Szívhez szóló versek az idősotthonból

A bősi idősek otthonában élő Czibor Ilonka néninek hálás közönsége van, szobatársai, az otthon munkatársai, a nővérek is mind-mind szeretik a verseit és sorra könnyek csillannak szemeikben, miután végighallgatták egy-egy költeményét. Már több mint 30 éve ír, de sokáig nem merte senkinek sem megmutatni. Rácz Elemér, marcelházi református lelkész bátorítására engedélyt adott arra, hogy műveit digitalizálják, sokszorosítsák és szétosszák egymás közt a betegtalálkozókon, a járáson kívül is belül is. Ma is ír. Ágyhozkötöttsége sem gátolja meg abban, hogy képzelete szárnyaljon és olyan gondolatokat vessen papírra, rímekkel szegélyezve, mely egy hasonló korú, idősotthonban élő, beteg, mégis kiegyensúlyozott özvegyet foglalkoztat.

„Azt írom meg, ami a bennem van. A hitem segít ezen az úton. Keresztény családban nevelkedtem, majd hosszú évekig a községi hivatalban dolgoztam Marcelházán, mint anyakönyvvezető. Ekkor kissé elkanyarodtam a hittől, első volt a divat, a frizura, a karrier és minden más. Aztán miután lebetegedtem, visszataláltam a régi ösvényre. A harmadik gerinctörésen vagyok már túl. Másfél éve annak hogy fekszem, fekvőbeteg vagyok. De nekem mégis olyan belső békém van, hogy azt nem adhatja meg a világ és ezt nem tudom megmagyarázni sem. Belehelyeztem magam Isten tenyerébe és hagyom, hogy ringasson benne”

– mondta el Czibor Ilona. Unokái születésével megtalálta magát a nagyszülői szerepben is. Minden vágya, hogy olyan nagymama lehessen, aki megadja számukra azt, amire szükségük van. Már amennyire erejéből és idejéből telik. Lányát közvetlenül azután műtötték, miután ő is elesett. E két nyomós ok miatt került az otthonba. De hangsúlyozza, nem jött el keserű szívvel otthonról, mert tudta, hogy a családnak nincs más lehetősége.

Hamar rálelt itt is a belső nyugalmára és békéjére. Költészetében kiadja magából az örömet és a bánatot. Sok verse rövid idő alatt születik és azonnal elégedett is velük, de vannak olyan kész, sok-sok éves költeményei is, melyeket inkább átdolgoz.

„Húsvét késő délután, szitált a hűvös eső szaporán.

Magányra vágyva besétáltam én a temető kapuján.

Szüleim sírjánál álldogálva mormogtam az imát meg a sok-sok fohászt.

A közel lévő sírnál egy fiúcska megállt. 

Szagos vizével, mellyel délelőtt locsolni járt,

meglocsolta a keresztfát, a kereszt tövében a sok-sok árvácskát.

Odamentem hozzá, karom átfogta vállát.

Zokogva annyit mondott csupán,

elszöktem meglocsolni a mamát.

Ketten sírtunk az esővel már.

Fiúcska, mekkora szeretetet adott a te mamád,

hogy ez a szeretet elhozott téged három falun át?

Istenem, kérlek, taníts meg rá, hogyan lehetek olyan nagymama,

mint az, akit így siratnak az unokák!”

– hangzik verse, melyet idén húsvétra írt.

Szeret csendben lenni, elmélkedni, leginkább az olvasás, vagy az írás az, ami leköti. Édesanyja rajongott a könyvekért, ezt a rajongását tőle hozza. Elmondása szerint nincs olyan nap, hogy ne fogna könyvet a kezébe. Az olvasás szeretete volt az, ami végül a versek felé terelte. A sorssal való megbékélés egy nehéz életfeladat, de Czibor Ilonka néni kimondja: ő már megbékélt. Elfogadta helyzetét, nyitottan, őszintén él, tiszta szívvel igyekszik megtartani hitét és derűjét, és mindezt verseivel átadni környezetének is.

Érkezésemkor nem csak magát öltöztette díszbe, hanem a szívét is. Csinos frizurát készítettek neki, ünnepi ruhát húzott. A kerekesszékben ülve, oldalánál egy nejlonzacskóban régi fényképeket tartogatott, majd beszélgetésünk közepén elővette, hogy megmutassa, egyszer valaha ő is volt szép és fiatal. A tükör ugyan nem ezt mutatja, amikor belenéz, de legbelül ma is ugyanolyan szép és fiatal. Reményekkel telve éli mindennapjait, s elárulta, felkészült az utolsó percekre, amikor végül hazamehet.

„Ha egyszer megszületik valaki, akkor annak meg is kell halni. Csak az nem mindegy, hogy hogyan”

– mondja Czibor Ilonka néni.

A történelmi dokumentumokban már az 1200-as években említést tettek a bősi kastélyról. Az itt működő idősek otthonának jelenleg 79 lakója van. Az intézmény hamarosan új helyre költözik, melynek a lakók is nagyon örülnek. A régi épület falai közt sok gyógyító terápiát, kártyapartit, kézműves szakkört, misét, jó hangulatú közös étkezéseket, beszélgetéseket éltek meg eddig, de mégis vágynak az újra. Jelenleg közös férfi és női fürdőszobájuk van, mely némileg megnehezíti a tisztálkodást. Előreláthatólag ez év második felében kezdik meg a régi rendelőintézet bontását, ahol két különálló objektumot építenek majd fel, 40-40 férőhellyel. A legfrissebb tervrajzok szerint a maximum egy, illetve kétágyas szobák mindegyikéből nyílik majd fürdőszoba. De addig a kastélyban sem áll meg az élet. Most is éppen egy olyan termet újítanak fel, melybe fekvőbeteg hölgyek kerülnek majd. Czibor Ilonka néni és a többi szépkorú lakó is izgatottan várják az új épületet elkészülését és a költözést.