Nagytárkányban elkezdődött az újraindítás

Vasárnap

Haragoszöld Tisza-part, kénsárga repceföldek, zivatar előtti kék ég, négy templom tornyának dísze, sürgő-forgó emberek. Ez fogadta a május közepén Nagytárkány községbe látogatót. A falu élete több mint egy év járványügyi szigorítás után indul újra. Kopasz József polgármester szerint egy-két hét alatt a régi kerékvágásba kerülhetnek a dolgok, de továbbra is elővigyázatosnak kell lenni!

Élet a Tisza partján

Takaros, tiszta virágágyások, ápolt kiskertek, virágzó gyümölcsök, köztéri alkotásokkal szépített terek – így fogadja az ide érkezőt a falu. Nagytárkány a szlovák–magyar–ukrán hármashatárhoz közeli, a Tisza partján lévő nagyközség, lakosságának lélekszáma 1520 fő körül mozog. Pontos adat hamarosan lesz, most folyik a népszámlálás asszisztensekkel végzett része, az elektronikus számlálásban eddig a helyiek 81 százaléka vett részt. Kopasz József polgármester szerint – aki 1998 óta áll a falu élén – vélhetően némi gyarapodást tudnak majd felmutatni, mert kezd beérni a lakosságot helyben megtartó, lakásépítési program gyümölcse. Ennek a programnak új eredménye is van, egy újabb lakótömb, amelybe éppen a járvány előtti hónapokban költöztek be, jórészt fiatal családok. Eddig 39 lakást tudtak már átadni. A lakásépítést folytatni tervezik, újabb 9 lakásos lakótömb építésének előkészítése van folyamatban, engedélyeztetések után akár 2022-ben indulhat majd az építkezés. A régió legnagyobb gondja a foglalkoztatottság, a munkahelyek hiánya. Emiatt mintegy félszázan, főleg nők Nyugat-Európában dolgoznak a szociális szférában. Viszont, ha még az idén átadják azt a régi határrendészeti laktanyából átalakított nyugdíjasotthont, melyet egy vállalkozás fog működtetni, komoly esély van arra, hogy legkevesebb 20-25 új helybelinek lehet majd itt munkája. Ilyen intézmény iránt nagy az igény a térségben, a befogadóképességet ötven főre tervezik. Hosszú évek ügyintézése után végre zöldet kapott egy nagyléptékű vállalkozás elindítása is. A szinte egybeépült falvak, Nagytárkány és Kistárkány közt hamarosan elkezdődhet egy benzinkút, autómosó, autós szolgáltatásokat nyújtó objektum építése is.

„Amikor ez a járvány kirobbant, szinte megállt az élet. Csak a munkába járók hagyhatták el a falut. A helyiek közül a legtöbben a vasútnál és a mezőgazdaságban dolgoznak. Néhányan a legszigorúbb előírások ellenére is megbetegedtek, sajnos haláleset is volt a járvány miatt, volt olyan hét, hogy nagyon sokan itthoni karanténba kényszerültek. Minden leállt, így a közmunka, a kulturális élet, a hitélet, zárva volt iskola és az óvoda. Nem volt könnyű időszak, de most már bizakodnak az emberek, az élet lassan újraindul. A közmunka programban ma már félszáznál több helybeli dolgozik a közterületek karbantartásán, takarításán, sok a zöldterület, éppen kaszálnak. Tavaly átadtuk a szennyvízcsatornát, vannak még tereprendezések, ott is lesz tennivalójuk. Az elmúlt bő hároméves időszakban megújult a kultúrház, a magyarországi óvodafejlesztési programból az óvoda épületén tetőfelújítást, saját költségvetésből pedig az iskola épületében végeztünk el számos modernizálást. Az óvodába jelenleg 43 gyerek jár, az iskola diáklétszáma viszont sajnos csökken, jelenleg 170 gyerek tanul nálunk, nyolc éve még 210 diákunk volt. Biztosan lesz idén ősszel 17 első osztályosunk, de ez a létszám még növekedhet. Szintén magyarországi támogatásból és helyi forrásokból a római katolikus templom is hamarosan megújul, ott ablakcsere is várható, ezt a falu civil és polgári szervezeteket támogató alapjából támogatjuk. Nagytárkányban négy vallási felekezet van, római katolikus, görögkatolikus, református, ágostai evangélikus, és mind a néggyel kiváló a falu vezetésének a kapcsolata. Az idei első rendezvény, amelyet szabadtéren meg szeretnénk rendezni, a gyermeknap lenne, természetesen a járványügyi helyzettől függ minden. Nekem szívügyem a kultúra, a kulturális életet kellene most már újraindítani, mert az öntevékeny csoportjaink munkáját is megakasztotta a járvány. Remélhetőleg ez is hamarosan a régi kerékvágásba kerül. A tavalyi pálinkafesztivált még februárban éppen megtartottuk, de a régió egyik legnagyobb rendezvénye, a közkedvelt és hatezres látogatottságot is megközelítő Liba Galiba viszont már elmaradt, de pótolni fogjuk, idén október közepére tervezzük a folytatást, újrakezdést. Az Összetartozás Napjára is készülünk, Varga Miklóst hívtuk meg, de ez is a járványügyi helyzeten múlik. Testvértelepülésünk, Törökbálint vegyes kórusát is szeretnénk fogadni, ez a fellépés is még tavalyi tervezésű. Egyelőre mindent szabadtéri rendezvényként képzelünk el. A Csemadok helyi, járási és országos tisztújító nagygyűlésének éve lesz az idei, a helyi szervezet erre is készül” – foglalta össze az elmúlt időszak eseményeit és a közeljövő terveit Kopasz József polgármester.

 

A múltról dióhéjban

A Tisza-parti település térsége már az újkőkortól kezdve lakott hely. Nagytárkány első írásos emléke 1275-ből való, név szerint ismert birtokosa a Tárkányi család volt. A Borovszky-féle megyemonográfia érdekes megállapítást tesz, e szerint a falu a nevét még bizonyos Tarkatzusztól, Árpád vezér fiától származtatja, de erre hiteles forrás nincs. Az viszont tény, a faluban korábban két földvár is létezett, az egyik a Tisza kanyarulatában lévő úgynevezett Mihályvár, a másik földvár pedig a római katolikus templom dombja volt. A helyiek közül néhányan úgy tudják, hogy az 1894-ben épített templom kereszthajója egy sokkal régebbi kápolna alapjaira került. Talán a Tárkányiak várkastélya állhatott itt egykor, annyi ma is jól látszik, hogy a templomdombot emberi kéz formálta, árokkal, sánccal erődítette. A falu az elmúlt időkben sok szenvedést állt ki, a 15. század végétől sokszor gazdát is cserélt, egy ideig a Balassi család is birtokolta, erre emlékezve a költőnek szobrot állítottak itt.


 

Galéria

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?