Egy dolog tudni vagy hinni, esetleg remélni, hogy azt teszed, amit tenned „kell”. Vagyis aszerint cselekszel, amire valóban szükséged van. Nem neked, vagyis nem a földi testednek, hanem annak a megfoghatatlan, megnevezhetetlen valaminek, amit mi ebben a földi létben léleknek nevezünk.
Mindegy, hogy mi a dolgod, feladatod, s az is, hogy éppen életed melyik területéről beszélünk, legyen a munkád, a párkapcsolatod, a családod, a karriered, a pénzügyeid vagy egyszerűen bármilyen élethelyzeted, amiben olykor csak úgy találod magad. A „környezet” mindegy. Ami igazán számít, az az, hogy mindezekből a helyzetekből, az úgynevezett lehetőségekből te mit hozol ki. Vajon mi az, ami felülír dolgokat? Úgy is kérdezhetném, mire hallgatsz? Arra, amit – a külvilág szerint – tenned kell, vagy arra, amit szerinted tenned kell. Szerinted, de nem az egód, hanem a lelked szerint. Mert ha nagyon – mondom, nagyon – le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondom, az egód az akaratod, amely a földi testedhez kötődik, az érzelmeid azonban ott laknak szintén, ahol a lelked is. A tested templomában, a szívedben.
Szóval, egy dolog tudni, hogy az utadon vagy, de ahhoz, hogy teljes bizonyosságban légy, érezned is kell, hogy amit teszel, cselekszel, az a helyes számodra. Ennek pedig leginkább fokmérője a lélek visszaigazolása. Vajon mindaz, amit cselekszem, szívem szerint történik? Harmóniában van a lelkem azzal, amit a testem akar, és fordítva? Érzem, hogy valóban az utamon vagyok? Vajon neked milyen az, amikor azt érzed, az utadon vagy?
Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.