Nézet

Csavargások a Kárpát-medencében

Ziemowit Szczerek lengyel újságíró könyve egyszerre foglal magába több műfajt: olvasható road movie-ként, úti jegyzetekként, társadalmi-politikai tájékoztatóként, politológiai elemzésként, kommentált interjúk gyűjteményeként, szociográfiai terepmunkaként… a sor hosszan folytatható.
author
Csanda Gábor

2022. május 26. 10:45

Vasárnap

A könyv 2019-ben lengyelül jelent meg, magyar fordítása (Grozdits Antal munkája) idén. Elsősorban tehát lengyeleknek szól, ám épp ezért lehet érdekes a magyar (valamint a szlovák, a román, a szerb) olvasó számára, hiszen így mintegy sűrítve kap rálátást a Kárpát-medencei népek, elsősorban a magyarok életére, aktuális helyzetére, közgondolkodására, egyszóval arra, mit és hogyan éreznek-érzékelnek a magyarok. Magukról, másokról, a világról. A Via Carpatia (avagy csavargások Magyarországon és a Kárpát-medencében) cím „csavargások” szava pontosan érzékelteti, hogy a megtett útvonalak bár előre megtervezett helyszínekre vezetnek, többször is eltérnek a fősodortól, közlekedési és politikai értelemben is.

Szczerek (ejtsd: scserek) eleve nem sztrádán autózik, hanem városokon és falvakon áthaladó első, második, harmadik és sokadik rendű-rangú utakon, hogy többet lásson-tapasztaljon, s hogy magába szívja a táj hangulatát és az emberek közérzetét. Az ő közérzete meglehetősen jó, mert nyugodtan elalszik egy töltésen is, van humorérzéke, látott már épp elég pusztuló várost, valamint elég sokat iszik – könnyen belátható, hogy egy téli estén egy faluban a kocsmán kívül nem is igen akad egyéb hely, ahová bevehetné magát.

Amikor például lerobban az autója, s behúzatják Oroszlányba, ott két üzletlánc, egy benzinkút és egy templom várja, valamint a Hungária kocsma és „a lehangoló Trianon emlékmű”. A kocsmán kívülről egy Szentkorona, bent „székely zászlók, magyar nemzetiszín szalagokkal befont apostoli kereszt, képek a helyi Trianon-keresztről a Nagy-Magyarország térképpel”. Jól látszik, hogy a szerzőt a nemzeti identitás érdekli, a magyar és a másoké, főként a magyarok szomszédaié. A csavargás ugyanakkor azt is jelenti, hogy szinte minden helyszínt többször is bejár, évek múltával újra meglátogat, s figyeli a változásokat. Nem csak vezető magyar politikusokkal beszélget, hanem főként helyiekkel és laikusokkal, mert a helyi viszonyok érdeklik. A romákhoz, a közmunkához, a migránsokhoz, a közterületekhez, a közpénzekhez, az EU-hoz, a Nyugathoz, az új „tőkés középosztályhoz” való viszony. Mindebből természetesen következik rendszerkritikussága: a mai Magyarország eszerint távolodik Nyugattól és a nyugati eszméktől, partnerként pedig legfeljebb a szerbekre és az oroszokra számíthat. Ugyanezt a kritikus iróniát tükrözi a kötet borítója, ennek alján például a (lilára festett) magyar szürkemarhát Putyin üli meg. Jobb felső sarkában pedig a bohócnak festett Orbán Viktor, akinek két glóriás puttószerű angyal súg: balról Kádár, jobbról Horthy. Szczerek kimutatja a központosított illiberalizmus folklorizálódását az országban és határain túl; többször is idézve a szállóigeszerű kitételt, mely szerint Magyarország önmagával határos (értsd: határainak túloldalán is magyarok élnek). Rokonszenvessé az teszi a könyvét, hogy nem direkt kritizál, hanem rábízza az olvasóra, mennyiben tekinthető komolynak vagy progresszívnek a nemzeti jellegű kurzus és konkrét megnyilvánulásai. És bár a mű középpontjában a mai Magyarország áll, több fejezete is foglalkozik az ország határain túl élő magyarokkal és magyar tájakkal. Megírja, hol mit látott, hallott, tapasztalt, mégpedig a nép, az ún. egyszerű kisember szemszögéből, akik közé magát is sorolja. A nacionalizmus Közép-Európa posztszovjet államaiban, derül ki, persze nem nemzetfüggő, legfeljebb nemzetfüggően más-más intenzitású, de sablonjai meglepően egyformák.

Egy sokat látott utazót követünk riportútjain, aki nem kényelmes szállodákban tölti az éjszakáit, hanem a „terepen”. S abból él, azt írja meg, amit ez a terep ott és akkor nyújt neki, ráadásul összehasonlítja, mi változott a legutóbbi ott-tartózkodása óta.

Nagy előnye a könyvnek, hogy nemcsak a közvetlen és éles bírálattól tartja magát távol (igaz, néha káromkodásba csomagolja lesújtó véleményét), hanem és leginkább a gúnytól. Egyszerűen csak konstatál, felsorakoztatja, amit lát és hall. Igaz, az összkép több mint lehangoló. A politikai-gazdasági elit fényűzése és a vidék elszegényedése között egyre nagyobb a távolság. Szegénység, eladó, de eladhatatlan házak, szépen sorakozó, de nem világító utcai lámpák, kiszolgáltatottság. A szerző némely helyszíne egy apokaliptikus Bodor Ádám-szövegben is megállná a helyét. Populizmus minden téren. De még mielőtt bárki a szemére vetné kendőzetlen realizmusát, s esetleg elfogultsággal vádolná, be kell látni, hogy szereti Magyarországot – különben mért is ott csavarogna. Meg az ún. külhoni magyarokat és tájaikat is – mind külön fejezetet kap, Erdély is, Kárpátalja is (a Felvidéken kívül van külön Szepes is), és így tovább, s mi sem természetesebb, a lengyelekről is sok szó esik. S mivel ezeket a régiókat nemcsak bejárja, hanem meglehetősen kalandos körülmények közt át is éli, meg is éli, ilyen értelemben kalandregény is ez a könyv. Nagyon erős történetekkel, sodró cselekménnyel.

A mű faktográfiai hitelességét erősíti a sok magyarázó-tájékoztató lábjegyzet, a végére csatolt felhasznált irodalom, valamint a benne szereplő politikusok és közéleti személyek névmutatós kislexikona, mely a feltétlen szükségesnél is bővebb, szerepel benne mindenki, akinek neve a régióban bármilyen értelemben elhíresült, Áder Jánostól Vlagyimir Zsirinovszkijig. Például Ladislav Bašternák (1972) adócsalásért elítélt szlovák vállalkozó – a hozzá tartozó oldalszámmal. Nem szívderítő olvasmány, de feltétlen figyelemre méltó.

Ziemowit Szczerek: Via Carpatia avagy csavargások Magyarországon és a Kárpát-medencében, fordította Grozdits Antal. Budapest, & Kiadó, 2022, 352 oldal

Vasárnap

Nyerje meg!

Szeretné Ön is elolvasni Ziemowit Szczerek: Via Carpatia avagy csavargások Magyarországon és a Kárpát-medencében című könyvét magyarul?

Az & Kiadó jóvoltából 3 példányt kisorsolunk a Vasárnap olvasói között.

Mit kell tennie?

Küldjön SMS-t a 6661-es mobilszámra.

Hogyan?

A beküldés módja: VAS(szóköz)Carpatia(szóköz)a beküldő neve és címe. A visszaigazoló SMS ára 1 € áfával.

Legyen Ön ennek az izgalmas könyvnek a tulajdonosa!

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ifj. Vidnyánszky Attila

Háromszor kapott már behívót

SZÖRNYŰ: Berántotta a bálázógép a 45 éves férfit

SZÖRNYŰ: Berántotta a bálázógép a 45 éves férfit

Felgyújtották a polgármester-jelölt autóját

Felgyújtották a polgármester-jelölt autóját a lánya születésnapján

koronavírus

Hány új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Szlovákiában? Mutatjuk!

Vlagyimir Putyin Aljakszandr Lukasenka

Moszkva atomtöltet hordozására alkalmas rakétákat szállít Minszknek

Élisabeth Borne

Macron megbízta eddigi miniszterelnökét egy új kormány megalakításával

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.