Kép: Michal Patarák archívuma
Michal Patarák pszichiáter a karanténban főzni tanul: főleg leveseket. Mindenkinek azt ajánlja, töltse meg tartalommal a napjait, készítsen időbeosztást, mert csak így válik elviselhetővé az elszigeteltség. Egyébként úrrá lehet rajtunk a magány, a szorongás és a kilátástalanság érzése, pedig ezt az időszakot úgy is fel lehet fogni, mint az életmódunk újragondolására kapott esélyt.
Kinek a legnehezebb ez az elzártságban töltött időszak?
Azoknak, akik élénk társadalmi életet éltek, és szinte el sem tudták képzelni, hogy ne legyenek folyton emberek között, ne járjanak rendezvényekre, összejövetelekre. Ahhoz, hogy meglegyünk egyedül, nagyon jóban kell lennünk önmagunkkal; erre nem mindenki képes, és a megszokás is sokat tesz. Különösen nehéz most azoknak az idős embereknek a helyzete, akiket rendszeresen látogattak a gyermekeik, unokáik, most pedig hogy védjék őket, nem jönnek. Időskorban a magány könnyen vezet szorongáshoz, depresszióhoz, és ehhez jön még a koronavírustól való félelem. Mindenkinek azt ajánlom, naponta többször is hívja fel idős hozzátartozóit, mert az ilyen közvetett kontaktus is több, mint a semmi. Pszichikai szempontból most szerencsésebbek azok az idős emberek, akik együtt élnek a gyermekeikkel, bár a járvány terjedése szempontjából ez kockázat hordozhat.
Hogyan próbáljon értelmet, hasznos elfoglaltságot vinni napjaiba az, aki nem dolgozhat hazulról? Mit tehet azért, hogy az otthoni bezártság ne legyen számára rendszer nélküli elszigeteltség?
A karantént is meg kellett szoknunk, át kellett állnunk egy másfajta, lassúbb ritmusra. A többség talán most tart ott, hogy már rátalált az új rendszerre. Ez egyáltalán nem könnyű, a gyerekek és azok a felnőttek is, akik nem dolgozhatnak otthonról, könnyen elengedik magukat, úgy érzik, hogy most szünet van. Még rosszabb, ha valaki elveszettnek, hiábavalónak érzi ezt az időszakot. Napjainkat meg kell töltenünk értelmes tartalommal, mert ettől fogjuk jobban érezni magunkat.
Sokak számára ez a tartalom azt jelenti, hogy folyton a közösségi oldalakon lógnak, csetelnek, üzeneteket váltanak, posztolnak. Ez az új közösségi létforma?
A járványt megelőzően több ízben is nagyon kritikusan nyilatkoztam a közösségi oldalakról és általában arról, mennyire káros lehet az internet. De most látom, hogy épp ez menti meg az embereket a magánytól, és be kell ismernem, hogy a közösségi oldalaknak, internetnek is van jó oldaluk. Nekem különösen tetszik az, hogyan képesek az emberek tréfára fordítani a helyzetet, mennyi jól sikerült mém, karikatúra, videó jelenik meg az interneten. A humor átsegít a nehézségeken, Sigmund Freud is azt mondta, hogy ez a leghatásosabb gyógyító mechanizmus.
Nem fenyeget az a veszély, hogy átesünk a ló másik oldalára, és már szinte kizárólag csak az interneten fogunk kapcsolatot tartani?
Azok számára, akik hajlamosak az internetfüggőségre, jelentős a kockázat. Ez nemcsak a közösségi oldalakra vonatkozik, hanem a pornóra és az internetes vásárlásokra is. Sokakban, akik a karantén előtt úrrá tudtak lenni a hajlamukon, most újra fellángolnak ezek a szenvedélyek.
Ha az időbeosztásról beszélünk, ezt úgy képzeljük el, hogy pontosan határozzuk meg, mikor dolgozunk, mikor pihenünk, mikor játszunk a gyerekekkel, telefonálunk a szülőknek?
Igen, de ne legyünk túl szigorúak. Minél több előnyt találunk ebben az időszakban, annál jobb. Az egyik ilyen előny éppen az, hogy a rendszert magunk határozhatjuk meg. De mindenképp meg kell határoznunk, mert egyébként a napjaink alaktalanok, egyformák, semmilyenek lesznek, és ez depresszióhoz vezethet.
Vagyis próbáljunk most is megtartani bizonyos szokásokat, társadalmi normákat?
Reggel mindenképp öltözzünk fel rendesen, ne henteregjünk egész nap pizsamában. Ha nem mehetünk is ki, próbáljuk legalább imitálni a megszokott szociális ritmust. Az interneten láttam és nagyon tetszett, hogy akik bizonyos társasági eseményekhez csatlakoztak, és koncerteket, színházi előadásokat néztek meg, azt írták, hogy szépen fel is öltöztek hozzá. Ez is egy módja annak, hogy keretet adjunk a cselekvéseinknek, és megtartsunk bizonyos viselkedési színvonalat.
Ebből az is következik, hogy nem teremtődtünk a semmittevésre?
Az üres, tartalom nélküli idő deprimál: még a tengerparti nyaralásból is elegünk van egy hét után. Akkor érezzük igazán jól magunkat, ha tevékenyek vagyunk, örömünk telik abban, amivel eltöltöttük az időt.
Lehetséges ez most, amikor annyi mindentől félünk: hogy megbetegedhetünk, elveszíthetjük az állásunkat, nem tudjuk fizetni a kölcsöneinket?
Ezek nagyon súlyos terhek, csak tudatosan kezelhetjük őket. Követnünk kell a szakemberek ajánlásait, utasításait, és ez adhat egyféle nyugalmat, biztonságérzetet, hogy megtettük, ami tőlünk telt, a többi nem rajtunk múlik. Úgy látom, az emberek ezt nagyon fegyelmezetten meg is tartják. A modell szerinti viselkedés és a racionális gondolkodás itt összetevődik. Az emberi természet velejárója, hogy veszély esetén a vezért követi – ha a kormány valamennyi tagja és a köztársasági elnök szájmaszkot visel, természetesnek tartjuk, hogy nekünk is viselnünk kell. Másrészt látjuk a viselkedésünk eredményét, hogy itt még mindig kordában tartjuk a fertőzöttséget, és kevés a halott.
Már egy hónapja a koronavírus körül forog az életünk. Mit tehetünk, hogy ne árasszon el, ne határozza meg a gondolkodásunkat?
Legyünk mi az urai annak, mikor hallgatunk, olvasunk híreket. Határozzuk meg, a nap melyik órájában kapcsoljuk be a tévét, számítógépet, hogy tájékozottak legyünk, de ne csak ez töltse be az életünket. Ha folyton azt halljuk, mennyire terjed a vírus, hogyan nő az áldozatok száma, hajlamosak leszünk a szorongásra. A részletes információknak csak a szakemberek veszik hasznát, a többieknek elég naponta egyszer a híradó megtekintése.
Meg kellene szabnunk az is, mikor telefonálunk, csetelünk, szkájpolunk az ismerősőkkel?
Ebben a tekintetben nem volnék ilyen szigorú, mert aki élénk társasági élethez szokott, az szívesen abbahagyja a főzést, takarítást egy baráti beszélgetésért. Ez így is van rendjén, amíg urai vagyunk a helyzetnek, tudjuk és szem előtt tartjuk, minek mikorra kell elkészülni.
Annak, aki most otthonról dolgozik, és még a gyerekeivel is foglalkoznia, tanulnia kell, ez nem könnyű időszak.
Borzasztón nehéz. A gyereket nem lehet kikapcsolni, ezért a szülők sokkal leterheltebbek, mint amikor munkába jártak, mert sokszor késő éjszaka, kora hajnalban kénytelenek dolgozni. Rájuk és mindenkire érvényes, hogy ne törekedjünk a tökéletesre. Fogadjuk el azt, ami van, és abban próbáljuk megtalálni a helyünket. A legrosszabb, amit most tehetünk, az, hogy számoljuk a napokat, és várjuk a karantén végét azzal az elhatározással, hogy akkor majd újra elkezdünk élni. Nem tudjuk, mikor lesz vége, és addig is mindennap élnünk kell, úgy, hogy a lehető legnagyobb örömünk teljen benne.
Sokak számára mintha a mértéktelen bevásárlás, evés-ivás adná ezt az örömöt.
Ez most az egyik legnagyobb kísértés, mert a közös sütés-főzés, étkezés örömforrás is a családokban. Nagyobb gond az alkoholizálás, mert ezt sokan a relaxálással kötik össze, és már vannak olyan eseteim, amikor gyógyulófélben lévő alkoholfüggők visszaestek. Sokak számára ez a szabadság azt jelenti, hogy újra visszatérnek a függőségeikhez, és még mélyebbre süllyednek.
A pszichiátriai betegek számára is nagyobb teher a mostani helyzet?
Legnehezebben a szorongásos betegek viselik: nem tudnak aludni, katasztrófáktól rettegnek. A kényszerbetegek az információk hatására még inkább szükségét érzik, hogy folyton mosakodjanak, fertőtlenítsenek. Azok a rítusok, amelyeket most mind megtartunk, számukra a lét középpontját képezik. A különféle pszichózisokkal küzdőknek a koronavírus lehet a legfőbb gondolatuk; az egyik kollégámnak már volt dolga olyan pácienssel, aki azt állította magáról, hogy koronavírusos, és mindenkit meg akart fertőzni. Szerencsére nem volt fertőzött. Nehéz időszak ez a hipochonderek és paranoiások számára is, akik felfedezni vélik magukon a betegség tüneteit.
Sokat hallunk, olvasunk most arról, hogy ha ezt a nehéz időszakot átvészeljük, jobbá válhatunk, mert most ráébredtünk, melyek az igazán fontos dolgok az életben. Ön hisz ebben?
Szeretnék hinni, mert melengeti a szívem, ahogy az emberek most viselkednek. Segítőkészek, megértők, fegyelmezettek, az egész társadalomban valami csendes összefogást érzek. Olyan ez, mint a háborúk idején, 1968-ban vagy 1989-ben. De azt is tudom, hogy amint jobbra fordul a sorunk, újra felszínesebben fogunk élni, mert az ember már csak ilyen.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap2020/18. számában jelent meg!
❗️Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti❗️
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.