Sorsok: Szikonya Marika szenvedéstörténete

A gyermek ellen elkövetett családi erőszak egyik legborzasztóbb esete Szikonya Marikáé. Erős, egészséges kislányként született. Nevelőapja brutalitása, valamint anyja közönye tette nyomorékká. Édesapja kétéves korában halt meg, édesanyja pedig hamar talált magának új párt. Olyan férfit, aki nem vetette meg az italt, és részegen a kislányon töltötte ki az indulatait.

Erőszakos szülők, közönyös hivatalok

A néhai édesapa testvére, Szikonya László és élettársa, Mišák Éva gyakran meglátogatták az unokahúgukat. Látták, hogy a kislány éhes, elhanyagolt, tele van kék foltokkal. Az anyja állította, hogy játék közben esett el, és a hatóságok sem voltak a segítségükre. 

„Az addig életvidám, csacsogó kislányba szinte hálni járt a lélek, minden hangos szótól, hirtelen mozdulattól megijedt. Hiába tettünk feljelentést, a komáromi szociális és családügyi hivatal munkatársa mindent rendben talált a családban. Őt is feljelentettük, mert lehetetlen, hogy nem látta, mi folyik ott, de persze nem vonták felelősségre. Elküldte ugyan Marikát pszichológushoz, az viszont szintén arra a következtetésre jutott, hogy nem észleli családi erőszak nyomait. Néhány hónap múlva, 2001. április 20-án a kislányt félholtra verte a nevelőapja. Máig sem tudjuk, pontosan mi történt, a férfit valószínűleg idegesítette Marika, és nadrágszíjjal, karóval némította el. Olyannyira, hogy a gyerek elalélt, és több mint hat órán keresztül feküdt élettelenül, az anyja csak este tíz tájban hívott mentőt. Később azt mondta, félt a párjától, ezért nem merte sem védelmezni Marikát, sem hamarabb segítséget kérni. A lényeg azonban az, hogy hanyagságával tönkretette lánya életét. Marikát súlyos koponyatöréssel szállították egy pozsonyi kórházba, ahol több órán át műtötték, de csak a fél agyát sikerült megmenteni. Az orvosok még az operáció után is azt hitték, ilyen súlyos bántalmazást nem fog kibírni a gyönge szervezet, Marika viszont két hónap után kinyitotta a szemét. Csak az maradt rajta a régi” – meséli könnyek között Mišák Éva. Párjával, Szikonya Lászlóval azonnal elhatározták, hogy a kislányt magukhoz veszik, és gondját viselik. 

A gyámszülők

Nem volt ez könnyű vállalás, hiszen az akkor hatéves kislány teljesen mozgásképtelen volt, megvakult, nem tudott beszélni, és értelmi képességei is jelentősen romlottak. Éva és László mégis becsülettel helytálltak: több mint húsz évig, László 2021-ben bekövetkezett haláláig törődtek Marikával. 

„A Covid vitte el csupán ötvenhét évesen. Egyedül már nem boldogultam volna Marikával, kénytelen voltam intézetben elhelyezni. De amíg nálunk lakott, addig a párommal rendszeresen vittük orvosokhoz, rehabilitációra Csölösztőre, és annyira megtanítottam beszélni is, hogy mi értettük, mit mond. Nem volt egyszerű, mert csak a gyámjai voltunk, és minden orvosi vizsgálat előtt az anyjától kellett engedélyt kérnem. Gyermektartást ugyan nem fizetett, de a szülői jogaitól nem fosztották meg. Nem is értem, miféle emberek ülnek ezeken a bíróságokon, hogy úgy gondolják, lehetnek még jogai olyan anyának, aki tétlenül nézi, miként verik agyon a gyerekét. Kértük a bíróságtól azt is, hogy fossza meg őt a szülői jogaitól, ennek sem tett azonban eleget. Az indoklásban az állt, mivel mi vagyunk a gyermek gyámjai, nekünk kell vele törődnünk, és az édesanyát emiatt nem is figyelmeztették, hogy nem tett eleget a szülői kötelezettségeinek. Fel lehet ezt fogni?” – kérdezi Éva.

Lehet irigyelni a gondot?

Marika szülőanyját tizennyolc éves, három esztendőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság 2005-ben. A döntésben az is szerepet játszott, hogy akkorra már három gyereke született erőszakos élettársától. Ők intézetbe, majd nevelőszülőkhöz kerültek. Ma már felnőttek. Féltestvérük iránt egyáltalán nem érdeklődnek. Marika gyilkosát – nyugodtan nevezhetjük így, hiszen ami a kislánynak jutott, nem élet – tizenöt év börtönre ítélték, jó magaviselete miatt azonban a büntetés egyharmadát elengedték. Csak Marika rabsága élethosszig tartó, hiszen az elszenvedett sérülésekből soha többé nem tudott felépülni. 

„Emlékezhetett a verésekre, mert már attól is remegni kezdett, hacsak a tévében hallotta, hogy a filmszereplők veszekednek, verekednek. Sok-sok szeretettel, simogatással nyugtatgattuk, becézgettük, és hiszem, hogy boldog volt nálunk. Máig elmondja, amikor meglátogatom, hogy szeret, és a keresztapját, a páromat is szereti. Nem is sejti, hogy meghalt, tudom, nagyon megviselné. Ami a kis életéből hátravan, azt legalább békében töltse. Huszonnyolc éves, hetven kilóról húszra fogyott, az izomsorvadása is súlyosbodott, úgy össze van már szegénykém tekeredve, mint egy csiga. Csak a hatalmas fekete szeme maradt. Nem tudom olyan gyakran látogatni, mint szeretném, mert én is beteg vagyok, a súlyos lefolyású Covid óta agysorvadással, állandó fejfájással küzdök. Mégis próbálok mindent biztosítani számára, a rokkantnyugdíjához havi 130 eurót fizetek. A hagyatékából, az apja után örökölt házrészből is kifizettem, és a pénzt az ellátására fordítom. Sokan azt hitték, hogy a rokkantnyugdíjból, a gyámsági járulékból és az adományokból majd meggazdagodunk, de azt nem tudták, mennyibe kerül a napi ellátás, tisztán tartás, gyógytornák. Mindenkinek megjegyeztem, csak egy hétig próbálja ki, aztán beszéljen. Nem panaszként mondom, mert én vállaltam, de hogy még a gondot, a terhet is irigyelni lehet valakitől, azt képtelen vagyok fölfogni” – teszi hozzá Marika nevelőanyja. 

 Húsz év ajándékba

Az orvosok szerint Marikának nincs sok ideje hátra, szóltak, hogy fel kell készülni a legrosszabbra, de pont arra nem lehet. Éva beavat, ahányszor megcsörren a telefonja, attól tart, közlik vele, hogy a kislány meghalt. 

„Végtelenül hálás vagyok a pozsonyi doktoroknak, hogy megmentették az életét, valamint a körzeti orvosunknak, amiért mindig számíthattunk rá. Marika húsz évig békében, biztonságban élhetett velünk. Ajándék volt számomra, mert az első gyermekemet a terhesség alatt veszítettem el, a második fiam, Palika hatévesen halt meg orvosi műhiba következtében. Most volna negyvenéves, de ma is úgy fáj, mint amikor a koporsója mellett álltam. Marika lesz a harmadik gyerekem, akitől el kell válnom. Remélem, lesz hozzá erőm. A ruháját már megvettem, nem akarom pizsamában temetni, megadom neki a tiszteletet. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy elfogadtam. Amikor a pozsonyi kórházban volt lélegeztetőgépen, megígértem neki, hogy végig mellette leszek. Állni fogom a szavam.”