Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek

12. fejezet, melyben közelebbről megismerjük Benőke és Hanga lakhelyét

A falu, ahol Benőke, Hanga és Cili éldegélt Apával és Anyával, Baricskaország északnyugati részén feküdt, hegyek között. Apa igazából sohasem vágyott arra, hogy falun, családi házban lakjon. Lozsna egyik lakótelepén nőtt föl, és gyerekkorának kellemetlen emlékei közé tartozott, amikor a szülei telkén kellett robotolnia. Lozsnán ugyanis az volt a szokás, hogy a sok panelbe szorult család bérelt egy-egy zsebkendőnyi telket a város szélén, egy hegyoldalban, ahol aztán gyümölcsfákat ültettek, zöldséget termesztettek. A telek épp akkora volt, hogy elfért rajta egy pici faház, néhány ágyás meg fa. Szorosan mellette, alatta, fölötte további minitelkek sorakoztak további faházakkal, lent a völgyben pedig egy hatalmas gyártelep terpeszkedett. A város zaja is rendesen fölhallatszott ide. Nem valami romantikus – gondolta magában Anya, amikor először ellátogatott Apa szüleinek a telkére, de nem mondta ki hangosan, mert nem akarta megsérteni Nagymamát és Nagypapát, akik nagyon szerették ezt a telkecskét. Apa nem szerette, mert gyerekkorában állandóan kertészkednie kellett – akkoriban Apa családja nagyon szegény volt, nem volt pénzük arra, hogy boltban vásároljanak zöldséget-gyümölcsöt, ezért inkább megtermesztették a kis telken.

Apa tehát nem volt lelkes, amikor Anya a házasságuk elején közölte vele, hogy nagyvárosban felnővén mindig is arról álmodozott, egyszer majd a természet lágy ölére, falura költözzön. Úgy gondolta, erre most jött el a kedvező alkalom. Ha már ilyen messze fog élni a hazájától, akkor legyen radikális a változás! Apa egyik barátja épp akkoriban vett potom áron telket Lozsnától nem túl messze. Szólt Apának, hogy ha ő is szeretne telket, van még mellettük pár eladó, szintén potom áron. Anya rögtön megörült. Igaz, hogy az eladó telkek a világ végén voltak, egy zsákfalu legszélén, de gyönyörű kilátás nyílt róluk a környező hegyekre, sőt egy romantikus várromra is. Anya mindig szerette az ilyen költői dolgokat. Apa viszont nem volt ilyen költői alkat, ő rögtön látta, hogy itt bizony elég sok teendő lesz. Ez a földsáv ugyanis régebben szántóföld volt, ezért nem volt rajta se vízvezeték, se villany, se semmi, még út sem vezetett hozzá. Szerencsére az egymás mellett álló hat telket csupa ismerős házaspár vette meg, így együtt tudták intézni a szükséges dolgokat. Bizony, évekig tartott, mire mindent elintéztek. Sok-sok viszontagság után végre felépült a ház, ahová Anya és Apa Benőkével és Hangával beköltözött. Benőke négyéves, Hanga másfél éves volt ekkor. Előtte albérletben laktak egy kis egyszobás lakásban.

Mint mindennek, a vidéki háznak is voltak előnyei meg hátrányai. Esős időben bizony nyakig sáros lett mindenki, aki gyalog akarta megközelíteni – az utak ugyanis nem voltak aszfaltozva. A falunak saját vízvezetéke volt, mely nem mindig működött jól – nyári szárazság idején előfordult, hogy egyszer csak elfogyott a víz. Télen pedig, ha leesett a hó, autóval szinte lehetetlen volt fölhajtani a házhoz.

Aztán ott volt a kert – Apa utált kertészkedni a gyerekkori emlékei miatt, Anya pedig, mint minden gyakorlati dologban, ebben is kétbalkezes volt. Szerencsére nem nagyon kesergett emiatt – úgyis az elvadult, burjánzó növényzetet, a vadvirágos réteket kedvelte. Minden tavasszal gyönyörködött a pitypangtengerben, s nem értette, a szomszédban miért irtanak ki vegyszerrel minden vadvirágot. Apa szégyellte magát a szomszéd előtt, akinek mintapázsitos kertjében egyetlen gyomnövénynek sem volt esélye a túlélésre.

A pitypangokat Benőke és Hanga is szerette. Amíg kicsik voltak, előszeretettel gyűjtötték őket csokorba, Hanga koszorút is szívesen készített belőlük. Anya nagyon boldog volt, hogy a gyerekei ilyen egészséges környezetben nőnek föl. Egészen addig örült, míg kiderült, hogy Benőkének virágpor-allergiája van. Benőke ugyanis egyre többet betegeskedett. Állandóan fújta az orrát, nehezen kapott levegőt, sokat hiányzott az iskolából. Reggelente valóságos papírzsebkendő-hegyek tornyosultak az ágya körül. A doktor néni sokáig nem tudott rájönni, mi a baja. Végül elküldte allergiavizsgálatra. A teszt kimutatta, hogy leginkább a pitypangra allergiás, de sok más fűféle pollenjére is, csupa olyanra, amelyből Benőkéék kertjében és a környező réteken rengeteg volt. Benőke ettől kezdve gyógyszert szedett, ám a tünetei nem nagyon enyhültek.

Apa egyik erdész barátja egyszer hozott ajándékba a családnak néhány fenyőcsemetét. A kert felső sarkában ültették el őket. Anya évről évre élvezettel követte nyomon a kis fák növekedését. A fenyők néhány év alatt ligetecskévé fejlődtek, s mire a legkisebb gyerek, Cili is felcseperedett annyira, hogy megtanuljon fára mászni, a legnagyobb fenyő már ágas-bogas mászóhellyé terebélyesedett. Cili hamar rájött, hogyan tud felkúszni a fenyő legtetejére, de lejönni már nem tudott. Ott nyávogott, mint egy rémült kismacska, s hívta Anyát, hogy segítsen. Anya azonban, bár valaha ő is nagy famászó volt, nem érzett magában elég bátorságot, hogy a vinnyogó Cilit lehozza a magasból. Végül Hanga segített neki.

A faluszéli lakhelynek megvolt az az előnye is, hogy Benőke, Hanga és Cili közelről láthatott vadon élő állatokat. A házuk közelében gyakori vendégek voltak a vaddisznók, rókák, őzek, nyulak, szarvasok. Az egyik szomszéd azt mesélte, ő már medvét is látott a közeli erdőben. Anya nagyon remélte, hogy nekik nem lesz ilyen szerencséjük.

Egyszer, az egyik különösen kemény télen, amikor a hó hetekig megmaradt, a család egy reggel arra ébredt, hogy éjszaka négylábú vendégek jártak a kertjükben – átugrottak a kerítésen, csontvázzá rágták a tujákat, s a pár éve ültetett gyümölcsfácskák ágait is alaposan megdézsmálták. A nyomok alapján egyértelmű volt, hogy szarvasok voltak az éjszakai látogatók.

Anyának máskor is akadt kalandja a szarvasokkal. Egy őszi estén Cilikével tartott hazafelé a városi kóruspróbáról, amikor a sötét erdőből kiszökkent egy nőstény szarvas, s átszaladt az autó előtt. Anya lassított, így semmi baj nem történt, de ahogy továbbment, egy második szarvastehén is kibukkant a fák közül, s egyenesen az autó motorháztetőjére ugrott. Anya rátaposott a fékre, hatalmas reccsenés hallatszott. Szörnyű pillanat volt. Anya biztos volt benne, hogy a szarvas holtan fekszik az út szélén. Ám amikor remegő lábbal kikászálódott az autóból, az állatnak már hűlt helye volt. Az autó viszont eléggé megsínylette a találkozást. Cilike is megijedt, de nagyon derekasan viselkedett. Szerencsére egy éppen arra tartó bácsi megállt, hogy segítsen Anyának. Megállapította, hogy a motor nem sérült, csak a karosszéria ment tönkre és a jobb első lámpa esett ki. Azt tanácsolta, hajtsanak szép lassan haza. Anya meg is fogadta a tanácsát. Később aztán Apa elvitte a kocsit a szervizbe, ahol borsos áron megjavították. Anya ettől kezdve rendkívül óvatosan vezetett, s még sokáig emlegették Cilikével a szarvasos kalandot.

(folyt. köv.)

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 34. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene