Hogyan lett Móricz Zsigmond nemzetáruló?

Móricz Zsigmond vette a fáradságot, és 1926-ban elkezdte feltérképezni a történelmi Magyarország utódállamainak magyarságát. 1927-ben Karinthy Frigyessel együtt a Prágai Magyar Hírlap munkatársa lett. Legsikeresebb útjait Csehszlovákiában tette, ahol az évek során számos magyarok lakta városban, valamint Prágában tartott előadásokat. Elsősorban a szlovenszkói ifjúság fogadta őt lelkesen, és körükben szabályos Móricz-kultusz alakult ki.

Faji jelleg és igazi költők

Móricz Csehszlovákiában a Sarló mozgalommal alakított ki közeli kapcsolatot. Már az első szlovenszkói útját követően azonban egy interjúban volt kénytelen védekezni azzal a váddal szemben, hogy baloldali érzelmű volna, miután a Julianus barát útirajza című írása megjelent.

„S mi történik: valaki nálam van októberben, egy elszakított területi magyar s nekem igen kedves: szóba kerül ez az én egész elfogódottságom. Azt mondja rá:

– Mindenesetre kényelmes álláspont: ez a magyar politika álláspontja… Nekünk azonban ott meg is kell tudni élni.

S erre az egy szóra szétomlik az egész hétéves lelkiállapot, egyszerre becsületbeli kötelességnek érzem, hogy azonnal menjek és lássak mindent.”

1931 februárjában egy prágai meghívásról arra tért haza, hogy otthon ismét áll a bál. A kiváltó ok Hegedűs Lóránt előadása volt, pontosabban, annak egyik tézise „…a faji jelleg hajszolása nem érték az irodalom szempontjából”. Ez a félmondat bizony istenkáromlásszámba ment abban a korban, amikor a fajelmélet a fénykorát élte.

Nem is késett a válasz, mert Négyesy László irodalomtörténész a Budapesti Hírlapban címoldalas vezércikkben reagált, a fenti megállapítást felháborodottan visszautasítva a magyar faj nevében. Tiltakozott az ellen is, hogy Adyt rögtön Petőfi után említsék, és megfeledkezzenek az igazi költőkről.

Szociálisabbak és kulturáltabbak?

Mivel Hegedűs a Nyugat szerzője volt, és Ady említése is érzékenyen érintette, Móricz ezért érezte kötelességének, hogy bekapcsolódjon a vitába. A Nyugat 1931. március 1-jei számában közölte válaszát Az irodalom és a „faji jelleg” címen. És innen adjuk át a szót Móricz Zsigmondnak. Először azt idézzük, amit Trianonról írt:

„…Ez a Trianon semmit sem változtatott a tanár urak felfogásán, sőt jól jött nekik, mert felhasználhatják dorongnak a saját érdekükben. A megcsonkított Magyarország ténye csak arra való nekik, hogy még jobban megnyírják az önképzőkörök gondolatszabadságát; hogy a cserkészekkel hazafias műdalokat énekeltessenek; hogy egy vértelen irredentizmust teremtessenek; hogy a népkönyvtárak katalógusát cenzurázzák, hogy a naptárak és a hivatalos kiadványok szellemét kézben tartsák, és olyan Corvinákat termeljenek, amit a Hivatalos kíván.”

Ezután tér rá a szlovenszkói magyarok jellemzésére, nem is tagadva, hogy mennyire szereti azokat az „új arcú magyarokat”, akiket itt talált:

„Itt van egy aktuális tény. A magyar területet darabokra vágták s az elmult tíz év alatt a leszabott részek önálló és új életet kezdenek élni. Itt van Szlovenszkó magyarsága és itt van Románia magyarsága. Mindkettő olyan új vonásokat mutat, olyanannyira új arcu magyarokat produkál, hogy e pillanatban legalább három magyarság áll egymás mellett, sőt bizonyos szempontból egymással szemben.

Nem régen voltam Szlovenszkóban s még mindig tele vagyok azokkal a mélységes és megdöbbentő benyomásokkal, amiket ott kaptam. A szlovenszkói magyarságot két főtipusra lehet bontani. Az öregekre és a fiatalokra. Az öregek még a Négyesyék iskolájában nőttek, tele vannak szegények honfibúval és honfitűzzel. Az életet úgy látják, mert nem láthatják máskép, csak ifjúságukban magukba szedett világkép alapján, ahogy a hivatalos népnemzeti iskolák nevelték beléjük. A fiatalok másképen látnak. A fiatalok már idegen iskolákban nőttek fel, olyan nyelven tanulták a tudományokat, amelyen szüleik ma sem értenek, nekik tehát szükségszerűen egy új magyarságot kellett kitermelniök magukból. Egy szociálisabb és kultúráltabb magyarságot. Európaibb magyarságot. Ők már semmit sem tudnak az extra Hungariam jelszaváról. Ők már nem mondják, hogy Magyarországon kívül nincsen élet s ha van élet, az nem élet. Ők már úgy látják, hogy a magyar világon kívüli élet okosabb és emberségesebb élet. S ha a magyar meg akar állani ebben a rája kényszerített életben, okosabbnak és emberségesebbnek kell lennie, mint a régi volt.”

Móricz ezután Ady Endrét veszi védelmébe, akit Négyesy László a dolgozatában támadott:

„Mi baja van Négyesy Lászlónak Adyval? Ezek az ifjú magyarok ott a határokon túl Adyból indultak ki, az Ady kultúrmagyarságának a gondolatai gyujtották fel bennük a szent tüzet, hogy lehetnek magyarul is kultúremberek, méltók nemcsak a környező idegen nyelvű népelemekhez, hanem Európa kultúrájához. Ha Ady kultúrmagyarságának a gondolatai gyujtották fel bennük a szent tüzet, hogy lehetnek magyarul is kultúremberek, méltók nemcsak a környező idegen nyelvű népelemekhez, hanem Európa kultúrájához. Ha Ady el tudta érni abban a fojtott régi levegőben, ők még könnyebben s még muszájabbul kell, hogy megszerezzék azt a modern világszemléletet, amely nélkül az egyszerű élet sem lehetséges számukra.”

Becsehel a Benes-huszár

A válasz persze nem váratott sokáig magára. Először Pekár Gyula, a Petőfi Társaság elnöke reagált Móricz írására, és támadta a szerzőt, felhánytorgatva Móricz kommün alatti ténykedését. A szélsőjobboldali Magyarság főszerkesztője, Milotay István pedig nyílt levelet intézett Móriczhoz, aminek a végkicsengése így hangzott:

„Te, kedves barátom, Beneséket és az európaiságot választod. Ha ez így van, mért nem mész oda, mért nem válsz végleg és egészen európaivá? Mért szenvedsz itt köztünk, ha onnan egy szebb és szabadabb élet int feléd?”

A fölzúdulás a jobboldalon akkora volt, hogy rögvest két kifejezést is alkotott. A „Benes-huszár” főnevet és a „becsehel” igét.

A konzervativizmus fő bástyái, a vármegyék se maradhattak ki abból a hajtóvadászatból, amit a nemzeti érzelmű sajtó folytatott Móricz ellen. Elsőként Zemplén vármegye hozott határozatot Móricz ellen, aki szerintük „nemzethűség” szempontjából igencsak kifogásolható kijelentéseket tett. A határozatot a többi vármegyének is megküldték, csatlakozás végett.

Még mielőtt a botrány végképpen elmérgesedett volna, Móricz a barátai tanácsára nyilatkozatban kért bocsánatot a „nemzettől”, és ezzel a kedélyek lecsillapodtak.

Ez a történet is mutatja, hogy milyen könnyű félremagyarázni a legtisztább szándékot is, ha megvan hozzá a szándék, hogy félremagyarázzuk.

Sztakó Zsolt

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/7. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene