A krémek krémje – Ma van a Nutella világnapja

A krémek krémje – Ma van a Nutella világnapja

Február 5-én van a Nutella, a világ egyik legismertebb kenőcsének és édességének világnapja.

Február 5-én ünnepeljük a világ egyik legismertebb édességének, a Nutellának a világnapját! A Nutella egy, kakaót és mogyorót ötvöző, édes kenőcs, mely gyakori összetevője különféle süteményeknek, de önmagában is szívesen fogyasztják. Az első Nutella-világnapot még 2007-ben tartották, és Sara Rosso blogger fejéből pattant ki. A Ferrero, a Nutella gyártója minden évben megünnepli a közkedvelt édesség napját különféle online eseményekkel, különleges képekkel, valamint közösségimédia-kihívásokkal. Maga a Nutella már a 60-as évek óta népszerűsödik a kultúránkban, és 2014-ben ünnepelte 50. évfordulóját.

Kevesen tudják, hogy a kakaó és mogyoró egyvelegéből készült krémek eredetileg teljesen véletlenül születtek; egy, az 1800-as években beállt, olaszországi kakaóhiánynak köszönhetően rengeteg gyártó titokban mogyorót kevert a termékeibe, hogy készleteik tovább kitartsanak, a gyerekek pedig megvesztek a végeredményért. Ezen kezdetleges kenőcsökből alakult ki később a Nutella, időközben pedig már az első Nutella-kávézó is megnyílt az amerikai Chicagóban! A Nutella világnapján a Ferrero arra bátorít mindenkit, aki szereti ezt az ízletes krémet, hogy próbáljon olyan módon Nutellát fogyasztani, ahogyan még nem tette. Az édesség legnépszerűbb fogyasztási módszerei a megsütése mellett például, hogy kenjük szendvicskenyerek közé, vagy hogy fogyasszuk jégkrémmel, esetleg töltsünk meg vele fánkot, vagy simán csak kanalazzunk belőle egyet, és hagyjuk, hogy elvarázsoljon!

(nationaltoday)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?