Félelmek és szorongások

„Phyllisnek megvan a maga baja, sajnos. A legfontosabb dolog, hogy fél kimenni a házból. Van ennek egy neve is, de elfelejtettem.

– Agorafóbia?

– Igen, ez az. Már évek óta küzd ezzel. Alig hagyja el a házat, kivéve akkor – Marvin hangja lehalkult, mint egy összeesküvőé –, ha egy másik félelem elől menekül.

– Milyen más félelem?

– Fél az emberektől, akik hozzánk látogatnak.”

(I. D. Yalom: Szerelemhóhér)

Sokban hasonlít a két érzés, a félelmek és szorongások, de a szakemberek megkülönböztetik őket. A félelemnek van megnevezhető tárgya, a realitásban értelmezhető, például az egzisztenciális veszélyek, a pénz elvesztése, a munkahelyi elbocsátás vagy az autópályán való vezetés. Általában összekapcsolódik a veszély megszüntetésére vonatkozó tevékenységgel, a „menekülés vagy a harc” választ kiváltva vagy segítségnyújtást kérve. A szorongás ezzel szemben a valóságban nem látható okok miatt áll elő, tudattalan érzelmek mozgatják és keltik életre, ezért nehezebb is megmagyarázni, legtöbbször magányos érzelmi állapot, nehezen megfogalmazható, és nem jár együtt a helyzet megoldását célzó tevékenységekkel.

Sajnos, mindkét fogalom ismerősen cseng. Életünket átszövik szorongásos tartalmú élmények és események, nincs olyan ember, aki ne élte volna már át ezt az érzést valamilyen formában. Gondoljunk bele, hány olyan élethelyzetet tudnánk hirtelen összeszámolni, mikor kicsit remegő kézzel és izzadó tenyérrel vagy összerándult gyomorral és gombócérzéssel a torkunkban próbáltunk meg túlélni egy-egy szituációt? A szorongás, ez a nehezen kezelhető érzés és testi állapot néha valóban öntörvényűnek látszik. A személyiség tudattalan tartományából származik, és soha nem indokolatlanul jelentkezik, még akkor sem, ha úgy érzi valaki, hogy teljesen érthetetlen számára, miért akkor és miért úgy éli át.

Sokan kerülnek olyan élethelyzetbe, amikor azt érzik, rettegnek a főnöküktől, pedig az nem is csinált velük semmit. Ilyenkor gyakran gyermekkorból kell keresni a tekintélyszemélyekhez kapcsolódó rossz, ijesztő emlékeket, melyek érzelmi mintázata feléled, ha hasonló személlyel találkozunk. Ez az érzés arra figyelmeztet, hogy van a személyiségében valami, ami kiváltja belőlünk a jelzőszorongást.

Hasonló helyzet lehet, ha a jól ismert pánikbetegségre és a benne átélhető szorongásra gondolunk: annak hátterében szintén egészen kisgyerekkorra visszavezethető érzelmi emlékeket találunk, a szeparációs szorongást, mely annak idején a magánytól és az egyedülléttől való félelmet jelentette. Nem jelenik meg a mindennapokban, sokszor csak a felnőttéletben jelentkezik, ha például valaki átél egy számára ijesztő vagy félelmetes állapotot, melyben hirtelen egyedül érzi magát. Furcsának találhatjuk, hogyan élhetünk át felnőttként ilyen egészen korai érzéseket, de a tudattalan tartománya a személyiségnek olyan, mint egy emlék- és képtár, melyből fel-felmerülnek régi, elfeledett dolgok.

A fóbiák

Akik látták Spielberg Cápa című filmjét, azok közül sokan nem úsznak szívesen a tengerben. Akkor sem, ha nincs is ott veszély, ha térdig ér a víz. Mások bemennek ugyan, de folyamatosan kémlelik a vizet: mikor pillantják meg a jól ismert hátúszót. Előbbiek fóbiás félelme eluralja a nyaralást, utóbbiaké csak megkeseríti.

Vannak azonban olyan személyek, akiknek teljes életvezetését átvehetik a fóbiás félelmek, meghatározva, hogyan és hová tudnak elmenni, mit tudnak csinálni. A fóbia tehát olyan szorongásfajta, mely csak bizonyos helyzetekben jelentkezik. Nagyon fontos tudnunk, hogy nem mindenkinek fejlődik ki ilyen tünete, nincs arról szó, hogy minden szorongásos állapotban fóbiás elem is megjelenik. A fóbiákban mindig valamilyen jól meghatározható dolog, helyszín a félelem kiváltója. A tünetet fenntartó tudattalan szorongás így jól értelmezhetővé válik. Sokkal érthetőbb, ha valaki azt mondja, nem mer a metróba lemenni, mert azt érzi, megfullad a föld alatt, mint ha homályosan arról magyaráz, hogy egy ideje bizonytalanul szorong. A fóbiás tünet tudattalanul lehetővé teszi, hogy néven nevezzünk valamilyen kézzelfogható és a racionalitásban is elfogadható kiváltó okot. A pszichoterápiás tapasztalatok azt mutatják, hogy jól kezelhetők, tehát a félelmek és a szorongások feloldhatók.

Másodlagos nyereségek

Nem gondolnánk, hogy egy fóbiával küzdő személy ragaszkodik a tünetéhez, pedig sokszor látszik, hogy valamilyen előnnyel mégis jár ez az élethelyzet. Például a közlekedési fóbiáknál elég gyakori, hogy az egész család a „beteg” szállítását szervezi, akinek tudattalan nyeresége is származik a tünetből, mert ő lesz a kulcsfigura a családban, aki kontrollja alatt tartja a hétköznapokat. Nem szándékosan csinálja ezt, nem döntött úgy, kihasználja ezt a nyereséget, mindez a tudattalan működése, de a realitásban jól látszik, hogyan épül ki egy ilyen rendszer. A tünet sokszor nehezen múlik el, mert valójában erről a „másodlagos betegségelőnyről” is le kell tudni mondani.

Sokszor látunk házasságokat, melyekben a feleség retteg a lejtőktől, nem mer síelni, így kizárja magát egy közös élményből, különösen akkor, ha a fóbia olyan erős, hogy még a helyszínre sem akar utazni. Ilyenkor előfordulhat, hogy azt várja a másiktól, mondjon le erről a sportról, ami szintén a kontrollálás jele, és vélhetőleg magyarázatot is találnánk a kapcsolatuk természetrajzában, miért bünteti a feleség a férjet ezzel.

De az is előfordulhat, hogy egy kamasznak lesznek fóbiás panaszai. Ez egyértelműen a család „tünete”, és sokszor a szülők kihűlő vagy konfliktusokkal terhelt életét jelzi.

Nem kell megijedni

Hétköznapi életünkben számtalan olyan helyzet alakulhat ki, melyben hirtelen nem találjuk fel magunkat, apró szorongások jelennek meg. Mit csinálunk, ha valaki elénk áll a sorban? Minden esetben készek vagyunk néhány frappáns mondattal megoldani a helyzetet? Vagy ha a fodrászunk kicsit másképp vágta és szárította a hajunkat, ott azonnal mondunk-e valamit, vagy hazaérve nekiesünk fésűvel a hajunknak? Ezek azok a helyzetek, melyekben a szorongás nem túl erős, mégis jelen van. Nem szívesen leszünk ellenszenvesek egy ilyen helyzetben azzal, hogy megmondjuk a magunkét, hajlamosabban vagyunk a menekülésre, hogy aztán a biztonságos otthoni környezetben korrigáljunk néhány dolgot, amit még lehet.

Sokan tartanak attól, hogy meglátszik rajtuk a szorongás. A pirulás és remegés, izzadás olyan jelzések, melyek általában sok kint okoznak mindenkinek, mert a legrosszabb helyzetben jelennek meg és „buktatják le” az illetőt. A tenyér izzadása is elképesztő cselfogásokra késztet mindenkit. Ezek a tünetek nagyon sokszor alakítanak ki elkerülő hadműveleteket. Biztosan ismerjük azt a helyzetet, amikor gördülékenyen próbálunk úgy fogalmazni mondatokat, hogy közben kerüljük a másik megszólítását, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy tegezni vagy magázni kellene-e őt.

Nem kell félni, megijedni ettől, mindössze meg kell találni a szorongás magyarázatát, és akkor a tudattalan tünetképződés enyhül, majd elmúlik. Érdemes úgy kezelni a szorongásainkat és a fóbiákat is, mint olyan jelzéseket, amelyek mutatják, hogy van valamilyen rendezetlen pszichés konfliktus a lelkünkben.

Tari Annamária pszichoanalitikus

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!