Igaz mese

Ezen a napon a diákok önkéntes szolgálatot teljesítenek a város szociális és oktatási intézményeiben. Ellátogatnak az autista gyermekek magániskolájába, a Vek nádeje szociális otthonba, a Csodaország bölcsődébe. Karácsony előtt meleg ételt osztanak a város főterén a hajléktalanoknak, és ajándéktárgyak árusításával egybekötött kiállítást tartanak az Úsmev intézmény számára. Ezáltal elfogadóbbá, mások problémái iránt érzékenyebb emberré válnak, és nem lesz idegen tőlük a tolerancia fogalma, a másság elfogadása.

Hol volt, hol nem volt…

Talán ezt a légkört tapasztalta meg Szomolai Tibor is, amikor májusban író-olvasó találkozóra érkezett a gimnáziumba. A könyvbemutató végén hirtelen ötlettől vezérelve a szerző arra kérte a fiatalokat, hogy egy ismeretlen vak fiú számára olvassák fel Felvidéki saga című regényét. A gyerekek nem haboztak, hozzáfogtak a közel 650 oldalas mű hangoskönyvvé alakításához.

A legkisebb fiú

Nem ismerték Kopa Marcellt, a 19 éves pécsváradi fiút, ám az író elbeszélése alapján rögtön szívükbe zárták. Annyit tudtak, hogy Marci egy hazai rendezvényen megindítóan szavalt egy Petőfi-verset, s ezért Szomolai Tibor megajándékozta a regénye egy példányával. Azonban tisztában volt vele, hogy a látáskorlátozott fiatalember számára az igazi ajándék egy hangoskönyv lenne. Mesélt róla az újváriaknak, elmondta, hogy mennyire rokonszenves ez a magyarországi fiú, hogy optimista lelkületű, és tele van tervekkel. 

Három próbát kell kiállni

Összesen 38 diák kapcsolódott be a hanghordozó készítésébe. Aki önként hajlandó volt felolvasni, megtehette. Ettől lett igazán egyedi és változatos a hanganyag, hiszen a diszlexiás tanulótól kezdve a szavalóversenyek győzteséig mindenki részt vállalt a nem mindennapi kezdeményezésben. „A cél az örömszerzés, nem a Kossuth-díj” – nyugtatta a szabadkozó szervező tanárokat az ötletgazda.

A teljes, vágatlan verzió olyan érdekességeket is tartalmaz, mint a diákok önkéntelen kommentjei. Például elhangzik a következő mondat a regényből: „A magyarországi intézmények színvonalasabbak, mint a hazai iskolák”, s a felolvasó fiú száját húzva hozzáteszi: „No, persze!”, majd zavartalanul folytatja tovább a felolvasást.

Még ilyen önzetlen segítségnyújtás során is elmaradhatatlanok a diákcsínyek. A legtöbben a diáktanács termébe vonultak vissza a hangfelvétel készítésére, és egy esetben hallható, amint a mondat közepén fordul a zárban a kulcs. „Ezek bezártak” – jegyzi meg kissé ijedten Péter, és vonakodva folytatja a félbehagyott mondatot.

Az Óperenciás-tengeren is túl

Váratlan meglepetés volt, amikor végre fénykép is érkezett Marciról, és azt látva az egyik harmadikos lány felkiáltott: „Én ezt a fiút látásból ismerem!” Kiderült: Kriszti tavasszal az iskolai Comenius projekt keretében az egyik pécsi gimnazista vendégszeretetét élvezte, s naponta látta iskolába menet felszállni a reggeli buszra Marcit arany retriever vakvezető kutyájával.

Harc a hétfejű sárkánnyal

A felvétel során persze csörrentek meg telefonok, nyitottak be váratlan látogatók, köhögtek is néha a kiszáradt torkok, de lassan csak bekerült minden fejezet a számítógépbe. Az utómunkálatok során meg kellett küzdeni a technika ördögével is: nyomtalanul eltűnt egy 200 oldalt tartalmazó fájl. Sírás-rívás, fogcsikorgatás nem segített, bizony ezeket az oldalakat újra kellett olvasni.

Jótett helyében jót várj!

A mesebeli jó tündér Szomolai Tibor személyében jött el. Megérdemelt jutalmul a diákokat autóbuszba ültette, hogy saját szemükkel lássák munkájuk eredményét: ott lehessenek, amikor Marci kézbe kapja a váratlan ajándékot. Október 23-án a Pécsváradi Pogármesteri Hivatal dísztermében fogadták a megilletődött vendégeket, akik meghatottan hallgatták vak társuk köszönetnyilvánítását. A kiváló orgánumú fiatalember a mesét indító Petőfi-verssel hálálta meg a gimnazisták önkéntes munkáját. „Nem akarom, hogy sajnáljatok” – zengett a Magyar vagyok költemény egyik sora, és varázsütésre mindenki szemét akaratlanul is könny öntötte el. 

Marci mindenkit meg akart ismerni, mindenkihez volt néhány kedves szava. Már másnap jött tőle az üzenet, hogy az első öt fejezetet „elolvasta”. Hirtelen megnőtt az ismerőseinek száma a közösségi oldalon, és az iskola folyosóján Újvárban mindenki róla beszélt. Osztálykirándulásra alkalmas szállást kínált az önkénteseknek, igazi lokálpatriótaként ecsetelte szülőhelye szépségeit, látnivalóit. Mindkét fél buzgón tervezgetni kezdte a lehetséges újabb találkozást.  

Itt a vége, fuss el véle!

Jót tenni jó. Hasznosnak érzi magát az ember, és nem várt szeretetet, önzetlen hálát kap cserébe. Nem anyagiakban mérik munkáját, mégis boldogabbá válik, hiszen jobbá tette valakinek az életét.

A hangoskönyv létrejöttét a Rákóczi Szövetség és a Carissimi Nonprofit Alap támogatta.