Testvéri hű(vös)ség – 10 éves a Jégvarázs

A történet nem 2013-ban kezdődik, hanem még a 40-es évek elején. Walt Disney ekkor kezdte először tervezni A jégkirálynő című Andersen-mese adaptációját, figyelmét azonban végül elvonták a propagandafilmek, melyeket a második világháború alatt kellett leszállítania az amerikai kormánynak. Valószínűleg nem is sejtette, hogy projektje csak jóval a halála után valósul majd meg, ráadásul saját öröksége legnagyobb kritikájaként.

Olvaszd fel jégszívemet!

A Jégvarázs egy fiktív, norvég királyságba kalauzol el minket. Anna és Elsa, az uralkodók lányai gondtalanul tengetik gyermeteg mindennapjaikat – legalábbis egy ideig. Elsa ugyanis nem csak egy közönséges lány. Képes parancsolni a hidegnek és a jégnek, mássága miatt pedig fiatalon elzárják a külvilágtól. Amikor azonban szülei meghalnak, elsőszülöttként az ő fejére kerül a korona, illetve kerülne, ha a szertartás alatt nem fedné fel képességeit, és nem kényszerülne menekülésre. Ezt a történetet ismertük meg 2013-ban, azonban nem sokon múlt, hogy teljesen mást kapjunk. Anna ugyanis eredetileg nem Elsa testvére, hanem egy egyszerű parasztlány lett volna, aki azért keresi fel a „gonosz jégkirálynőt”, hogy az befagyassza csalódott szívét. A terv csak a Let It Go című dal elkészülése után változott meg, ami érdekes, hiszen mára már el sem tudnánk képzelni a Jégvarázst a testvéri szeretet témája nélkül.

A legnagyobb önirónia is a központi csavarban rejlik, mely a Disney talán legokosabban kivitelezett fordulata, ám sajnos kissé elveszik a magyar fordításban. Anna a történet végén haldoklik, és csak a „true love”, az igaz szerelem mentheti meg. Ezt gondolja legalábbis a néző, aki egész életében, de a korábbi Disney-mesékben is ezt a közhelyet volt kénytelen lenyelni. A nő keressen egy férfit, akit szerethet, és akkor megmenekül. Végül azonban kiderül, hogy Elsa testvéri szeretete (angolul szintúgy „love”) is képes segíteni, hiszen a törődésnek nem csak egy formája létezik, és senkinek nem kell párkapcsolatba vagy házasságba erőltetnie magát ahhoz, hogy teljes, szeretetben gazdag életet éljen. Ha Hófehérke ezt tudta volna…

Legyen zsé, legyen zsé!

A Disney bizonyos értelemben beszólt önmagának a Jégvarázzsal, szánalmat azonban nem kell érezni, hiszen a filmért két Oscar-díjat is bezsebelt, na meg több százmillió dollárt. És ez csak a mozis bevétel, amitől teljesen függetlenek a játékok, uzsonnásdobozok, ruhadarabok, melyeket őrült módjára vásároltak fel a gyerekek. Még a plüssállatokból is duplaannyit lehetett eladni, hiszen ebben a filmben egyenesen két cuki „állatot” is kapunk – Svent, a rénszarvast, és Olafot, a hóembert. Meg aztán ott vannak a film betétdalai is, melyeket egy ideig olyannyira rongyosra játszottak a rádiók, hogy a legtöbb ember akár az alapján is kategorizálhatná az életútját, hogy egy-egy eseménynél éppen szerette, unta vagy szívből gyűlölte a Let It Go-t. A szülők valószínűleg hamar eljutottak a harmadik szintre, a több mint 40 nyelvre lefordított dal ugyanis hamar himnusszá vált minden kisgyermekes háztartásban. Szerencsére a folytatás főcímdalát már sokkal nehezebb volt kiénekelni, a legtöbb poronty pedig korán fel is adta a próbálkozást.

A szóban forgó folytatás mellesleg minden idők második legjövedelmezőbb animációs filmje, még annak ellenére is, hogy a kulturális lábnyoma viszonylag kicsi lett (fel a kezekkel, aki tudja, hogy a történetben jelenleg Anna a királynő, nem pedig Elsa). Mondhatnánk, hogy a modern Disney-nek csak szökőévente adatik meg akkora siker, mint a Jégvarázs, de hazudnánk – hiszen 10 évvel később még mindig a norvég hercegnőpár a stúdió arca.