Keleti kalandozás Törökországtól Thaiföldig

Autóval utaztak, hogy olyan helyekre is eljussanak, ahol a kirándulók ritkán fordulnak meg. Természetesen nem hagyták ki a turistalátványosságokat és az olyan nagyvárosokat, mint Isztambul, Tbiliszi, Baku, Jereván. Szinte mindenhol találkoztak lengyel diákokkal. A geológus végzettségű lánynak felejthetetlen élmény volt a törökországi Pamukkale (földtani képződmények). Bár nem dolgozott a szakmájában, feleleveníthette ismereteit a vulkanikus területeken.

A gépkocsi nemcsak közlekedési eszköz volt számukra, hanem abban is laktak: rendszerint a természet lágy ölén, patak partján. Többször meglepődtek, hogy a helyiek vendégségbe hívják őket. Büszkeségük nem engedte, hogy az idegenek a szabad ég alatt éjszakázzanak. Kati eleinte vonakodott, de aztán Filip unszolására engedett az invitálásnak. Az ilyen alkalmak során láttak igazán a miénktől eltérő szokásokat, kultúrát. Például a nők és a férfiak külön helyiségben aludtak, az idegen párnak sem adtak közös szobát. A vendégszeretet főleg Törökországban és Azerbajdzsánban, a két muzulmán országban volt jellemző.

Nehézségek

A kommunikációt leginkább döcögősnek lehetne nevezni, a gesztusokból tájékozódtak. Kati a törökben fölfedezett néhány ismerős szót: ilyen volt az árpa, a kupak, az alma, a kicsi jelentésű kücsük. Azerbajdzsánban pedig kicsi volt a kicsi. Viccelődött is a lengyel fiúkkal, hogy a magyar nyelvvel ilyen távoli országokban is érvényesülni lehet.

A török vidéken mégsem egymás megértése okozta a legnagyobb problémát, a tisztálkodás bizonyult a legnehezebb feladatnak. A nagyobb városokban volt ugyan fürdő, hamam, de ide nőket nem engednek be akármikor. Hetente csupán egyszer vagy kétszer nyitják meg számukra. Az egyik vendéglátó háziasszony Katinak felajánlotta (a férfiaknak nem), hogy használhatja a fürdőszobájukat, ami egy vödörből meg egy kancsóból állt: locsolhatta magára a vizet. A hamam is hasonló, külön csapból folyik a hideg és a meleg víz, nincs mosdókagyló. Az igazi törökfürdő közepén van egy márványlap, amely nagyon forró. Miután az ember leönti magát vízzel, egy kicsit ráfeküdhet.

Kulináris újdonságok

A nomád életmódhoz hozzátartozott, hogy Kati főzött, de megkóstolták a helyi specialitásokat is. Törökországban az édességek ízlettek nekik a legjobban, a bakláva és a künefe. Grúziában a hús dominál, például a saslik, amelyet bárányhúsból készítenek. Egy másik jellegzetes étel a hinkáli. Ez a tortellinihez vagy a piroghoz hasonlít, gombával, káposztával, hússal töltik, érdekes fűszerekkel ízesítik. Örményországban és Azerbajdzsánban is kevés a vegetáriánus, Mongóliában pedig húst hússal esznek. Főleg birkát és kecskét. Mindenféle fűszer nélkül sütik-főzik, nem egészen puhára. Mivel bizonyos területeken kevés a fa, összegyűjtik az állatok ürülékét, kiszárítják, és ezzel tüzelnek.

Törökországban a csapatot általában fekete teával kínálták, amelyet a helyiek rengeteg cukorral fogyasztanak. Grúziában nagyon erős, házi készítésű törkölypálinkát, csacsát kaptak, amit nem lehetett visszautasítani. Mongóliában pedig megkóstolták a kumiszt és a tejjel készített tsajt (teát).

Irány Mongólia!

Hegyi-Karabahban látták a lebombázott falvakat. Egy örmény határhoz közeli azerbajdzsáni faluban, ahol nemhogy turista, hanem más azeriek sem nagyon jártak, a szerény, ám igazán szívből jövő vendéglátás közben az oroszul kicsit beszélő házigazdák elmesélték, hogy az örmény határőrök lelövik állataikat, sőt, néha embert is ölnek. Örményországban viszont ugyanezt mondták az azeriekről. A hegyi-karabahi rendőröknek gyanúsak voltak az idegenek, főleg, mert turisták által került helyeken mászkáltak. Kémeknek nézték őket.

Oroszország déli részén, a Bajkál-tónál is jártak, melynek vize olyan tiszta, hogy bögréből itták. Felkeresték Olhon szigetét, a sámánizmus központját, ahová ezzel foglalkozó magyarok is járnak. Látták a szent helyeket, az obókat: kő- vagy farakások, amelyek fel vannak díszítve kék és fehér szalagokkal, mindenféle tárgyak vannak körülöttük, a rossz gumikeréktől kezdve az üres alkoholos üvegig. Ezekkel a szellemeknek hoznak áldozatot.

Mongóliában nomád pásztoroknál vendégeskedtek. A törzs három jurta lakóiból állt. A sátrak előtt a modern pásztorok óriási napelemeket tartanak. Bent műholdas telefon és hatalmas képernyőjű televízió. A nyájat motorbiciklin ülve terelgetik, nem lóháton. Hűtőszekrényük nincs, a friss húst egy-két napig a jurta falán lógatják, s egyéb szokásaikkal is az archaikus időket idézik.

Kati ezen a vidéken a csendet szerette a legjobban. Kiült az autó mellé, és órákig gyönyörködött a tájban. Olyan nesztelen volt minden, hogy a magasból a madarak szárnysuhogását is hallani lehetett.

Észak és dél

Az ázsiai kalandok sora Thaiföldön ért véget. Márciusban indultak útnak, és október elején érkeztek Koh Tao szigetére. Ott éppen kifogták az esős időszakot. Kati három hétig maradt, aztán egyedül fölment északra, Csiang Maiba. Nagy a különbség az egzotikus szigetek és az északi országrészek között. A turisták a szigetekre mennek, melyek gyönyörűek, de hiányzik a kultúra. Északon különlegesek a buddhista templomok, monostorok. Az emberek sokkal kedvesebbek, mint a szigeteken. A lány délen úgy érezte, hogy egy a sok járkáló pénztárca közül. Csiang Maiban elvégzett egy thaimasszázs-tanfolyamot. Külföldieknek fenntartott iskolába járt, bár szívesebben tanult volna elhagyatott faluban élő csontkovácsoktól. Végül azért döntött előbbi mellett, mert félt, nem értik meg egymást az oktatóval, hisz nem elég, hogy valaki megmutatja a mozdulatsorokat, az elméletet is tudni kell.

Kati a nyugati ember mentalitásától megcsömörölve menekült Londonból, hogy a távoli, ismeretlen és érintetlen természetben találjon feloldódást, megnyugvást. A hosszú út során emberiszonya lassan elmúlt, megtanulta: nyitottnak kell lenni más emberek és kultúrák felé. Reméli, hogy a nyugati lendület nem telepedik rá a keleti kultúrára.