A hetvenes, nyolcvanas évek derekán a legjobb középpályások között emlegették Csehszlovákiában, az 1982-es vb-re utazó „nagyválogatottba”, bár előtte egy előkészületi mérkőzésre meghívást kapott, mégsem került be. Farkas Géza, aki 13 éven át rúgta a labdát a kassai vasutascsapatban, kénytelen volt megelégedni egy U23-as Európa-bajnoki címmel.
A spanyolországi vb esztendejében a liga harmadik legjobb játékosa volt Jan Berger és Ladislav Jurkemik mögött, mégis kiszorult a válogatottból. Ez akkor nagyon fájt.
Nagyon bántott a dolog, mert akkor jobban is végezhettünk volna a világbajnokságon. Sok olyan játékos utazott oda, aki sérült volt, mégis én maradtam ki. Másodszor csalódtam; először 1980-ban. Akkor is úgy volt, hogy megyek az olimpiai csapattal Moszkvába, ahol aztán aranyérmet nyertünk. Havránek edző később Cipruson elmesélte, hogyan is volt. Amikor Vengloš szövetségi kapitánnyal elvitték a nevezési listát Himlnek, a CSSZTSZ KB elnökének jóváhagyásra, egész más változatot nyújtottak be, de Himl azt mondta, megbízik az edzőkben. Ugyanígy volt 1982-ben. Ha azt mondta volna Himl, hogy a sérültek nem mennek, akkor engem visznek.
Két évvel később, 1982-ben épp Moszkvában játszotta az U23-as együttes az Eb-döntőt. Állítólag Farkas Géza arról a találkozóról is hiányzott.
Nem voltam ott, mert előtte megsérültem. De ez kevésbé fájt, mert akkor nősültem. Annyira becsületesek voltak az edzők, hogy az aranyérmet én is megkaptam.
Emlékszik még arra a kisfiúra, aki Berzétéről indult? Mik voltak az álmai, s ezekből mi vált valóra?
Elég sokszor szerencsém volt, mert mindig jó edzőkkel hozott össze a sors. Rozsnyón az iskolában nagyon jó tanítónk volt. Egy kerületi csoportmérkőzésen úgy tizenhat évesen nagyon jól játszottam az iskolai csapatban, s rögtön bekerültem Rozsnyón a divíziós együttesbe. Most már kicsit másképp látom a dolgot, a szerencse mellett nyilván tudtam is valamit. Fölfigyeltek rám az edzők, mert szép gólokat rúgtam.
Nyilván erre figyeltek fel a Lokiban is.
1969-ben, egy szombati napon jöttek utánam, s megígértem nekik, hogy megyek oda játszani. Vasárnap megjelentek a VSS vezetői is, ellenük egy héttel előtte játszottunk Szlovák Kupa-mérkőzést, s akkor gólt is rúgtam nekik. 2 : 0-ra vezettünk a félidőben, de a végén Jano Pivarník kiegyenlített, aztán 11-esekkel kiestünk. Mondtam nekik, hogy elkéstek. Így kerültem a Lokiba, három mérkőzéssel a bajnokság vége előtt. Aztán egy hétig a tribünön ültem, még nem játszhattam, edzésre sem mehettem a csapattal, pedig azért küzdöttek, hogy ki ne essen a Lokomotíva. Fogtam hát magam, és hazamentem; így még egyszer kellett értem jönniük, s akkor már mondták, hogy aláírjuk a szerződést négy évre.
Húszéves volt akkor; a Loki állítólag 35 ezer korona lelépést fizetett a Rozsnyónak, és ebből öt lett az öné, ha igaz...
Nem tudom, hogy mennyi pénzt kapott a Rozsnyó, nekem azt mondták, hogy »adunk ötezer koronát, hogy fel tudjál öltözni«.
Állítólag Kassán nem is volt rossz dolga, kezdettől fogva játszott, s nagyon jó társaságba csöppent.
Hát igen, a csapatban nem volt olyan, akire azt lehet mondani, hogy rossz jellem. De azért nem volt egyszerű, az idősebb játékosok sokszor le akartak égetni az edzéseken is. Hatan jöttünk fiatalok a klubba, s csak én játszottam. Nem akarom dicsérni magam, de én mindjárt bekerültem a csapatba, mert igen gólerős voltam, az előkészületi meccseken 17 gólt rúgtam, az első évben pedig 52-t. Így az idősebb játékosok is megszerettek.
A statisztikában az áll, hogy 335 bajnokit játszott a Loki színeiben, és 77 gólt lőtt.
Plusz még játszottam három évet a második ligában. Azután, hogy a Lokival kiestünk, Besztercebányán lettem katona, ott is rúgtam 28 gólt a három év alatt. Ha nem estünk volna ki a Lokival, akár száz gólt is lőttem volna az első ligában.
1984-ben úgy döntött, hogy itthon befejezi. Elszerződött Ciprusra, aztán ott ragadt edzőként is. Sőt, Limasszolban fociakadémiát alapítottak, s ön lett a vezető edző.
Úgy mentem Ciprusra, hogy két évig még ott játszottam, első éven mindjárt megnyertük a Ciprusi Kupát. Az nagy dolog volt, mert az AEL Limasszolnak 27 év múltán sikerült. A ciprusiak jó emberek, aki be tud illeszkedni közéjük, azt nagyon megszeretik. Így volt velem is. Máig nem feledkeztek meg rólam. 1986 és 90 között négy évet játszottam az osztrák harmadik ligában, utána újra szerződtettek Ciprusra; akkor hoztuk létre Limasszolban a második futballakadémiát. Nagyon sok gyerek szeretett volna futballozni, 9-től 16 éves korig minden korosztályban volt csapat. 750 gyerekkel és 17 edzővel dolgoztunk.
Milyen volt az élete Cipruson? Hogyan viselte a távollétet? Az edzők általában család nélkül utaznak külföldre.
Nagyon kemény munka volt, főleg novembertől márciusig, a gyerekeknek karácsonykor és húsvétkor szünetük van, akkor sokat lehetett edzeni. A neveltjeink közül tizenegy játékos szerződött Görögországba, az AEL Limasszol nagyon jól adta el őket, sok pénzt keresett vele. Csak ott is történt egy nagy hiba: bár a bajnokság vége előtt a gyerekek öt ponttal vezettek, bajnokok lehettek volna, a hajrában egy pontot sem tudtak szerezni.
Nemcsak a tanítványai keltek el Görögországban, ön is oda szerződött. A negyedik legnépszerűbb athéni klubban, a Panionioszban lett Bubenko, majd Pecze Károly asszisztense.
Először hat évig voltam kinn, majd még háromig, 1996-tól ’99-ig itthon, utána megint visszamentem az AEL Limasszolhoz, majd Paphoszban edzettem. Utána mentem Görögországba. Bubenko fölhívott, hogy oda megy edzősködni, és szeretné, ha vele mennék mint segédedző. Nagyon jól tudok görögül, el is vállaltam.
Görögül Cipruson tanult meg?
Nehéz volt, nagyon nehéz nyelv, de megtanultam. Bubenkónak és Pecze Károlynak is én voltam a jobbkeze Görögországban, mindent nekem kellett fordítanom, mivel ők nem tudtak görögül.
Hogy él manapság? Mivel tölti a napjait?
Minden héten kétszer teniszezni járok, háromszor pedig edzősködök. A két lányomtól van három unokám, egy lány és két fiú, az egyik nagyon ügyes gyerek, az 1. FC-ben focizik, neki besegítek. Rengeteget járok vele tornákra, és sok örömöt szerez nekem. Szeretném megtanítani mindenre, még többre, mint amit én tudtam. Nemcsak az unokámat, hanem mellette a többi gyereket is. A másik fiúunokám jól teniszezik; én nem is játszhatok vele, mert megver. Tavaly érettségizett, és szeretne Amerikába menni tanulni.
A családi hagyománynak vannak hát folytatói.
Sok örömöt szereznek a lányaim és az unokák is, mert nagyon jó tanulók, és sportolnak is.
Valahol azt olvastam, hogy az ön édesapja nem szerette a focit, s nem is ment ki soha a fia mérkőzésére. Később megbékélt vele, hogy a fiából futballista lett?
Nem nagyon járt mérkőzésekre. Először még Rozsnyón jött el egyre. Bár addig nem nagyon szerette a futballt, én akkor, a Svit ellen nagyon jól játszottam, azt hiszem, két gólt rúgtam zuhogó esőben. Ott a lelátón, ahogy édesapám az emberek között ült, hallotta, hogy dicsérnek. Aztán még egy mérkőzésen volt Kassán; akkor a Slovan ellen én rúgtam az első gólt Vencelnek 33 ezer néző előtt. Utána édesapám odajött hozzám, s azt mondta:
Jól játszottál, de még nagyon sokat kell tanulnod.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.