„A férfiak hiúbbak, mint a nők” – Csallóköz legvagányabb borbélyánál jártunk

Mihálka Tibor

Borbély szalont indítani nem kis bátorságra vall, hiszen a klientúra kiépítése nem megy egyik napról a másikra. Kellenek az elégedett vendégek, akik magukon hordozzák a barber munkájának névjegyét. Hajnyírás és szakálligazítás közben a dunaszerdahelyi MuerTe Barbershopban Mihálka Tiborral beszélgettünk.

Miért MuerTe? A spanyol szó jelentése halál. Azért választottad, hogy féljenek ide bejönni az emberek? 
Nem, ne féljen senki bejönni. (nevet) Egyrészt azért választottam, mert szeretem a spanyol dolgokat, a spanyol kultúrát. Másrészt, benne van a monogramom, az M és a T, Mihálka Tibor. Ráadásul izgalmasan hangzik maga a szó is. A halált pedig gyakran a koponya jelképezi, a borbély pedig végső soron koponyákkal dolgozik.

A szakmát otthonról, vagyis Zselízről hozod.
A nagymamám és az édesanyám is fodrásznőként dolgozott, a bátyámnak Zselízen van borbély szalonja.

Már gyerekként is vonzott a fodrászat világa?
Nagyon is. Nagymamám és anyukám szalonban dolgoztak, de időnként jártak házhoz is hajat nyírni. A nyári szünetetekben pedig gyakran elkísértem anyukámat. Ültem, mint egy kis zöldfülű, és hallgattam a pletykákat. És persze akkor figyeltem a legjobban, amikor anyukám azt mondta, hogy „most ne hallgass ide, ez a felnőttekre tartozik”. 

Ilyenkor azt is tanultad, hogyan kell a klienssel bánni?
Pontosan. Hiszen nem feltétlenül csak a nyírásért járnak fodrászhoz vagy borbélyhoz az emberek. A cél amellett, hogy a frizura az első, hogy a kliens jól érezze magát nálunk. Arra a 30-50 percre kiszakítjuk a napi rutinból, kikapcsolódhat. Azt érzi, hogy fontos. Olyan szolgáltatásokat kínálunk, amelyeket sok helyen már csak a kozmetikus tud megadni. És még a kávénk is finom. 

Mintha wellnessbe jönne az ember. Ezt a sokoldalúságot követeli meg a borbély szakma manapság?
Gyakran járunk továbbképzésekre, folyamatosan képezzük magunkat. Fontos, hogy lépést tartsunk a trendekkel. Öröm látni a mosolyt a vendég arcán, amikor elégedetten száll ki a székből. Tulajdonképpen ez a névjegyed.

Mihálka Tibor

Milyen gyorsan változik a hajdivat? 
A focisták, zenészek, színészek vagy youtuberek azok, akik nagyon nagy mértékben diktálják a trendeket. Főleg a fiatal srácok, de az idősebbek közül a bevállalósabbak is jönnek az új igényekkel. Nagyjából évente beköszön valami új, valami vagány. De alapvetően elmondhatjuk, hogy a régi hajviseletek köszönnek újra vissza, csak újragondolva – mint a korábbi Bundesliga-frizura a 80-as évekből, vagy a katona- és gombafrizura. Az utóbbi években mullet, buzz cut, crop néven újra hódítanak!

Tehát jön a kliens, mondja vagy mutatja, mit szeretne, te pedig varázsolsz?
Én az a fajta borbély vagyok, akihez eljössz, elmondod, mit szeretnél, én pedig csinálom, amit jónak gondolok. (nevet) Van az a hajstílus, amire rábólintok, amikor látom, hogy működni fog. De olyan is van, hogy nincs meg a hozzáillő fejforma, a karakter, vagy nincs hozzá fizimiska. 

Tehát nézed a fejformát, figyeled az öltözéket? 
Igen. Ha belép egy új vendég, akkor megnézed, hogy néz ki, megfigyeled a stílusát, mit képvisel. Ehhez mérten próbálunk kialakítani egy mindennap viselhető hajstílust. A férfiak többsége nem tudja, hogyan kell a forgót elválasztani, a hajstílust beállítani, tehát nekünk úgy kell kialakítani a frizurát, hogy a reggeli ébredés után se igényeljen különösebb kezelést.

Van saját névjegyed?
Ez nehéz kérdés. De alapvetően minden barber másképp nyír. Van, aki magasabb átmenetet készít, más alacsonyabbat. Az elégedett vendég büszkén viseli az alkotásod, bárhová megy, és egy jól összeállított haj és szakáll kombó odavonzza a tekintetet. De persze az sem mindegy, hogy éppen szalonkompatibilis hajat nyírok, vagy stúdiófotózásra, esetleg versenyre készülünk.

Látszik, hogy odafigyelsz a saját megjelenésedre is.
Igényes vagyok a megjelenésre. Talán már mániásan is. (nevet) A kopasz fej is rendszeres kezelést igényel, a szakállamat kétnaponta ápolom. És karóra nélkül egy tapodtat se! Másrészt, hogyan győzzem meg a vendéget, hogy jó szakállat készítek neki, ha sajátommal nem törődöm?!

Galéria

Más szabályok vonatkoznak a szakállra, illetve a hajra? 
Igen. Másképp kell mosni, olajozni, másképp kell vele törődni. Például a szakállt nem moshatod a klasszikus hajsamponnal, van külön szakállsampon. 

Mindenkinek jól áll a szakáll? 
Nem, határozottan nem. Van, hogy erőltetettnek tűnhet. Ha valakinek nem túl dús vagy foltos az arcszőrzete, annak előnyösebb az enyhe borosta – ami nagyjából egy vagy másfél milliméter –, hogy ne az tűnjön ki, ami nincs. Az én esetemben például a hosszabb szakáll elvonja a figyelmet a tarkopasz fejtől – tehát aki rám néz, nem azt veszi észre először, hogy nincs hajam, hanem a szakállam vonzza oda a tekintetet.

A nőknél a hajfestés elég gyakori, de előfordul, hogy a férfiak is festetik a szakállukat? 
Én jobban szeretem a természetes dolgokat. Persze, meg lehet úgy csinálni, hogy minél természetesebbnek tűnjön a festés, de nehéz eltalálni azt a színt, ami passzol a szemöldökhöz, szempillákhoz, illetve a hajhoz. De ha a vendég ezt szeretné, természetesen igyekszünk a legjobbat kihozni belőle, de általában próbálom lebeszélni a klienst a festésről.

A férfiak vagy a nők hiúbbak? 
A férfiak.

Gyorsan rávágtad.
Mert egyértelmű. (nevet) Szerintem a férfiak számára nagyon fontos a megjelenés.

Többet áldoznak rá, mint a nők?
Azt gondolom, hogy anyagilag és az idejüket tekintve is többet. Bár a női fodrász alapvetően drágább, mint a borbély, viszont oda ritkábban járnak a hölgyek.

Milyen gyakran kell a férfiak frizuráját újraigazítani?
A vendégeink nyolcvan százaléka kéthetente jár hozzánk, de van, aki heti szinten jön.

borbély eszközök

Azt tudom, hogy a női fodrászatban miről beszélgetnek, de nálatok miről esik szó hajnyírás közben?
Ugyanarról, csak őszintébben. (nevet) 

A jó borbély az pszichológus is egyben?
Lelki szemetesládának hívom inkább, nem pszichológusnak. De mondhatjuk így is, jobban hangzik.

Egész nap talpon kell lenned. Vannak tipikus borbély betegségek?
Nincs olyan ízületem, ami ne lenne elkopva – váll, könyök, csukló, ínhüvelygyulladás… Nagyon fontos a helyes testtartás, mert a nap végére csúnyán el tud fáradni az ember. 

A munkád melyik részét szereted a leginkább? 
A zárórát. (nevet) Viccelek. Nem is tudom. Szakállal is szívesen dolgozom, meg hajjal is. Nekem ez a hobbim, szóval nem úgy tekintek rá, hogy munkába „kell” jönnöm. Én hétfőn is szívesen kezdem a hetet. És állítólag kedvelnek a vendégeim is. 

Dolgozol géppel, de vannak itt klasszikus borotvák is. 
Cserélhető pengés borotvákat használunk, mivel törvény tiltja a hagyományos borotvák használatát. Régen nagyon sok volt a fertőzés, mert mindenkit ugyanazzal a pengével borotváltak.

Korábban más helyszínen dolgoztál.
Otthon kezdtem a szakmát hobbiként, és ismerősöket nyírtam. Így indult a dolog. Akkoriban Pozsonyban egy büntetés-végrehajtási intézetben dolgoztam főállásban, de éreztem, hogy váltanom kell.

Vagyis börtönben börtönőrként. Milyen tudást hozol onnan? Hogyan emlékszel vissza azokra az évekre? 
Ott is szerettem dolgozni. Jó élettapasztalat volt. Borbélyként is igyekszel megtalálni a közös hangot a vendégekkel, de itt könnyebb, mert olyan emberekről van szó, akik többé-kevésbé a te mindennapjaidat élik. A börtönben viszont olyan emberekkel is megtanulsz kommunikálni, akik már adott esetben 10-20 éve rács mögött vannak, és ők nem úgy látják a világot, mint te. De velük is szót kell érteni, hogy próbáljon szocializálódni, vagy úgy viselkedni, ahogy az elvárt.

Rendőrként is volt fegyvered, és borbélyként is van. Ráadásul, a férfiak elég kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, amikor a borbély a nyakukat borotválja…
Régen ez sokkal inkább bizalom kérdése volt, hogy beült-e valaki a borbély székébe, vagy sem. Gyakran épp a borbélynál történtek leszámolások. Illetve ő volt az, aki nem csupán hajat vágott vagy borotvált, de kisebb műtéteket is végzett, fogat húzott, sebeket látott el. És azokban az időkben a rendőrök is előszeretettel jártak a borbélyokhoz, mert tőlük mindent megtudtak. Ráadásul ugyanúgy elvártam a rendet és a rendszerességet ott bent az emberektől, mint ahogy most magamtól is. Ha a vendég azt látja, hogy a borbélynál nincs tisztaság, nem megy oda vissza.

Vannak női borbélyok is?
Nagyon ügyes női borbélyok vannak Szlovákiában és Magyarországon is.

Volt már olyan, hogy nem voltál elégedett a munkáddal? 
Mindig minden lehet jobb. De nem adok át olyan munkát, amivel alapvetően nem vagyok elégedett. Addig csinálom, amíg jó nem lesz – ha egy óra, akkor egy óra, ha másfél, akkor addig fogom nyírni.

Barberként fogsz megöregedni?
Remélhetőleg igen. Még csak az elején vagyok a folyamatnak, sok tervem van még a jövőre nézve.

gekkó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?