55 éve zenélt Johnny Cash a Folsom State Prison börtönben

55 éve zenélt Johnny Cash a Folsom State Prison börtönben

55 éves a Johnny Cash at Folsom Prison című album, mely a világhírű countryzenész egy, börtönben megejtett előadását örökíti meg.

Johnny Cash amerikai countryzenész még a katonai szolgálata idején kezdett érdeklődni a Folsom State Pirson nevű börtön iránt, miután bajtársaival együtt megnézett egy ott játszódó filmet. Casht inspirálta az alkotás, és megírta a Folsom Prison Blues című művét, melyben a börtöni élet mindennapjait próbálta visszaadni. A szám kimondottan népszerűvé vált a rabok körében, akik ezután rendszeresen írtak a zenésznek, hogy adja elő a számot a létesítményükben. Erre végül 1968. január 13-án került sor.

Cash ekkorra már a háta mögött tudhatta kábítószer-fogyasztási problémáit, és feleségével, June Carterrel arra próbáltak rájönni, miképp lendíthetnék újra fel az énekes karrierjét. Cash végül két előadást is tartott a Folsom State Prison börtönben; ezek közül az elsőt örökíti meg a Johnny Cash at Folsom Prison című album. Bár kezdetben a projekt inkább személyes volt Cash számára, és nem élvezte a forgalmazók feltétlen bizalmát, az album váratlan siker lett az Egyesült Államokban. Sokáig első helyen állt a hallgatási listákon, és új életet lehet a legendás countryzenész karrierjébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?