Hogy beszéljünk a gyerekkel a járványról?

Hogyan beszéljünk a koronavírusról a gyerekkel?

Mielőtt bármit mondanánk a járványról, érdemes megkérdezni, hogy ő mit hallott róla. A tájékozódó kérdések segítenek feltérképezni a félelmeit, félreértéseit, rávilágíthatnak arra, hogy a rendelkezésére álló információk hogyan szerveződnek benne. Biztosak lehetünk abban, hogy a hírekből, beszélgetésekből elcsípett félmondatok, a kortársak ijesztgetései homályos elképzelésekhez vezetnek, amelyek sokkal fenyegetőbbnek és kevésbé kontrollálhatónak hatnak, mint a valóság. A gyermek informálásával, kérdései megválaszolásával csökkenthetjük a szorongását. Kerüljük a semmitmondó nyugtatgatást, hiszen érezheti a verbális és a nonverbális kommunikációnk közötti diszharmóniát, ráadásul ez a hozzáállás gátolja a személyes felelőssége kialakítását.

Távoktatás esetében mire figyeljen oda a szülő, a pedagógus?

Valamennyien ismeretlen helyzettel nézünk szembe: a pedagógusok, a szülők és a tanulók részéről is rugalmasságot, alkalmazkodást és fegyelmet követel. Az oktatás nem szünetel, csak más formában zajlik. Közös felelősségünk és érdekünk, hogy mire lecseng a járvány, és visszatérhetünk az intézményekbe, ne elölről kelljen kezdenünk a tanév második felét. A távoktatás feltételei adottak, az online felületeket, az okoseszközöket, a számítógépet, a televíziót a gyermekek, fiatalok szívesen és rutinosan használják, emellett az oktatás bázisát képező tankönyvek, munkafüzetek szintén rendelkezésükre állnak. Talán az egyik legnagyobb kihívás, hogy fel tudnak-e nőni a feladathoz, hogy az iskola szoros kontrollja nélkül eleget tegyenek a kötelezettségeiknek. A serdülők esetében a kötelezettségek tudatosításában, teljesítésében – a szülő figyelmeztetése mellett – hasznos, ha a kamasz az oktatással kapcsolatos rendeletek szövegét felnőtt segítségével elolvassa, értelmezi. A kisiskolások esetében a távoktatás a szülők részéről nagyobb partnerséget igényel, támogatniuk kell a gyermeket a tananyag elsajátításában. Ezzel összhangban a pedagógusnak számolnia kell azzal, hogy a kiszabott leckék megtanulását nem mindenki esetében tudja garantálni a szülő, elkerülhetetlenek a lemaradások. A pedagógus tekintélyszemély és kötődési figura is a diákoknak, a vele való online vagy telefonos kapcsolattartás megnyugtató, a folytonosság érzését biztosítja. A napirend kialakítása, a feladatok kitűzése, elvégzése, a tanulás célt ad a gyerekek (és a felnőttek) mindennapjainak, segít visszanyerni a saját életünk irányítása feletti kontroll érzetét, ezen keresztül csökkentve a szorongást. Legyünk türelmesek egymással, hagyjunk időt az átállásra, bízzunk az oktatásban dolgozó szakemberek tudásában és munkájában!

Mit gondol, krízishelyzetben mit érzékelnek a gyerekek, diákok? 

A gyermekek nagyon érzékenyek a nonverbális jelzésekre: a hangszínből, viselkedésből, arckifejezésből rögtön észreveszik, hogy valami megváltozott. Annak ellenére, hogy otthon nem beszélnek a vírusról, a gyermek az óvodáskortól kezdve a közösségben információt cserél társaival, és amint internethasználóvá válik, kritika nélkül rákeres a világhálón arra, amire kíváncsi. A szülő az elhallgatással tabuizálja a járványt, és ez a gyermekben azt az érzést keltheti, hogy a helyzet annyira veszélyes, hogy még szóba hozni sem szabad.

Jó hír, hogy a gyerekek könnyen alkalmazkodnak akár szélsőséges helyzetekhez is, a legzordabb körülményekhez is tudnak kíváncsisággal, lelkesedéssel, játékossággal viszonyulni. Az élet szép című filmben a koncentrációs tábor csak egy játék a gyermek számára; a „hátsó traktusban” két éven keresztül a nácik elől bujkáló Anne Frank pedig hétköznapi konfliktusokról, szerelmekről ír a naplójában. Az átlag – nem bántalmazó – családban felnövő gyermek számára a legfőbb biztonságot és örömöt a szülei és az otthona jelenti, boldoggá teszi, ha lehetősége van többet játszania a játékaival, szülei társaságában lenni. A gyerekek még gondtalanul élvezik a korlátozás jelentette előnyöket, nem kell korán kelni, különórára járni; lehetőleg ne terheljük őket olyan szorongáskeltő felnőttproblémákkal (pl. a vírus gazdasági következményei), amelyekre nincs ráhatásuk.

Felnőttként hogy tudjuk garantálni mentális és érzelmi jóllétüket?

A koronavírus-járvány kollektív trauma, vagyis olyan negatív esemény, amely sok embert érint egy időben. A veszélyhelyzet elviselésében és a történtek feldolgozásában a sorsközösség sokat segíthet, közös a bizonytalanság, a szorongás, a korlátozottság. Az érintettek értik egymás problémáit, érzelmi támogatást és gyakorlati segítséget nyújthatnak egymásnak. A jelenlegi helyzetben életünk apróbb aspektusai felett érdemes visszaszereznünk a kontrollt, ez a szorongás csökkentésének az egyik kulcsa. Elsődlegesen a szülőnek, felnőttnek kell példát mutatnia a napi rutin kialakításával, az idő megfelelő beosztásával, a hatékony feladatvégzéssel. Ezenkívül ha a gyermek tisztában van azzal, hogy az oly egyszerű és hétköznapi viselkedések is segítenek a járvány megfékezésében, mint a kézmosás, szellőztetés, vitaminszedés, otthon maradás, akkor elköteleződik az egészségvédő cselekvések mellett, hatékonynak érezheti magát, és oldódik a szorongása.

Az elszigeteltség következtében még az egészen nagyoknál is felerősödhetnek a szeparációs félelmek, főleg, ha valamelyik családtaggal nem találkozhatnak. Korosztálytól függetlenül ennek oldásában és a társas támasz biztosításában a telefonos vagy online kapcsolattartás segíthet. Engedjük, hogy a kortársakkal is megbeszéljék az élményeiket, félelmeiket. Az idősebbekkel való személyes kontaktus nem tanácsolt, de a nagyszülő, dédszülő telefonon akár mindennap jelentkezhet, mesélhet a hasonló helyzetekben megélt élményeiről. Ezeken keresztül a gyermek megküzdési módokat is tanulhat.

A kamaszoknak – életkori jellegzetességeikből adódóan – a legnagyobb megpróbáltatás a személyes találkozások, a szórakozás korlátozása lehet, hiszen az ő életükben a családi kapcsolatokkal szemben a kortárskapcsolatok élveznek prioritást. A serdülők frusztrációját a szülőknek megértéssel kell kezelniük, nem szabad azonban engedniük a nyomásnak: a határszabás a járvány megfékezésének alapja. A kamasz lelkivilága a barátoktól való átmeneti szeparációtól nem fog sérülni! Ne feledjük, a szabad levegőn végzett testmozgás a testi-lelki egészség egyik alappillére!

Ha a gyermek életkorára való tekintettel szeretnénk magyarázatot adni a világjárványra, mit hangsúlyozzunk egyes korcsoportok esetében?

Az életkori sajátosságait figyelembe véve beszéljünk vele a koronavírusról, de alapelv, hogy minden esetben kerüljük egyes népcsoportok, országok hibáztatását, felelőssé tételét a vírus elterjedésében. Minden korcsoportnál a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt: mutassuk meg, magyarázzuk el, mit tehetünk a betegség elkerüléséért. Kisgyermek- és óvodáskorban beszéljünk úgy, ahogy általában a többi betegségről szoktunk. Ha a koronavírust pici, láthatatlan zöld bacilusoknak vagy manóknak nevezzük, akiket alapos kézmosással, szellőztetéssel jól el lehet kergetni, akkor a gyermek számára a járvány okozta szorongás is elviselhetőbbé, kontrollálhatóbbá válik. Segítségünkre van, hogy ebben az időszakban a legfogékonyabbak a gyermekek az egészségvédő magatartásformák elsajátítására, számukra nem erőfeszítés az alaposabb kézmosás bevezetése. A kisiskolások már igényelhetik a konkrét információkat, a nyers tényeket kicsit tompítva, bővebben beszélhetünk nekik a járvány megfékezésével kapcsolatos intézkedésekről (pl. határzár, karantén), az idősek védelmének fontosságáról, az orvosok áldozatos munkájáról, hangsúlyozva, hogy minden a mi megóvásunkért történik. A kamaszoknál a tájékozódás megfelelő forrásának a megtalálásán van a hangsúly. A kevésbé szabálykövető, határokat feszegető serdülőket a szülők nehezebben győzhetik meg a társaktól való elkülönülés fontosságáról, az ő figyelmüket fel kell hívni a számukra referenciaszemélyt jelentő ismert emberek, színészek, sportolók, véleményvezérek példamutató viselkedésére.

Mit mondjunk a gyerekeknek, és mit ne?

A saját és gyermekeink mentális egészségének a megőrzése végett is korlátozzuk a ránk zúduló információ mennyiségét, és válogassuk meg a forrását. Ne keltsünk pánikot, ne fokozzuk a szorongást rémhírekkel, halálozási adatokkal. A gyermekek ne közvetlenül a hírekből tájékozódjanak, elég, ha általunk, az ő nyelvükre lefordított formában kapnak információt. Fejezzük ki, hogy minden félelmetesnek tűnő intézkedés a saját érdekünkben történik. Megoszthatjuk velük a tényt, hogy gyermekekre és a szüleikre kevésbé veszélyes a vírus, a nagyszülők, dédszülők egészségének a megvédésén kell közösen dolgoznunk. Hívjuk fel a figyelmüket a vírus körül kialakult társadalmi összefogásra, az egymásra való odafigyelésre. Ez pozitív hatással van a személyiségfejlődésükre.