Régmúlt idők csúcstechnológiája

A középkort újabban nem szokás annyira sötétnek festeni, mint régebben, de úgy látszik, mégis kiérdemelte a sötét jelzőt. Mintha elsötétült volna az akkor élt emberek tudata, és kitörlődött volna belőle mindaz a tudás, amely az ókorban felhalmozódott, és bonyolult műszereket, technikai berendezéseket produkált.

A múlt év végén szenzációs hír járta be a világsajtót: megfejtették az úgynevezett antiküthérai számítógép titkát. Épp ideje volt, hisz már százhat éve ismert ez a fogaskerekekkel ellátott, titokzatos szerkezet, amely sokáig elfeledve porosodott az athéni múzeumban. 1900-ban Görögországban került elő, amikor egy szivacs- és kagylógyűjtő búvár egy antik hajó roncsaira bukkant Antiküthéra szigeténél. Életveszélyes vállalkozás volt a több mint harmincméteres mélységből felszínre hozni az elsüllyedt hajó rakományát. Akkor még nem léteztek a mai búvárfelszerelések, egy lélegzetvétellel kilenc percre merültek le a kagylóhalászok, ebből öt percig maradhattak a tengerfenéken, és gyűjthették a leeresztett kosárba a mélyben talált tárgyakat. Egy búvár naponta kétszer merülhetett le, így csaknem egy évig tartott, amíg sikerült mindent felhozni, közben két ember meghalt, kettő súlyosan megbetegedett. A szobrok, érmék, arany ékszerek, amforák után egy kagylókkal borított, négyszögletes tárgy is napvilágra került, nem nagyobb egy cipődoboznál. A rárakódott rétegektől megtisztítva kiderült, hogy ismeretlen rendeltetésű szerkezetről van szó, amelynek nyolcvankét kisebb-nagyobb darabját sikerült megtalálni, köztük vagy három tucat, különböző nagyságú fogaskereket. A mechanizmussal a szakemberek nem tudtak mit kezdeni, elképzelni sem tudták, mire szolgálhatott. A múzeum laboratóriumában egy egyetemi hallgató is segédkezett a fogaskerekek tisztításában. Szpiridon Sztaszisz később régész lett. Ő volt az első, aki újságírók előtt annak a véleményének adott hangot, hogy a szerkezet csillagászati mérésekre szolgálhatott, és ezzel kiérdemelte a szakma gúnyos bírálatát. 1958-ban egy fiatal angol matematikus kapott engedélyt a mechanizmus megvizsgálására. Derek J. Solla Price csillagászatot is tanult, és teljesen lenyűgözte a gépezet. Később, amikor a tudománytörténet professzora lett a Yale Egyetemen, több munkát jelentetett meg róla. Azt persze ő sem tudta megválaszolni, ki készíthette a bonyolult mérésekre alkalmas szerkezetet, a rendkívül pontosan illeszkedő fogaskerekeket. Ezeket kézzel nem állíthatták elő, de akkor vajon hogyan, és kik? A hajó, amely a gépet szállította, a feltételezések szerint Rhodosz szigetéről Rómába tartott, és i. e. 65-ben süllyedt el. A szerkezet a rajta található ógörög felirat szerint i. e. 82-ben készült. Ebben az időben élt Cicero, a híres szónok, aki egy csodálatosan sokoldalú görög sztoikusnál, a hosszú évekig Rhodoszon működő Poszeidóniosznál tanult, és feljegyezte róla, hogy az általa konstruált szerkezet meg tudta határozni bármilyen időpontban az égitestek állását, de még a hold- és napfogyatkozások időpontját is. A szakemberek tavaly röntgentomográffal vizsgálták meg a szerkezetet, és megállapították, hogy megfelel Cicero leírásának, de jóval többet tud, mint ami ott szerepel. Képes kivonni, összeadni, osztani, szorozni, egyik táblázata tizennyolc évre előre meghatározta a holdciklusokat, egy finom fogaskerék-szerkezet leolvashatóvá tette egy holdév tizenkét szinodikus hónapját. A fogaskerekek összekapcsolásával epiciklikus, differenciál-meghajtású szerkezet jött létre, melyhez hasonlót csak 1928-ban szabadalmaztattak.
Az antiküthérai lelet teljesen más képet mutat a görög technikáról, mint amilyen eddig bennünk élt. Mert semmi kétség, hogy görög konstrukcióról van szó, nem pedig földönkívüliek művéről, mint egyesek hangoztatták. A szerkezet ugyanis csak a keletkezése idején ismert öt bolygóról tartalmaz adatokat, a földönkívülieknek pedig a Naprendszer többi bolygóját is ismerniük kellett volna. De vannak az antiküthérainál régebbi technikai csodák is. 1968-ban az örmény Medzamorban vagy ötezer éves fémkohászati központot tártak fel a szovjet régészek. A metallurgia-történészek legnagyobb megdöbbenésére a felsőbb rétegekből rugós acélfogók kerültek elő. Vajon kik és hogyan készítették ezeket a fémszerszámokat egy általunk primitívnek tartott korban?
A titokzatos technikai csodák szerencsére nem korlátozódnak a legrégebbi időkre. Az egyik Cromwell idejében működött, de hogy mi is volt tulajdonképpen, ma sem tudjuk. Cromwell nemcsak „vasbordájú” katonáinak köszönhette sikerét, hanem jól fizetett kémeinek is. Remekül szervezett hírszerző és kémelhárító szolgálatát sokoldalú államminisztere, John Thurloe vezette, aki a kor legtehetségesebb titkosírás-megfejtőit alkalmazta híres Fekete kabinetjében. Itt olvasták, másolták az angliai katolikusok és royalisták címére küldött leveleket. A másolás rengeteg időt vett igénybe, egészen addig, amíg meg nem jelent egy tudós férfiú, hogy felajánlja szolgálatait Thurloe-nak. Azt állította, hogy egyetlen perc alatt képes másolatot készíteni egy levélről, anélkül, hogy azt felbontaná. A kópiákat archiválni azonban nem lehetett, mivel pár órán belül teljesen elhalványodva olvashatatlanná váltak. A feltaláló – akit néhány forrás a zseniális angol fizikussal és feltalálóval, Samuel Morlanddel azonosít, vagy legalábbis vele hoz kapcsolatba – külön helyiségben, bezárkózva dolgozott, titkát nem adta ki. Gyors módszerének köszönhetően Cromwell megfizethetetlen információk birtokába jutott. Még az életét is ennek az eljárásnak köszönhette, amellyel több, ellene irányuló összeesküvést, merényletet sikerült időben leleplezni. Amikor II. Károly trónra kerülése után Thurloe visszavonult, vele távozott ez az ember is. Ma már csak találgatni lehet, mi lehetett módszerének lényege. Talán fixálás nélküli fényképészeti eljárással dolgozott, azért halványodott el a kópia pár órán belül.
Érdekes találmányról számolt be úti feljegyzéseiben Cromwell kortársa, a neves angol naplóíró, a londoni szmogról elsőként értekező Sir John Evelyn. A különös eset Rómában történt, amikor az utcán sétálgatott. Az utcai árusok már akkor is gyors szemmel felismerték a járókelők között a külföldit, mint az a férfi is, aki megszólította: „Uram, álljon meg egy pillanatra, egy csodát szeretnék önnek mutatni.” Pecsétgyűrűt vett elő, és a kövében izzó gombostűfej nagyságú ponttal meggyújtotta Evelyn pipáját. Az sokallta az „öngyújtóért” kért összeget, és alkudozni kezdett. „Uram, én soha nem alkuszom” – mondta önérzetesen az idegen, és eltűnt az utca forgatagában. Evelyn csak akkor tudatosította, mit szalasztott el, amikor már hiába kereste.
Az adott korba nem illő, azt évszázadokkal sőt évezredekkel megelőző találmányokról egyre gyakrabban jelennek meg publikációk. Egyelőre csak leírások és spekulációk, keletkezésük titkának megfejtése nélkül. Lehet, hogy egyszer arra is sor kerül?