Éttermi illemtan

Nincs ez másképp a vendéglátás területén sem. Jó és rossz szokásaink nagyban befolyásolják embertársaink általi megítélésünket, viszont könnyen változtathatunk rajtuk némi protokollal, útmutatóval. Hogyan szokás étteremben viselkedni? Milyen a jó vendég? És milyen a jó pincér? Szedjük hát ízekre az íratlan szabályok alkotta viselkedésformákat, etikettet egy magasabb kategóriájú étteremre vetítve. Kezdjük mindjárt az elején!

Milyen a jó vendég?

Ha felkapottabb, elegáns étterembe készülünk, célszerű előre asztalt foglalni (legfőképp a fő étkezési szakaszokban, azaz ebéd- és vacsoraidőben). Manapság az internet és közösségi oldalak segítségével nem nehéz hozzájutnunk a helyek elérhetőségéhez. Gondoljunk csak bele, milyen nagy csalódást okozhat, amikor rákészülünk egy új étteremre, esetleg több kilométert utazunk is érte, majd szabad asztal híján vágyaink szertefoszlanak, s étkezéssel kapcsolatos elképzeléseinket kénytelenek vagyunk újratervezni.

Téves dolog azt hinni, hogy mindig a hölgyek lépnek elsőként a terembe. Legalábbis a vendéglátásban ez pont fordítva van! A férfi lép be elsőként, hogy felmérje az idegen terepet, megfelelő helyre hozta-e a társaságot. Mihelyt beérünk az étterembe, megvárjuk, míg a pincér/hostess illedelmesen fogad, és az asztalhoz kísér. Nem illő önkényesen és tolakodva asztalt választanunk, hiszen lehet, hogy foglalt. Vagy ha, mondjuk, csak kávézni szeretnénk, nem ültetnek majd egy négyfogásos menüsorhoz megterített asztal mellé.

Bizonyos felső kategóriás vagy Michelin-csillagos éttermek dress code-ot, azaz elegáns viseletet várnak el a vendégektől, hiszen ez a tisztelet jele. A tisztelet természetesen kölcsönös, a fogyasztó is maximálisan részesülni fog benne. Így nagyon elegáns helyeken olyanra is akad példa, hogy a rövid nadrágos-strandpapucsos turistákat „szabad asztal híján” elküldik, hogy ne rontsák az étterem összképét.

Bizonyos éttermek étlapjain nagyon sokszínű, különleges fogások szerepelnek. Ha bizonytalanok vagyunk a választásban, bátran forduljunk segítségért a pincérhez, s az étel-ital párosításban a sommelier tanácsaival biztosan nem fogunk majd mellé.

Célszerű az ételeket egyszerre megrendelni, hiszen együtt, egy időben illő ennie egy asztaltársaságnak, és az összevissza való rendelgetés a konyhán folyó munkát is könnyen összekuszálhatja.

A fogások között nagy illetlenség cigarettaszünetet beiktatni, hiszen az ételek frissen készülnek, így a minőség megőrzése és a maximális élvezet végett néhány percen belül fogyasztanunk kell őket. Ha a pincér nem talál a helyünkön, a konyhán már csak nagy erőfeszítések árán tudják megtartani tökéletes állapotban az akkor tálalt ételt.

Azt, gondolom, említenem sem kell, hogy a rágógumit nem tapasztjuk a tányér vagy az asztal aljára, és nem tüntetjük el egyéb misztikus helyekre. Kisgyerekes társaságokban ezen a téren is ügyeljünk porontyainkra! Ha már mindenképpen rágógumizva ültünk asztalhoz, a használt gumit ragasszuk diszkréten a papírszalvéta sarkába.

Milyen a jó vendéglő?

Egy megterített asztalon minden eszköznek funkciója van, s a vendég kényelmét szolgálja; így az evőeszközök, poharak nem véletlenül vannak ott, ahol vannak. Az aperitifes-, vizes-, borospoharak a tányér jobb felső sarkában helyezkednek el, az evőeszközök pedig a tányérhoz viszonyítva kívülről befelé haladva, azaz fogyasztási sorrendben az előételhez, főételhez, desszerthez rendeltettek. Így nyilvánvaló, hogy nem a desszertvillával, kiskéssel kezdünk majd neki a főételnek, és fordítva.

A fogpiszkáló használata az asztalnál a legújabb illemszabályok szerint nem ildomos, egyes helyeken azonban a mellékhelyiségben diszkréten lehetőséget teremtenek a szánkban való vájkálásra is, ha nem bírjuk ki hazáig.

Üzleti ebéd/vacsora közben is érvényes néhány alapszabály, amelynek a megtartása növeli majd tekintélyünket partnerünk szemében. Az első és talán legfontosabb, hogy étkezés közben nem bonyolítunk le telefonhívásokat, sőt lehetőség szerint az étteremben sem, hanem maximálisan a jelen levő üzlettársunkra próbálunk összpontosítani. Némítsuk el vagy kapcsoljuk ki mobilkészülékünket. Ha a társaságon belül akár egy külföldi, idegen nyelvet beszélő ember ül, melegen ajánlott közös, mindenki által beszélt nyelven kommunikálni.

Mit kell még tudni?

Gyakran terítéken van manapság a fényképezés kérdése. Elviekben jogunk van az ételeket lencsevégre kapni (némiképp ingyenreklám is az étterem számára, ha gusztusos fogásokról készült felvételeket osztunk meg a közösségi oldalakon), azonban rendkívül ügyelnünk kell arra, hogy más asztalnál ülő személy ne legyen rajta a képeken, ugyanis ez sértheti a személyi jogait.

Miután befejeztük az étkezést, nem árt tudnunk, hogy a számlát az a személy kéri, aki majd fizet is. Egyre több helyen szerepel az elfogyasztott tételek közt felszolgálási, azaz szervizdíj is a számlán. Ebben az esetben nem vagyunk kötelesek borravalót hagyni, ezt senki nem is várja el tőlünk. Fordított helyzetben azonban annál inkább! Ma a borravaló a végösszeg 10-15%-a, természetesen akkor, ha meg voltunk elégedve a szolgáltatás minőségével. Sokan trükkösen azt gondolják, hogy a bankkártyás fizetés mentesít a borravalótól, ez azonban tévedés, hiszen szóban jelezhetjük az összegnek a banki terminálon való felkerekítését, vagy készpénzt is adhatunk ilyen célból. Minden megoldható, csak akarni kell.

Milyen a jó pincér?

Aki már gyakran volt vendég, megtapasztalhatta azt is, hogy a keserű szájízt gyakran nem az étel minősége, hanem a személyzet okozta. A jó pincér iránt megannyi az elvárás, a legfontosabbakat sorolnám most fel néhány jelzővel. A jó pincér nem tolakodó, mégis informatív. Kedves és előzékeny a vendéggel, ám nem tenyérbe mászó. A jó pincérnek magas a tűréshatára, alázatos, udvarias. Az emberi kapcsolatokat, asztaltársaságokat nagy intimitással kezeli, nem személyeskedik (gondoljunk arra, hogy sokan a vendégek közül nem szeretnék a nagyközönség elé tárni, hogy kivel, mikor, hol, milyen okból és mit fogyasztottak. Más tészta természetesen a meghitt kis törzshely, ahová épp azért járunk, mert közvetlen, bizalmas ismerősnek, már-már családtagnak számít a helyi személyzet).

Az éremnek tehát ebben az esetben is két oldala van. Kis odafigyeléssel, kölcsönös jóindulattal, finom ízek kíséretében azonban nagyon szép élményekkel gazdagodhatunk egy-egy éttermi összejövetel alkalmával.