A garami trió: Bandor Éva, Mokos Attila és Szabó Viktor

Nem egy időben és nem egy helyről kerültek a zselízi gimnáziumba. Mokos Attilát, helybeliként, rövidebb út vezette oda. Szabó Viktor Csatáról, Bandor Éva Kéméndről indult.

„Nálam egyértelmű választás volt a gimnázium, hiszen ugyanabban az épületben voltam alapiskolás. Meg sem fordult a fejemben, hogy máshova járjak” – állítja Attila. Viktor több helyen járt alapiskolába. Szeretett utazgatni a környéken. Párkányt unalmasnak találta, azért döntött Zselíz mellett. És mert Csatához az esik a legközelebb.

„Már elsős gimnazista koromban felfedeztem, hogy oda járt Attila. Láttam a tablójukat. Azt is tudtam, hogy színész lett. De Éva és Gubík Ági is előttem végeztek. Ági édesanyja volt a magyartanárnőnk. Tisztában volt vele, hogy én is erre a pályára szeretnék lépni. Már elsőben kimondtam. Szavalóversenyekre járt velem, gyakran mesélt Attiláról, hogy ő is nálunk érettségizett. Büszke volt a növendékeire. Gubík Ági a Sirályban és az Édes Annában játszott Komáromban. Mindkét alakítása megmaradt bennem. Mondtam is a tanáraimnak, hogy egyszer én is ott leszek majd a komáromi színészek között.”

Bandor Éva döntését, hogy a zselízi gimnáziumot választotta, és nem mást, hiszen mehetett volna Komáromba, Párkányba vagy Érsekújvárra is, egy egészen prózai ok befolyásolta. A legjobb barátnőjének a testvére is Zselízen tanult. Tőle tudta, hogy az ottani gimnáziumnak szabadabb a légköre, mint a környékbelieknek. Naponta buszoznia kellett, de nem bánta.

„Bogolepova Klára személyében tüneményes osztályfőnökünk volt. Orosz és angol nyelvet tanított. A magyartanárnőm nekem is Gubík Mária volt. Róla is csak felsőfokon beszélhetek. Soha semmit nem erőszakolt ránk. Engem is finoman vezetett rá, hogy próbálkoznom kellene a vers- és prózamondással. Már versenyekre vitt, amikor a lánya, Ági még alapiskolába járt. Szép, szerény, hosszú barna hajú kislány volt. Nem gondoltam, hogy később találkoznak az útjaink. Rólam mindenki tudta az osztályban, hogy komolyan érdekel a színészet. A matektanárom azt mondta, ha megígérem neki, hogy a színművészetire megyek, egy jeggyel jobbat ad. Gubík tanárnő is végig ott állt mellettem. Bolondos lány voltam. Éretlenebb, mint az osztálytársaim. Sem Viktorral, sem Attilával nem találkoztam a gimiben. Attila hamvas, kék szemű fiú volt a tablón. Már Komáromban játszott, amikor engem felvettek a színművészetire, Viktor pedig jóval utánam került oda. Attiláról egyébként szuperlatívuszokban beszéltek a tanárok a főiskolán. Viktorral már Komáromban találkoztam. A Jókai Színházban volt gyakorlaton. Martin Huba növendéke volt, ő rendezte nálunk a Cseresznyéskertet. Mindketten szerepet kaptunk a darabban. Akkor tudtam meg, hogy ő is Zselízen érettségizett. Attilával harmadéves koromban, a Liliomban találkoztam először. Ő Ficsúrt játszotta, én meg Marikát. Aztán az élet úgy hozta, hogy a vígszínházi Liliomba is bekerültem nemrég, de ott már Hollunderné szerepét bízta rám ifj. Vidnyánszky Attila.”

Mokos Attila a Vízkereszt próbái során tudta meg, hogy az akkor még főiskolás Viktorral földiek. Elsőre mégsem volt köztük nagy összeborulás.

„Én zárkózottabb, óvatosabb típus vagyok. A nagy öregektől ragadt rám, hogy kezdetben picit távolságtartó vagyok a fiatal pályatársakkal. Időt adok egy barátság kialakulásának. Viktorral szemben is ilyen voltam. Nálam lépcsőzetesen alakulnak a dolgok. Ki vagy, milyen vagy, rokonszenves vagy, igyunk meg egy kávét. Ezek a fokozatok. A kávéig el kell jutni. A helyzetnek ki kell forrnia magát. Viktorral húsz év a korkülönbség köztünk. Évával már főiskolás korom előtt, Kassán is kollégák voltunk. Ott volt gyakornok. Én aztán bevonultam a seregbe, rövidke időt töltöttünk együtt. A főiskolán alattam járt. Negyedéves voltam, amikor ő elsős. Tudtam, hogy kéméndi, hiszen már a gimiben feltűnt.”

Zselíz, Csata, Kéménd. Ez a Garam útvonala, tehát a folyó is összeköti őket. Garami gyerekek vagyunk, mondja Viktor, lelkesen. „Gubík tanárnőről még annyit: szívügye volt a magyar nyelv és irodalom. Van olyan osztálytársnőm, akire olyan nagy hatással volt, hogy belőle is magyartanár lett. A második anyánk volt. A titkainkat is ismerte. Volt, hogy velünk aludt, egy szobában, ha versenyre mentünk. Boldoggá tettük, ha helyezést értünk el. Végtelen szeretettel viszonyult hozzánk.”

„Nekem Gerő János, az akkori igazgató volt a magyartanárom – veti közbe Attila. – Kemény, határozott személyiség volt. Az első impulzusokat azonban az alapiskolában, Bajkai Magdi tanító nénitől kaptam. Versmondó versenyek előtt sokat foglalkozott velem. A gimnáziumban Ági apukája, Gubík Jenő volt az osztályfőnököm, aki fizikát és kémiát tanított. Rendesen belevéste az agyunkba, hogy magyar vagy, magyar iskolából mész, neked kétszer annyit kell felmutatnod, bizonyítanod, mint a többieknek. Ez később, a színművészetin is bennem volt. A biztonságérzetem miatt mindig többet ültem a megtanulandó szöveg felett, mint a csoporttársaim.”

Hogy mind a hárman ugyanabból a fészekből repültek ki, nemcsak összetartó erő számukra. Ugyanazt az értékrendet, morált viszik tovább. Természetesen nem kevés szakmai cinkossággal vegyítve.

„Bár nem egy időszakban jártunk a főiskolára, az intézmény szellemiségében mind a hárman jól megmártóztunk – véli Attila. – A színpadi munkában egyformán igényesek vagyunk. Félszavakból is értjük egymást. Mindenre nyitottak vagyunk, a színpadi értékrendet szem előtt tartva. A szakmai alázat valósággal belénk ivódott. Ez mind közrejátszik abban, hogy a kémia működik köztünk.”

Viktor is elismerően beszél a pozsonyi színművészeti főiskoláról.

„Soha nem tereltek bennünket semmilyen politikai irányzat felé. Velünk, magyar növendékekkel is elfogadók voltak. Soha nem kaptuk meg, hogy ti magyarok vagytok. Épp ellenkezőleg. Mindig azt hallottuk, hogy valami plusz van bennünk. Talán a megfelelési kényszer, a bizonyítási vágy hajtott mindannyiunkat. Néha megkínzott a szlovák nyelv, de a tanáraink biztattak. Az iskola szellemisége vezetett rá engem is, hogy minden rendezővel megtaláljam a közös hangot, függetlenül attól, hogy szlovák-e vagy magyar az illető. A cinkosság valóban megvan köztünk. Szoktuk is egymásnak mondani, na gyere, te garami! Nekem a Vág és a Duna is csodálatos folyó, de a Garam…! Annak még az illata is más. Hazamegyek, beleszimatolok, és visszahozza a gyerekkoromat.”

Molnár Ferenc remekművében, Az üvegcipőben mind a hárman szerepet kaptak.

„Értjük egymás nyelvét, nagyon jól tudunk együtt dolgozni – veszi át a szót Éva. – Viktor az én kitartottam a darabban, szerepem szerint kosztot és kvártélyt adok neki, ő mégis másnak csapja a szelet. Hiába áradozom felé, hogy mennyire szeretem, nem igazán hatódik meg tőlem. És akkor odavágom neki, hogy bosszút állok magán, férjhez megyek Siposhoz. Őt pedig Attila játssza. Ilyen viszonylatban vagyunk mi hárman a színpadon. S mivel elég energikusak vagyunk, égni-lobogni is együtt tudunk. Pillanatok alatt ráérzünk egymás hullámhosszára. Viktorral Az ügynök halálát is nagyon szeretjük. De így voltunk annak idején a Cseresznyéskerttel is.”

A véletlen műve, hogy egy házban laknak. Az is lehet természetesen, hogy a sors terelte össze őket. Elsőként Éva költözött oda, aztán Attila, majd Viktor. Éva a tizenegyedik emeleten lakik, Attila és Viktor az elsőn, egymással szemben.

„Tíz évvel Éva után költöztem a házba – meséli Viktor. – Lakást kerestünk a feleségemmel és a fiammal. Attila szólt, hogy a szomszédja árulja, viszonylag jó áron. Megnéztük, megtetszett és megvettük. Ha este együtt játszunk, egy autóval megyünk, egymást fuvarozzuk. Ha tájelőadásról jövünk, örül a buszsofőr, mert egy helyen hárman szállunk ki.”

Kérdezem tőlük, jár-e valamilyen hátránnyal is, hogy egy lépcsőházban laknak. Mindhárman nemmel válaszolnak. Az előnyökkel maguktól állnak elő. Ha elfogy a cigi, nem kell azonnal trafikba menni, mondja Viktor. Attila legutóbb sóért kopogtatott be hozzájuk. Viktor Évához sütőporért, Attilához olajért. De ugyanazon a napon. Attila és Viktor a lakásaik felújításában is segítettek egymásnak. Ha a gáz- vagy a villanyórát olvassák le a házban, elég, ha az egyikük van otthon. Példás szomszédok. Kóstolóval is meg szokták lepni egymást. Vagy jó kis házi pálinkával.

„Éva nagyon magason van. Én már attól is szédülök, ha felnézek rá az erkélyről – jegyzi meg Attila. – Ha összejövünk, akkor inkább nálam vagy Viktoréknál. Közelebb a földhöz.”

Évának friss emlékei vannak összetartásból.

„A Covid-időszak kellős közepén, amikor karanténban voltam én is, a férjem is, a kislányunk is, Viktor vásárolt be nekünk. Élesztőt is kaptam tőle, amikor sehol nem lehetett hozzájutni. Nekem van, hozok neked, mondta. Amikor Attila kórházba került, rögtön mentem hozzá, hogy ne érezze magát egyedül. Viktorral akkor is szóba elegyedünk, amikor kint dohányzik az erkélyen, én meg jövök haza bevásárlásból. Vagy a ház előtt találkozunk, és a bejárat előtt hosszasan parkolunk.”

Vészhelyzetben eddig szerencsére egyikük sem volt. Parázs vita sem volt még köztük. Idilli hármas az övéké. Éva viccelődik is ezen:

„Két Rómeó, egy Júlia. De már öregednek mind a hárman.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/33. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene