Betegsége óta először jelent meg a nyilvánosság előtt a pápa - épp az egészségügy világnapján

1

Csaknem két hónap után vasárnap először jelent meg a nyilvánosság előtt Ferenc pápa. A római Szent Péter téren a hívőket, köztük a szentév alkalmából oda látogató mintegy négyezer szlovákiai zarándokot üdvözölte


 

A katolikus egyházfő kerekesszékben érkezett, ez volt az első nyilvános szereplése azóta, hogy két héttel ezelőtt kiengedték a kórházból.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek. Nagyon köszönöm.

köszöntötte az egybegyűlteket. 

 

Ma fekete vasárnapot ünnepel a katolikuswegyház a misét a Szent Péter téren Rino Fisichella érsek celebrálta, Ferenc pápa csak a szertartás végén jelent meg teljesen váratlanul. Kerekesszékben ült és még mindig orrkanült használ, amelyen keresztül közvetlenül a tödejábe kerül az oxigén, így könnyebben lôlegezhet. Amikor március 23-án kiengedték a kórházból, orvosai azt mondták, a hosszú ideig tartó arcmaskos lélegeztetés miatt újra kell tanulnia beszélni, de a pár szó amit elmondott, már teljesen érthető volt.

Elmélkedését, amelyet hagyományosan vasárnap délben az úrangyali imádság után szokott elmondani ezúttal a Szentszék sajtóközpontja tette közzé. A pápa az április 7-i egészségügyi világnap alkalmából köszönetet mondott a róla gondoskodó orvosoknak és ápolóknak és egészségügyi dolgozóknak „akik nem mindig dolgozhatnak megfelelő körülmények között, sőt, időnként erőszak áldozatai”. 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?