Archívum

Sziasztok!

Mindent bele! Ugye tudjátok, miért írom ezt a buzdítást? Bizony, ez az utolsó hét, amikor még javíthattok a jegyeiteken. Én már nem izgulok: a múlt héten minden tantárgyból feleltem, biztos, ami biztos. Be kell vallanom, sokat tanultam, de megérte, mert én már lazíthatok, azzal a tudattal, hogy nagyon jó lesz a bizonyítványom.
Vasárnap

2013. június 21. 14:00

A nagyszüleimnek is elújságoltam, és a nagypapám azt mondta, hogy ez már olyan unalmas, ideje volna egy-két kettest meg hármast beszereznem. A ti bizonyítványotok milyen lesz? Hiába mondja a nagypapám, hogy unalmas a bizonyítványom, kíváncsi volnék, mit szólna, ha valóban kapnék egy hármast. Persze nem fogok emiatt rontani a jegyeimen.

Képzeljétek, az egyik osztálytársam kettes és hármas között állt magyarból. Azt mondta neki a tanító bácsi, hogy ha elolvas egy könyvet, és beszámolót ír róla, akkor megkapja a kettest. Erre az osztálytársam azt felelte, jó neki a hármas, nem akar olvasni, inkább focizik helyette. Én is szeretek focizni, de ezt a gondolkodást nem értem. Ilyen jó ajánlatot hogy lehet nem elfogadni? Ráadásul még a könyvet is ő választhatta volna ki! Ugye ti a jobb jegy mellett döntöttetek volna?

Legyetek jók!

Huncutka

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gáti Norbert

Telt ház van a királyhelmeci kórház Covid-osztályán, sokan oxigénre szorulnak

koronavírus iskola

Februárban valószínűleg kinyithatnak néhány iskolát

Marek Krajčí

Krajčí: Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában

Béke mozi épülete

Még mindig vannak szabad helyek Érsekújvárban

Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

A munkanélküliség a fő mumus

80 ezren több mint egy éve állástalanok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.