Egyszer azt olvastam, hogy három személy van, akit szinte mindenki ismer: Jézus Krisztus, Adolf Hitler és William Shakespeare. Napjainkra minden bizonnyal a listára írhatnánk még egy nevet, ha ugyan viselőjének arca nem is társulna hozzá: Walt Disney. Ennyit tesz 100 évnyi kultúrateremtés.
A „Disney-film” szókapcsolatnak hosszú ideje súlya van. Elbűvölő mesék, családbarát üzenetek, festményszerű szépség ígeretét hordozza magában, sokak számára pedig egyet jelent a legelőkelőbb minőséggel. Annak ellenére is, hogy a szakma és a kritikusok már régóta nem hajtják a vizet Mickey egér malmára, sőt. A Disney esetében azonban nem csak egy vállalatról beszélünk – sokkal inkább a modern világ egyik nélkülözhetetlen alapkövéről, ami divatot diktál, közízlést formál, és fogyasztókat termel.
Nyúlüregből egérlyukba
Történetünk 1923. október 16-án kezdődik. Két testvér, Walt és Roy Disney animációs filmtechnikákkal kísérleteztek, egyik-másik munkájuk láttán pedig az akkori filmipar legnagyobbjainak szemei is felcsillantak. Egy szerződés végül sikeresen Hollywoodba csábította Disney-éket, ahol létrehozták a Disney Brothers Studio-t. A fivérek első ikonikus figurája, egy huncut, aranyos kisállat egy csapásra megnyitott előttük minden kaput. Ez volt... Oswald, a szerencsés nyúl. Bizony. Nem sokon múlt, hogy minden idők legismertebb rajzfilmfigurája kör alakú helyett hosszúkás fülekkel ugrándozzon, „szerencsére” azonban közbeszólt a kapitalista kapzsiság.
Walt Disney egy napon jelentős fizetéscsökkentésről értesült a Universal stúdió felől, mely, mint kiderült, birtokolta Oswald használati jogait. Az ajánlat egyszerű volt: „Elfogadod a kisebb fizetést, vagy nélküled készítjük az Oswald-filmeket.” Walt válasza a Willie gőzhajó című rajzfilm volt, melynek főszereplője, a morcos Mortimer egér hamar elorozta Oswald népszerűségét. Persze csak azután, hogy nevét Mickey-re, kedélyállapotát pedig cinikus helyett vidámra cserélték. Nem sokkal később megjelentek Mickey első barátai (Donald kacsa és Pluto kutya), valamint klónozása is megindult a játékgyárak futószalagjain. A Disney-ből a 30-as évekre háztartási név lett.
Hófehérke és a hat év háború
Walt az egyik reggelen meglepő ötlettel állt elő: egy Grimm-mese alapján meg akarta alkotni a világ első egész estés rajzfilmjét. Ma talán hihetetlennek tűnik, hogy a Hófehérke és a hét törpe című klasszikus elkészülését anno szinte senki sem támogatta, de ez az igazán forradalmi ötletek nagy részéről elmondható. Walt vállalkozása másfél millió dolláros költségvetésével akkoriban nevetségesen drágának bizonyult, szerencséjére azonban a Hófehérke kora legsikeresebb filmje lett, és még az animáció aranykorát is sikeresen beizzította. A soron követkző filmeknél azonban ez inkább kritikai ujjongásban, mintsem bevételi jelentéseken mutatkozott meg. Közben ugyanis kitört a második világháború, aminek következtében a nemzetközi forgalmazás is ellehetetlenedett – az első áldozat az 1940-es Pinokkió volt.
Az elkövetkező években rájárt a rúd a Disney-re. A dolgozók sztrájkolni kezdtek, Walt pedig, a kommunista ideák elterjedésétől tartva, rengeteget kirúgott közülük. A Pearl Harbor-i támadás után a vállalat legtöbb animátorát is besorozták, a hátramaradtak pedig megbízást kaptak a kormánytól, hogy gyártsanak propagandafilmeket. Ezek legtöbbje az amerikai hadsereget éltette, sokszor egyenesen Mickey egér barátainak bevonásával – az egyik, Oscar-díjas darab például Donald kacsa egy rémálmát mutatja be, melyben a náci Németország elnyomott polgáraként tengeti mindennapjait. A történet végén felébred, és egy Szabadság-szobor-makettet magához ölelve hálát ad azért, hogy az USA polgára lehet.
A „Fekete Vasárnap”
A Disney-rajzfilmek aranykorának a Csipkerózsika vetett véget, mely akkora anyagi bukás lett, hogy a vállalat 30 évig hozzá sem szagolt egy újabb hercegnőhöz. Szerencsére azonban Walt addigra már egészen más terveket szövögetett. Egy, a lányaival tett vidámparki kirándulás során megálmodott egy helyet, ahol gyerekek és szülők egyaránt jól szórakozhatnak. (Tudniillik, ekkoriban a vidámparkok még nem számítottak gyerekbarát helyszíneknek, inkább a részegeskedők és a huligánok találkozási pontjai voltak.) Ebből az álomból fejlődött ki Disneyland, az út azonban rögös volt – annyira, hogy a park megnyitójára később „Fekete Vasárnapként” hivatkoztak.
Mi sikerült pontosan félre? Röviden: minden. 38 fokos meleg volt, a vízvezeték-szerelők sztrájkja miatt a parknak döntenie kellett, hogy működő mosdókat vagy ivóvizet akar (előbbi mellett döntött, amit sokan felháborító Pepsi-marketing-húzásként értelmeztek), a nők magassarkúi rendre belesüllyedtek a még meg nem kötött aszfaltba, a legtöbb vendég pedig hamis jeggyel lógott be. A botrány ellenére a park később rendkívül népszerű lett; a hibákat orvosolták, az attrakciók pedig forradalmi technológiai megoldásokkal éltek, melyek alapjában határozták meg a vidámparkipart.
Egy főnix hamvaiból
Walt sajnos nem csak a hírnévvel küszködött. Túlzott cigarettafogyasztása miatt tüdőrákot állapítottak meg nála, melynek következtében 1966-ban életét vesztette. Természetesen a Disney is megsínylette 22 Oscar-díjas atyja halálát, egy ideig pedig minden produkciójuk langyos fogadtatásban részesült. Az újjászületés a 80-as évek végén köszöntött be, amikor végleg megváltoztatták a vállalat nevét (The Walt Disney Company), és mozikba küldték A kis hableányt.
A film elképesztő siker lett, és kezdetét vette az ún. „Disney-reneszánsz”. Visszatértek a hercegnők, de merészebb, a világirodalomból táplálkozó feldolgozások is napvilágot láttak – a Broadwaytől kölcsönzött musicalstílus pedig egy csapásra meghódította a közönséget. Az európai keleti blokk felszabadulása után pedig ez a vállalat sem késlekedett, azonnal lecsapott a nyugati kultúrára kiéhezett térségekre, köztük a miénkre is – sokan talán emlékeznek a Walt Disney bemutatja című tévés mesedélutánokra, melyek célja kimondottan a keleti országok fogyasztóinak megragadása volt. Amint azt láthatjuk, nem vallottak kudarcot.
Reformok és deformok
Mindössze hat évvel Ariel kalandja után mozikba került a Toy Story, egy újabb forradalmi rajzfilm a Disney, pontosabban a Pixar stúdió égisze alatt. A számítógépes 3D-animációk rövidesen át is vették az uralmat a piacon. Bár az anyavállalat egy ideig még próbálta életben tartani a tradicionális rajzfilmeket, A kincses bolygó bukása után egyértelműve vált, hogy ez lehetetlen vállalkozás (a befektetők legalábbis így vélték, és ez elég volt). A 3D-animációs filmek mellett a Disney nagy költségvetésű, élőszereplős mozifilmek gyártásába is kezdett, melyek közül nem egyet saját vidámparki látványosságaira alapozott (A Karib-tenger kalózai), másokat pedig ismert irodalmi művekből adaptált (Narnia krónikái).
Idővel azonban Mickey egér étvágya kielégíthetetlenné vált, és mint minden kártevő, elkezdett mások éléskamrájában turkálni. 2009-ben a Disney felvásárolta a Marvelt, ezzel együtt pedig jegyet bérelt az akkor még ébredező szuperhősmánia első sorába is. Ezt követte 2012-ben a Csillagok háborúja (vele együtt George Lucas másik gyermeke, az Indiana Jones), majd később a teljes 20th Century Fox stúdió, melyhez olyan filmek tartoznak, mint az Avatar (minden idők legsikeresebb filmje), de megannyi Oscar-díjas alkotás is (pl. Gettómilliomos, A nomádok földje, 12 év rabszolgaság).
„Élj a tegnapnak”
Napjainkra nehéz meghatározni, hogy mi is számít Disney-nek. Annyi biztos, hogy minden, ami a 2019-ben indult Disney Plus szolgáltató felületén megtalálható, az Mickey egér gyomrát dagasztja. Az utóbbi években azonban a vállalat pont ezen a felületen kezdett bele főként az elszánt rajongók vágyálmainak behódoló filmek és sorozatok aránytalan tömeggyártásába, ami sok embert elidegenített a szuperhősöktől és a messzi-messzi galaxistól. A számlákat (és cégvezetői bónuszokat) persze így is ki lehet fizetni pár csillogó szemű rajongó tárcájából, ám kérdéses, hogy ha a Disney így folytatja, alkot-e bármi maradandót, amire 20-30 éven belül is kellemes nosztalgiával tekintünk majd vissza.
Minden család barátja (vagyis senkié)
Egyetlen vállalat sem úszhatja meg a botrányokat, a Disney pedig a maga 100 éve alatt szép gyűjteményt tudhat a magáénak. A múltban leginkább rasszista sztereotípiák miatt támadták őket: ázsiai szereplőiket előszeretettel rajzolták meg sértő felszínességgel, afroamerikai (vagy azon kultúrát reprezentáló) figuráik pedig többnyire alá voltak rendelve a világosabb bőrű karaktereknek, még akkor is, ha varázslényekről volt szó.
Sokan azzal is vádolják Mickey egér birodalmát, hogy mindig alázatos, a megmentő férfit váró, célzottan gyönyörű hercegnőivel évtizedekkel rántotta vissza a feminista törekvéseket. Napjaink Disney-filmjei ebből a szempontból azért fejlődtek, az újdonsült hercegnők önállóak és rátermettek, a Jégvarázs című film pedig egyenesen gúnyolja a vállalat múltbeli hozzáállását a női szereplőkhöz.
Kimondottan érdekes, hogy a Disney-t a homoszexualitás túl- és alulreprezentálásáért egyaránt támadják. Sokak számára a meleg szereplők nem férnek össze a csaladbarát imidzzsel, az elmúlt években pedig több Disney-terméket is betiltottak a világ kevésbé felvilágosult országaiban. A progresszív hangok ellenben rendszeresen kritizálják, hogy a meleg figurák igazából rendre jelentéktelen, könnyedén cenzúrázható szerepekben tűnnek fel. Úgy vélik, hogy a Disney távolról sem elég bevállalós ahhoz, hogy érdemben reprezentálja az LMBTQ+-közösséget, ugyanakkor a marketing során aránytalanul nagy hangsúlyt fektet ezen „törekvéseire”, ezáltal is tovább radikalizálva az embereket a szexuális kisebbségekkel szemben.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.