Hagyja, hadd fájjon

Hogy ízig-vérig költő, arra talán az is utal, hogy Édesanyám című verséből négy sort a karjára varratott. De látom, vannak más tetkói is. Melyik fájt a leginkább?

Volt, amelyik rohadtul, volt, amelyik egyáltalán. Az M a második kötetem, a Metamorfózis kezdőbetűje. Ez itt a jegy, amelyben születtem, a Bika. Ez a mézes Jack Daniels… mind kötődik hozzám. De van olyan is, amit brahiból választottam. Az az egyszer legyünk hülyék kategória. Volt olyan, amit három-négy órán át csináltak. A vállnál például nagyon érzékeny a bőr, ott a csont is nyikorog. Ezt nem lehet kibírni, mondjuk, bizonyos helyzetekben. De van más lehetőség? Nincs! Akkor kibírom! Ezzel is így voltam. Vártam, hogy legyen már kész. Zsibbadt is, vérzett is, volt benne kínlódás. Érdekesen működik ez nálam. Fordítani szoktam a dolgokon. Ha beteg vagyok, és literszámra kell innom a teát, amelynek egyébként nem szeretem az ízét, vidáman megiszom, mert tudom, hogy ez kell, ettől leszek jobban, ez vezet a megoldáshoz.

A lelki fájdalmat hogyan éli meg?

Zárkózottan.

Napokig hordozza magában anélkül, hogy szót ejtene róla, vagy kisírja, kiordítja, kitombolja magából?

Elsőre elfojtom magamban. Aztán a hozzám legközelebb álló két emberrel, a barátnőmmel és az édesanyámmal megbeszélem a dolgokat, de legelőször mindenképpen magammal. Kiskoromban is ilyen voltam. Az én problémám, majd megoldom. Hagyom, hadd fájjon. Teher alatt nő a pálma. A fájdalmak is éltetik az embert. Én ezt így fogom fel. Azoktól is vagyunk más emberek. Nem fordítva, hogy legyünk más emberek, és hozzunk be egy más gondolkodásmódot! Ez vagy ered valamiből, vagy nem. Aki ezt megpróbálja eljátszani, pórul jár, mert rossz lesz a végeredmény. Igen, vannak dolgok, amelyeket szeretek elfojtani magamban. Rágódni rajtuk. Ezekből tudnak aztán rohadt jó versek születni.

A lelki kín, a gyötrődés, a fájdalom a múzsája?

Ötven százalékban biztosan.

Ahhoz mi kell, hogy örömében a föld felett lebegjen?

A másik ötven százalék. Vagy ennek, vagy annak az érzéskultúrának kell megtalálnia ahhoz, hogy azt érezzem, most jön az első két mondat, kezdődik.

De az életében is elkezdett most valamit.

Életmódváltozásban vagyok.

Miből akar kilépni?

Nem voltam tőle más ember, de naponta söröztem. Nem biztos, hogy az alkohol jó dolog. A cigaretta a másik, amiről le akarok mondani. A legerősebbet cseréltem le a leggyengébbre. És nem mozogtam eleget. De már napi négy kilométert gyalogolok.

S érzi már a változást?

Érzem. Januártól így élek.

Bírja majd tartani?

Nincs miért nem bírni. Az én agyamat mindig foglalkoztatni kell. Most ezt kapta feladatul. Segítenie kell abban, amit elhatároztam. Minek kössek naponta piros nyakkendőt, ha utálom a pirosat és a nyakkendőt is? Csak azért, mert megszoktam? Ha leveszem, nem hiányzik. Akkor minek éljek vele? Ezt csak hasonlatképp mondtam.

Verset mikor ír?

Amikor jön. Mindegy, hol vagyok. Akkor csak az van. Senki és semmi, csak a vers. Belemerülök. Lehet akármi közben. Ha odaég a hús, akkor odaég, nem érdekel. A vers a fontos. Vagy legalább elindítom, hogy ne felejtsem el. Addig írom, ahonnan már megvan a gondolat, utána már bármikor be tudom fejezni.

S ha munkaidő közben tör fel a gondolat?

Eddig minden munkahelyemen írtam, de ott, ahol most dolgozom, egy biztosító cégnél, ott nem. Iktatok, rögzítek, nyomtatok… teljesen száraz munka. Reggel fél nyolctól délután fél ötig, pénteken fél kettőig.

Aztán menekül vissza a saját kis verses univerzumába?

Nekem szánt szándékom volt ilyen helyen dolgozni, mert nem veszi el a kreativitásomat. Nem merít ki szellemileg.

József Attilával milyen a viszonya?

Az ő költészete prizma élet és halál között. A szeretetről, a ragaszkodásról, az elvekhez való hűségről alkotott véleményünket formálja át.

Kőszegi Ákos, Gáti Oszkár, Stohl András. Ők azok a művészek, akik értőn és érzőn tolmácsolják az ön verseit. Nemcsak a neten, lemezen is.

Kiváló színész mindegyikük. Kőszegi Ákost a telefonos tudakozó segítségével kerestem meg. Négy vagy öt számot kaptam, mind más Kőszegi Ákos volt. Rögtön az első számon a volt felesége jelentkezett, ő adta meg Ákos új számát. Találkoztunk, kapott a verseimből, tetszettek neki, és vele készítettük az első hangfelvételt. A mai napig jó barátságot ápolunk.

Gáti Oszkár nehezebb eset?

Huszonnégy-huszonöt évesen hívtam őt fel. Teljesen odavoltam a hangjától, a tehetségétől. Azt mondtam, belehalok, ha nem mondja el a verseimet. Imádom a karakánságát, a jellemét, az egyenességét, ahogy 2009-ben kipakolt, és azt mondta: „Ide lőjetek!” Azóta sem lépett színpadra. Emlékszem, annyira egyszerű száma volt, hogy azt hittem, ez lehetetlen, ilyen szám nem is létezhet. Felhívtam, és felvette. Szekszárdi gyerek vagyok, ő is ott született. Mintha karácsony lett volna, úgy örültem, pedig dehogy volt karácsony! Gyermeki öröm, az volt! „Küldje át a verseit!” – mondta valamikor októberben. Megígérte, hogy reagálni fog. Már március volt, és semmi. Felhívtam mit veszíthetek alapon. Elnézést kért, hogy hú, ő ezt el is felejtette, pedig nem felejtős. Vettem egy mély lélegzetet, és felhívtam Győrből Budapestre, hogy dumáljunk egyet. Így indult a barátságunk. Három verssel kezdődött, aztán folyamatosan küldtem neki a többit.

És Stohl András? Ő honnan került a látókörébe?

Irodalmi estekre szoktam járni, évente kétszer-háromszor még pro bono is fellépek. Győrbe is el akartam menni, Oszkár színházába. Ő meg húzta az agyamat. „Rád úgyse jönnek be, kell egy név is melléd!”

Nem magára gondolt?

Biztattam őt: mondd el te! De hogy ő nem. Akkor ki, lehetne a Stohl? Jó, majd beszélek vele, mondta. Az első találkozás nem sült el túl jól. Később megfejtettem, mi járhatott András fejében. Megint egy költő, megint valami szar versek. De Oszkárnak megígérte, hogy jól van, eljön. Odaadtam neki az első kötetemet, hogy válogasson belőle. Elhagyta valahol. Jó, akkor ez olyan összecsapott este lesz, gondoltam. Megkapta a másik kötetet is, egyszer csak felhívott. „Nem puncsolok, ezek nagyon jó versek – mondta –, a barátnőmnek már ötöt kifényképeztem, és el is küldtem.” Tavaly tavasszal bementem hozzá a színházba, hogy megtisztelne, ha a harmadik lemezemen ő mondaná a verseket. „Atika, bármikor bármit!” – válaszolta. A napokban jelenik meg az új kötetem, ezzel a hanganyaggal. Nappal-éjjel lesz a címe.

Dés László után ki lesz a következő zeneszerző, akivel dolgozni szeretne?

Már megkerestem Presser Gábort. Vittem neki a köteteimből. Várom, hogyan reagál.

Ha tudnám

 

Ha tudnám, hány lázat bír

Még el a szívfal, ha tudnám

Mennyiszer nőhetnek újra

A száz évszak rét-háborújában

Kitépett pipacs-ajkak,

Te lennél a végső hevület,

Te lennél tán az utolsó,

Féltve elültetett virágcsók,

S veled múlnék el örök

Nyugalomban én, ahogyan

Vérvörössé izzik körülöttünk

Az előtted halottnak hitt rét.

 

Talán a sors

 

Talán a sors megteremti még egyszer,

Hogy újra belépj ezen az ajtón,

S láthassalak.

 

S talán a sors lesz olyan kegyes velem,

Ha testedet testemnek zárhatom,

Az ajtón belül maradj.

 

Kártyavár

 

Utasíts el, nem bánom.

Temessenek, majd kimászom.

Rúgjanak, a seb minduntalan beforr:

alázzanak, hogy emelkedhessek

a porból. S míg idejében vannak

a tudatlanok, nevessenek rajtam,

hagyom. Lesz addig álcám feléjük,

csöndem, mint látszati kudarcom.

 

Mikor győzök, akkor sem kiáltok.

Engedem, hogy tudassák a hírt

velük mások. S tudom, akkor mind,

ki nem hitt bennem, úgy roskad

össze, ahogyan ők remélték tőlem.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!