Párhuzamok

Igazi extra kategória. Udo Kier a német partokról evezett át Hollywoodba. Első lépteit Rainer Werner Fassbinder egyengette a pályán, még a hetvenes évek elején.

Ő volt Paul Morrisey avantgárd Draculája. Baráti viszonyt ápolt Andy Warhollal, a pop-art királyával. Forgatott Gus van Santtel (Otthonom, Idaho), udvari játékosa Lars von Triernek (Európa, Hullámtörés, Táncos a sötétben, Dogville, A nimfomániás). Játszott cseh–német koprodukcióban (Lea, rendezte Ivan Fíla) és több alkalommal magyar filmben. Jancsó Miklósnál a Magyar rapszódiában és az Allegro barbaróban, Bódy Gábornál a Katonákban, a Krétakörben és a Weöres Sándor tollából született Psyché és Nárciszban. Ez utóbbiban a szegény sorsú Ungvárnémeti Tóth László költőt, Lónyay Erzsébet gyerekkori tanítóját, barátját, reménytelen szerelmét alakítja átható tekintettel.

Harmincöt év telt el azóta.

Udo Kier most ismét Budapesten állt kamera elé. Nemes Gyula Zéró című filmjében ő a főgonosz, aki az egész világot manipulálja.

„Egy mobiltársaság igazgatóját játssza, a gaz kapitalizmus képviselőjét, aki roppant ravasz fickónak mutatkozik – ecseteli Kier szerepét a Prágában végzett fiatal rendező. – Elképesztő, mire képes az arcával, a lényével. Remegni kezdtem, amikor először megláttam őt Ferihegyen, a repülőtéren. Izzó, zöld szempár… elkéstél – mondta. Úgy nézett rám, hogy megijedtem, Úristen, most mi lesz? De csak viccelt, mint később kiderült. Komplikált szerepe van a filmben, nem klisé. Intelligens és rokonszenves emberként kezd, a végén pedig ő lesz a világ ura. Ahogy megérkezett, próbáltam elhitetni vele, hogy ez egy picit más film lesz, mint amilyeneket eddig forgatott. Ő ezt öt perc alatt fel is mérte a forgatáson, és nagyon nyugodt volt. Végig inspirálni tudott. Reszketett a kezem, amikor felhívott Hollywoodból. El kellett mondanom neki, hogy nem használok sminket a filmjeimben, és nagyon rossz lenne, ha angolul beszélne, örülnék, ha azt a pár mondatot csehül és magyarul hallhatnák tőle a nézők. Miközben hosszasan beszélt, vártam a kellő pillanatot, hogy ezt közöljem vele. Egyszer csak elhallgatott, majd azzal folytatta, hogy igazából két dolgot kér tőlem. Egy: nem szeretne sminket, kettő: eredeti nyelven akar beszélni. Mondta ezt kedvesen, udvariasan. Úgy éreztem, minden rendben lesz köztünk, kérhetek tőle bármit, megegyezünk. Így is történt. Udo rengeteg ötlettel szolgált, én pedig minden testrészét felhasználtam a filmen. Jean-Luc Godard elhívta az egyik filmjébe Yves Montand-t, a francia film egyik legnagyobb sztárját. Csak a fülére volt szüksége. Én teljesen kiveséztem Udót. Megkértem, hogy az egyik jelenetben csak a lábával legyen jelen. A szemét elmentettem, félreraktam, hogy fokozatosan lépjen be a filmbe. Sokáig nem mutatom őt, a végén pedig már csak a szemével játszik. És amiért még felhívott Hollywoodból: neki nagyon fontos – mondta, hogyan lép ki a történetből. Azt hiszem, ez most gyönyörűen sikerült. Ott már csak a háta játszik, úgy tűnik el a sötét éjszakában széttárt karokkal, fehér zakóban.”

Bizarr a történet. Méhekről szól. Udo Kier filmbeli lánya beleszeret egy fiatal mézgyárosba, az apa azonban, finoman szólva, nincs elragadtatva a fiútól, és buldózerrel akarja lerombolni a házukat. Mézben szerelmeskednek, amikor az apa megzavarja őket, s egy kamillával teli ládába bújnak előle. Festői kép, színtiszta költészet.

„Már a legelső nap is nagy élmény volt Udóval – meséli lelkesen Nemes Gyula. – Megértette, hogy most mindent szabad. Megérkezik a tanyára, ahol a főhősünk méhészkedik, és a lányát keresi. Bosszantja őt, hogy a srác elszerette a lányát. A két férfi között ott kezdődik a konfliktus, akkor találkoznak először szemtől szemben. És mi történt? Leraktuk ugyan a jeleket a földre, Udo valahogy mégis rossz helyre állt. Félreértettük egymást. Belógott a képbe az árnyéka. Nekem ez így még jobban tetszett. Megtartottuk. A fiú és a lány közben gyönyörű táncot lejt, s mivel nem értik egymást, a lány cseh, a fiú magyar, a méhek nyelvén kommunikálnak. Udo pedig megjelenik, mint Nosferatu az árnyékával és széttárt karokkal, ahogy majd kilép a filmből. Bevallom, annyira inspirált a lénye, hogy teljes extázisban éltem meg a vele töltött két hetet. Ráadásul a saját hasonmását is eljátssza a filmben, ami még izgalmasabbá teszi a történetet.”

Régi emlékeit hiába kereste Budapesten a német színész, ez állandó téma volt közte és a rendező között. Minden átalakult – konstatálta, még a kedvenc régiségboltját sem találta meg a belvárosban. Thai masszázsszalon nyílt a helyén.

„Amerikában farmja van Udónak. Imádja a természetet. Vett egy játék lovat, amelyet plastic horse-ként emlegetett. Nyerít, amikor odaáll mellé. Hetvenévesen még mindig őriz magában egyfajta gyermeki játékosságot. Amikor megindul a filmben a szervezkedés a mobiltelefon-társaságok ellen, a készülékeket postagalambokra cserélik. Ezt Udo jelenti be a tévében, magyarul. – Mobilkommunikáció abszolút nem normális – mondja –, postagalamb a jövő. – Elvittem őt a Király fürdőbe, de az utcán is megállított embereket, és ezt a szöveget nyomta nekik. Mindenki csak bámult, én meg nevettem. Azért csinálta, mert tudta, hogy ezzel felvidít engem.”

A hotel mellett, ahol Udo Kier a forgatás idején lakott, van egy kiskocsma, ahova mindennap beült. Felfigyelt ugyanis egy pincérre, akinek groteszk levegővételét furcsa ajkbiggyesztés kísérte.

„Annyira megtetszett ez a tic Udónak, hogy el akarta lopni tőle. Látott a fickóban egy tébolyt, egy eredeti gesztust, amelyet a következő szerepébe bele akar tenni. Megtanulta. Elsajátította. Valósággal tanulmányozta a fickót, össze is haverkodott vele. Amikor kijöttünk a kocsmából, nem akartam hinni a szememnek. Két utca futott egymásba. A Galamb és a Régiposta utca sarkán álltunk. Vettem is Udónak ajándékba egy plüss postagalambot, és mondta, hogy majd odateszi a műanyag ló mellé, és beszélget vele. Annyira egymásra találtunk, hogy fel is ajánlotta: a következő közös filmünket már a Palm Springs melletti farmján forgatjuk. Mivel nem kapok rá sok pénzt, azt válaszoltam: »Csak tárgyak fognak szerepelni benne, te pedig pusztán a hangoddal leszel jelen.«”

És még egy történet, amely Udo Kierrel esett meg, útban Budapest felé. Párizsban szállt át, és ott töltött egy éjszakát. Szállodai szobájába berepült egy méhecske.

„Azt mondta, tudta, hogy én küldtem oda, mert ilyen még sosem fordult elő vele. Figyelte őt a méhecske. Én ehhez csak annyit tudok hozzátenni: nagyon jó viszonyban van az állatokkal. Egyébként pedig remek a humora, rengeteg az energiája. Még a kocsiban, a volán mögött ülve is csodálatosan táncol. A valóságban sokkal fiatalabbnak tűnik, mint a filmekben. Amikor megkérdeztem tőle, miért fogadta el az ajánlatomat, tömören azt válaszolta: »Azért, mert őrült vagy. – Kisvártatva hozzátette: – A maga módján Bódy Gábor is az volt.« Megtisztelő számomra ez a párhuzam. Már csak azért is, mert én most pont annyi éves vagyok, mint amennyi Bódy Gábor volt, amikor meghalt.”