb egy ilyen élményutazás, mint egy újabb haszontalan holmi.

A mindössze alig több mint 100 ezer lakosú sziget több tartományból és kisebb-nagyobb városokból, falvakból áll. Az élet a tengerparti települések köré összpontosul, egy-egy nagyobb üdülőközpont környékén idényen kívül is rengeteg az ember. Aki Korfura látogat, annak érdemes bármilyen járművet bérelnie, hogy megismerje a sziget látványosságait. Nem mintha tömegközlekedéssel (az ún. Greenbus, zöld buszok) nem lehetne, de vannak bizony olyan természeti kincsek, amelyekhez csak privát járművel jut el az ember. Érdemes több napra és zónákra tervezni a sziget felderítését, kinek mennyi ideje és kalandkedve van.

Szerelem-csatorna, szellemváros, hegyek
Az északnyugati részen mindenképpen látogassuk meg a máig érintetlen természeti csodákat: a Cape drastist (Drásztisz-fok) és a Canal dʼAmourt (Szerelem-csatorna: az a pár, aki együtt átússza, elnyeri az örök szerelmet) Sidari város központjával. Az északkeleti Kassiopi település régi halászfalu kikötővel, amely megőrizte történelmét. A bizánci erőd maradványait követve körbejárhatjuk a félszigetet, és felülnézetből nemcsak Kanoni elképesztően látványos strandját, hanem a kőhajításra levő albán hegységeket is megcsodálhatjuk. Ha már az északi területeken járunk, ki ne hagyjuk Palea Perithiát, a szellemvárost. A 14. században ide menekültek az emberek a kalózok támadásai és a tengerpart közelében betegségeket terjesztő szúnyogok elől, virágzó tartományi központot kialakítva. A 20. század közepe felé a turizmus kialakulásával fokozatosan visszaköltöztek a tengerpart közelébe, a város pedig hanyatlásnak indult. Manapság négy-öt helyi lakosa van, és turisztikai látványosságként szolgál. Csodás időbeli sétát tehetünk a falu lerobbant házai között, megcsodálva a természet erejét, ahogy újra birtokba veszi az ember által létrehozott épületeket. A faluban egyébként négy étterem is található, ahol ha felfrissülünk vagy egy jót eszünk, megmászhatjuk a település felé magasló Pantokrator-hegyet, amely 906 méterével Korfu legmagasabb csúcsa, és panoramatikus látványt nyújt az egész szigetre. A mindössze 1,5 órás túra közepesen megerőltető, mivel eléggé meredek kaptatóra kell számítani, a kilátás azonban mindenért kárpótol. Aki nem akarja kihagyni a látványt, de nem igazán túrakedvelő, annak jó hír, hogy a tévétornyos kilátó és a mellette található monostor autóval is jól megközelíthető.

Vasárnap

Angyalvár, Kék szem, öblök
A történelem kedvelőinek is tud Korfu mit kínálni. A középnyugati parton az Angelokastro (Angyalvár) meglátogatása szinte kötelező. Az erőd fontos szerepet játszott a sziget védelmében, soha nem esett el, menedéket nyújtott a lakosoknak az ostromok alatt. A vártól a sziget talán legismertebb turistaközpontja, a Paleokastritsa már csak egy köpésre van. Két öböllel és számos strandjával nem is csoda, hogy ez talán Korfu legforgalmasabb és leglátogatottabb helye. Az Alipa kikötőből óránként indul a sárga tengeralattjáróra elnevezett és emlékeztető kirándulóhajó, amely az egyórás hajókázás első részében körbejárja a part menti barlangokat (többek között a Blue Eye-t, Kék szemet is), majd az utasok a hajó víz alatti üveges, átlátszó részéből csodálhatják meg a tengermélyi világot. Porto Timoni Korfu egyik leglátványosabb dupla öbölje, főleg, ha gyalogosan közelítjük meg. A túra nem igazán megerőltető, habár eléggé meredek a terep, viszont mindenképpen zárt lábbelit ajánlatos viselni a köves, kavicsos ösvény miatt. A gyalogos túra teszi lehetővé, hogy a csodás panorámát lencsevégre is tudjuk kapni. Aki meg akarja spórolni a 30-40 perces utat, az a közeli Agios Georgios partról hajótaxival is elvitetheti magát. Egyébként az összes tengerparti strand vize a kék elképesztően sok árnyalatát tudja produkálni a világostól kezdve a türkizen keresztül egészen a mélykékig. Egy-egy látványosság felé tartva bátran álljunk meg strandolni a több tucat part egyikén. A fényképek sem tudják igazán visszaadni a tenger festői szépségét, az egyes dombok magasságát, a szűk utcák kanyargósságát. Ezért is érdemes a járműbérlésnél észben tartani, hogy minél kisebb eszközzel közlekedünk, annál több helyre juthatunk el, hiszen helyenként az út leszűkül kétméteresre, de tapasztaltunk 1,8 méter szélességűt is.

Vasárnap

Szem-szájnak ingere
A mediterrán éghajlat ellenére a görögök konyhája eléggé húsos. Persze sok a zöldség is, de szinte minden főétel tartalmaz sertés-, marha- vagy bárányhúst, a turisták kedvéért csirkehúst is. Aki a tengeri herkentyűk ínyence, itt megtalálhatja számítását: a friss polip, tintahal, garnélarák, tengeri halak finomabbnál finomabb elkészítése igazi gasztronómiai élményt nyújt. Aki biztosra akar menni, próbálja ki a halpiaci éttermeket. A hagyományos muszaka, gyros, souvlaki, görög saláta vagy tzatziki mellett Korfu jellegzetes ételeit is érdemes megkóstolni: a bourou-bourou tésztás zöldséges leves, a bourtedo egy hal fűszeres mártással, a pastitsada penne-tésztás marhahúsragu paradicsomos mártással, a stifado pikáns fűszerezésű hagymás hússzelet vagy a sofrito (marhahúsragu). A baklava mellett érdemes megkóstolni a sziget gyümölcséből, a kumquatból készült süteményt, fagylaltot, likőrt, cukorkát vagy épp magát a friss gyümölcsöt. A kedves fizetővendéget a legtöbb helyen a fogyasztást követően úzóval (ouzo – ánizsos likőr) vagy más, helyi itallal kínálják. Aki pedig mindenképpen be szeretne illeszkedni, az fogyasszon naponta többször frappét (jeges neszkávéból, cukorból és tejből turmixolt ital).

Vasárnap

Sissi üdülőkastélya
A főváros, Korfu mindenképpen megér egy napot, ha nem kettőt. Rendkívüli hangulatos utcácskái a sok szuvenírbolttal és tavernával, kávézóval magába szippantja az odalátogatókat. A város központját a régi és új erőd öleli körbe, mindkettő meglátogatása/-mászása kötelező, már csak a fentről elénk táruló látvány miatt is. A fővárostól 10 kilométerre található Sissi volt üdülőkastélya, az Achilleion. A bajor királynő Korfura jött gyógyulni fia, Rudolf elvesztése miatti fájdalmából, és rögtön megszerette a szigetet. Évekig visszajárt, a kastély neve a görög mitológiából ismert Achillesre emlékeztet, elismerésül a görög történelem, nyelv és kultúra iránt. Ha már a sziget déli része felé vesszük az irányt, tekintsük meg a negyedik bizánci erődöt, a Gardikit is, így lesz teljes a „gyűjteményünk”. A 17. századbeli Vlacherna monostor egyike a leglátogatottabb látványosságoknak, ne hagyjuk hát ki. Jellegzetessége, hogy egyedül áll egy épület nagyságnyi szigeten. A monostor mellett gyaloghídon juthatunk el a szemközti félszigetre, ahonnan karnyújtásnyi távolságból figyelhetjük meg a fel- és leszálló repülőket.

Vasárnap
Galéria

Peternai Zsuzsanna írása

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/47. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?