Elsősorban párkapcsolati, munkahelyi, családi gondok miatt jön hozzám az, aki úgy érzi, a problémáit egyedül nem tudja megoldani. Meglepődnek, amikor azt hallják tőlem, hogy olyan párkapcsolati, családi, munkahelyi probléma nincsen.
Nem értik, mit is szeretnék ezzel mondani, de ahogyan a közös munkában haladunk előre, lassan ráébrednek, miről is beszéltem a legelső alkalommal. Minden ügyfelem számára, aki bizalommal és nyitottsággal fordul felém és saját maga felé, néhány alkalom után érthetővé válik, hogy nem az a valódi problémája, amellyel megkeresett. Minden, ami akadályozta, blokkolta, visszafogta, nehezítette az életét, az saját maga. Például a félelmei.
Két nagy csoportra bontom, mi is a legfőbb ok, amiért azt érezzük, boldogtalanok vagyunk, és elvesztettük az irányítást az életünk felett: Mindennapi és általános félelmek, valamint az önbizalom, önszeretet, önképviselet hiánya.
Fontos tudni, hogy a félelem nem fóbia. A fóbiák feltárásában és leküzdésében pszichológus tud segíteni, az nem coachingtéma. A fóbia a múltból eredő feldolgozatlan félelmeket jelenti. Kialakulása lassú folyamat eredménye, hosszú hónapok, esetleg évek alatt jön létre, és néha ugyanilyen hosszú idő alatt tudatosodik a jelenléte. Leginkább a környezet visszajelzéséből válik nyilvánvalóvá az alany számára is, hogy nem ártalmatlan félelemről van szó, hanem súlyos problémáról, amely kezelés nélkül egészen szélsőségessé is válhat, és jelentősen korlátozza, befolyásolja, diszfunkcionálissá teheti az ebben szenvedők életét. Kevesen tudják, hogy melyek azok a témák, amelyeket egy coach sohasem kezelhet. Félelmeket, önbizalomhiányt és a belőlük fakadó életproblémákat, időszakos elakadásokat igen, de a fóbiákat nem.
Megismerni és kezelni
A mindennapi félelmek képesek jelentősen befolyásolni derűnket és boldogságérzetünket. Életünk teljességének megélését korlátozzák, hátráltatnak bennünket abban, hogy harmonikusan éljünk, és kialakuljon a lelki ellenálló képességünk (reziliencia).
Konkrét eseten szeretném bemutatni, hogy milyen mértékben és hogyan változhat meg egy ember élete, ha sikerül megismerni és kezelni a félelmeit s megerősítenie az önbizalmát.
Ügyfelem középkorú nő, aki három évtizede él házasságban, amelyben, elmondása szerint, már régen nem boldog. Nem szereti a férjét, a férje régóta nem tekint rá nőként. Külön szobában alszanak, nincsenek közös programjaik, nem beszélgetnek. A nőnek ebben az érzelmileg és testileg elhanyagolt állapotban lesz egy szeretője, akivel titkos viszonyt folytat. A közöttük lévő szerelmi viszony hónapokig tart, majd szakítanak, később újra folytatják a kapcsolatukat, aztán a szerető váratlanul szakít az ügyfelemmel, és az ettől összeomlik. Egy ideig próbálja visszaszerezni a férfit, azután magába zárkózik és szenved. Azzal bántalmazza magát, hogy nap mint nap újraolvassa a férfival folytatott szerelmi levelezését. Felidézi a szép emlékeiket, és átböngészi a naplóját, amelyet a kapcsolat alatt írt. Egy idő múlva úgy érzi, nem bírja tovább. Nincs kedve dolgozni, másokkal beszélgetni. A férfi hiánya elviselhetetlenné válik számára, miközben továbbra is egy házban él a férjével, akitől még jobban eltávolodik.
A nő ebben a lelkileg feldúlt állapotban jön el hozzám, azzal a szándékkal, hogy segítsek neki elengedni a szeretőjét, mert nem tudja, hogyan éljen e nélkül a szerelem nélkül.
A közös munkánk kicsit döcögősen indult, mivel Edit (nevezzük így a hölgyet) semmi másról sem tudott beszélni, csakis a szeretőjéről és a szenvedéseiről. Amit azóta kell átélnie, hogy Gusztáv (legyen ez a szerelme neve) elhagyta.
Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk dolgozni, és láthatóvá váljon a valódi probléma (amely természetesen nem a Gusztávhoz való ragaszkodás volt), tisztáznunk kellett néhány fontos dolgot. Például azt, hogy a következő hetekben mi az, amin dolgozni fogunk, és ez a feladat nem a férfi elengedése lesz, hanem Editnek (a nőnek és az embernek) az újrafelfedezése. Így korlátoztam azt, hogy egy kétórás konzultáció alatt mennyit beszélhet Gusztávról és a kínlódásairól. Eleinte sokszor figyelmeztetnem kellett, hogy nem a férfi az, aki a munkánk fókuszában van, hanem ő. Edit, a nő. Az értékes, tehetséges, szerethető, nagyszerű nő.
Mivel ekkor sem az önbizalma, sem az önszeretete nem volt még elég stabil, nehezen hitt abban, hogy ha úgy döntene, hogy elválik, a férje nélkül egyedül is képes lenne megélni. Nem látta az utat, hogyan tudna boldogulni, pedig már akkor is birtokában volt minden, amivel később, bátran és hittel felépítette új életét. Így összegyűjtöttük valamennyi erősségét, és maga is meglepődött, milyen sok jó tulajdonsága van, amelyekkel támogatni tudja az életét.
De azokat a fejlesztésre szoruló területeket is feltártuk, amelyek korlátozták abban, hogy megvalósítsa, amit szeretne.
A következő félelmek, korlátozó hiedelmek tartották Editet fogságban már több évtizede. Félt:
1. A családja és a barátai véleményétől. Ennek következménye az lett, hogy mindig másoknak próbált megfelelni, és a saját igényeit, vágyait nem vette figyelembe.
2. Az öregedéstől.
3. A szegénységtől.
4. A magánytól.
5. A szerelem nélküli élettől.
6. Az őszinte, nyílt kommunikációtól.
7. Az örömtől. Furcsa, de így van. A szenvedéshez szoktatta magát hozzá. Azt ismerte, abban tudott kiigazodni. Az örömöt, derűt átmenetinek tartotta, és bár nem tudatosan, de elidegenítette magától azzal a rejtett indokkal, hogy nem érdemli meg.
Félelmei megakadályozták abban, hogy értékesnek és szerethetőnek tartsa magát. A mentális önbántalmazás mindennapos dolog volt, és annyira hozzászokott, hogy észre sem vette, hogy ezt csinálja. Mindezek ellenére nagyon szerettem vele dolgozni, mert nyitott, érdeklődő, változásra kész volt. Hétről hétre minden kiadott házi feladatot elvégzett, és közös munkánk eredményeképpen új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott, ettől pedig egyre lelkesebb lett. Gusztávról már alig beszélt. Előtérbe került a saját, új élete, tervei. Motivált lett, egyre ragyogóbb, mosolygósabb arccal lépett be az irodám ajtaján.
Négy hónap alatt lebontottuk a félelmei által épített falakat, és az önszeretet, önbizalom, önképviselet erős bástyáit húztuk fel helyette. Megértette a lelki folyamatait, mit miért tett úgy, ahogyan, s látta, mennyi lehetőségtől és örömtől távolította el magát pusztán azért, mert a félelmeinek adott teret, nem pedig a benne rejlő megannyi lehetőségnek. Leült, és őszintén elmondta a férjének, mit érez. Nem haraggal, keserűséggel, hanem hittel és önképviselettel. Beadta a válókeresetet, és elkezdet felépíteni az új életét. Edit kézműves volt, agyaggal dolgozott. Egyre több megrendelése lett. Amikor utoljára nálam járt, kaptam tőle egy mécsestartót, és azt mondta, a legnagyobb ajándékot adtam neki, saját magát. Örökre hálás lesz érte – mondta. Erre én azt válaszoltam, hogy egy ember van, akinek hálás lehet, és mindennap megajándékozhatja a szeretetével, és az ő maga.
Edit nem az egyetlen olyan ügyfelem, aki szembesült a félelmeivel, levette róluk a hangsúlyt, és áthelyezte saját magára, cselekvéssel, hittel, türelemmel és bizalommal. Belátta, hogy rettegései mennyi erőt vettek el tőle nap mint nap, és azt is, hogy ezek a félelmek sokszor csakis az ő gondolataiban léteztek.
Mert a helyes út az, amikor a tudatunk teremti a valóságot, nem pedig az, amikor a valóság a tudatunkat.
Montorffy Letti író, coach, tréner
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.