Dupla fronton

<p>Volt már sokféle asszony. Ármánytól és szerelemtől egyszerre függő. Megtört. Becsapott. Félrelökött. Másokat boldogító. Mások miatt boldogtalan. Önfeláldozó. Önsorsrontó. Aranyszívű. Romlott lelkű. Vérrokon. Idegen. Kikapós. Erényes. Szerető. Feleség. Özvegy. Hercegné. Szösz néne.</p>

Színes a paletta. Halász Judit most ismét magasabb csúcsokon jár. Asszony a fronton. Polcz Alaine ránk hagyott énje.

 

Bernarda Alba háza, Össztánc, Átutazók… nem egy vígszínházi produkcióval járt már Pozsonyban. Koncertezett is többször Szlovákiában. Nem érzi úgy, hogy egy kicsit hazajár?

Az itteni rokonok miatt? De igen. Szlovák volt az egyik nagymamám. És az ő férje. De a másik nagypapám apja is szlovák volt. Apai ágon háromnegyed részben szlovákok voltak a nagyszüleim.

Akkor ez azt jelenti, hogy…

… szlovák névvel születtem. Iskolás voltam, amikor magyarosították. Senki nem tudta leírni.

Azt, hogy Rybárová?

Nem. Azt, hogy Chlapáč Judit.

Ez állt a születési anyakönyvi kivonatában?

Az eredetiben, ami aztán »letintázódott«. Az újba már Halász Juditot írtak.

Hiszen Budapesten született.

A nagyszüleim már az első világháború előtt átjöttek. Erős tájszólással ugyan, de magyarul beszéltek. Szlovákul csak kivételes helyzetekben. Például ha veszekedtek. Nem volt az gyakori, de tudtuk, hogy ha szlovákul beszélnek, vita van köztük. Ők fentről, Aranyosmarót közeléből kerültek Budapestre.

Arrafelé élnek még rokonok?

Hogyne! Egyébként az anyai nagymamám is felvidéki volt. Amikor legutóbb felléptem Dunaszerdahelyen, el is mentünk megnézni a faluját, de Lédertejed már nem létezik. A nagymamám is az első világháború előtt jött át Budapestre. A nagyszüleim már itt házasodtak össze. Apai nagyszüleim Červený Hrádokban, vagyis Barsvörösváron éltek. Apámék négyen voltak testvérek, de egyikük sem beszélt szlovákul. Nem tanították meg őket. Pedig a Chlapáčok echte szlovákok voltak. De ezt mi nem tudtuk. Apám sem tudta. Olyannyira nem, hogy amikor az édesanyám meghalt, és elmentünk apámmal Barsvörösvárra, hogy megnézzük a nagymama okiratait, nem tudtuk, hol kezdjük a keresést. Gondoltuk, a templom és a temető jó útmutató lesz. Már be akartunk menni a temetőbe, amikor az első kijövő embertől megkérdeztük, nem tudja-e véletlenül, hol laknak a faluban Petrákék, a nagymamám ugyanis Petrák Petronella volt, erre keblét veregetve azt mondta a férfi, hogy: »Én vagyok Ján Petrák!« Kiderült, hogy az édesapám első unokatestvére volt. A nagymamámék kilencen voltak testvérek, és ő nagymamám testvérének a fia volt. Ott is maradtunk egy kicsit náluk. Hallatlanul kedvesek voltak. Azt akarták, aludjunk is ott, de mi csak egy napra mentünk kirándulni apával. Mivel ők csak szlovákul beszéltek, az én kis orosztudásomat kellett bevetni. Sokkal okosabbak tehát nem lettünk a rokonok által. A nagypapám pár kilométerrel odébb, Veľký Ďurban, Nagygyőrödön lakott.

Ugye nem túlzok, ha azt mondom, szláv lélek?

Én is érzem. Szeretem Petőfit is, meg a huszadik századi magyar irodalmat, a nyugatosokat és Radnótit is, de az oroszokhoz is erősen húz a szívem. Csehovot sajnos csak kétszer játszhattam. A Három nővér Natasáját még Pécsen, a főiskola után, Platonov feleségét pedig a Pesti Színházban, Tahi Tóth László partnereként.

Budapest ostroma idején, ahogy emlegetni szokta, felvidéki rokonoknál húzódtak meg.

Nem sokáig. Anyám elmondása szerint nem igazán voltak jók hozzánk az ottani rokonok. Gyorsan visszajöttünk Pestre.

Mi történt?

Egyéves lehettem, még cumiztam. Minden este pótkávéból készült tejeskávét ittam, s az egyik este valahogy kiömlött az egész a takaróra. Ebből lett a cirkusz. Pedig anyám rögtön kitisztította. Másnap hazajöttünk. Anyámtól tudom azt is, hogy attól fogva soha többé nem ittam tejeskávét.

Később, amíg az édesapja a fronton volt, a mamája varrónőként dolgozott.

Valamiből élni kellett. Apám tartalékoskatona-ruhájából édesanyám varrt később lovaglónadrágot. Elkezdtem ugyanis lovagolni, s mivel nem kaptunk olyan öltözéket, amiben edzésre járhattam volna, anyám átalakította, kisebbre vette apám nadrágját. A lovaglócsizmám is apám csizmájából lett. Kitömtük az orrát vattával és újságpapírral, hogy ne vesszen el benne a lábam.

Örökölt valamiféle kézügyességet az édesanyjától? Varrt, hímzett, kötött és horgolt?

Jaj, nem! Egyáltalán. Én egy gombot sem tudok felvarrni. Anyám, amikor látta, hogy tűt veszek a kezembe, szólt, hogy majd ő! Mindent megcsinált helyettem. A fiam is, amikor észrevette, hogy ott ügyetlenkedem a leszakadt gombjával, elvette tőlem, és ő maga varrta fel. Nekem a legjobb ruháimat anyám varrta.

Az unokái sem hozzák olyan helyzetbe, amikor meg kellene mutatnia, hogy…

… biztos, hogy nem, mert a menyem annyira ügyes kezű, és olyan csodás dolgokat képes nagy örömmel elkészíteni, hogy én azt meg sem közelíthetem.

Hány évesek a gyerekek?

Tizenegy, kilenc és fél, hét és fél.

Mikor tudatosították, hogy Halász Judit a nagymamájuk?

Sokáig Amerikában éltek, a legnagyobb közel volt a hatodik évéhez, amikor hazajöttek. Ott, ugye, angolul kellett hallgatni mindent. A dalaim nagy részét már akkor ismerték. Mindig utánuk küldtem a kötelező hallgatmányt, az új lemezt. A koncertjeimre ritkán viszem el őket. Amíg kicsik voltak, otthon, elalvás előtt énekeltem nekik, főleg magyar népdalokat, de ma már nem kell így altatnom őket. Ha elcsodálkoznak valamin, akkor azon, hogy »téged mindenki ismer!«. Az egyik csak tudomásul vette, és annyi, a másikat erősen megérintette, örült is neki, a kicsi viszont sokáig nem is értette az egészet. Amikor iskolába kezdett járni, akkor vált számára világossá, hogy itt más van, mint a többi nagymamánál. Ennek mi nem adtunk hangsúlyt. Egyébként sem hívnak nagymamának, hanem Jutkának. Nálunk ez családi szokás. A férjemet sem nagyapázzák. Nekik ő Jancsi. A fiam sem volt hajlandó nagyon sokáig apának és anyának szólítani bennünket. Ahogy hallotta a többiektől. Egy napig mondta, hogy apuka, anyuka, aztán visszatért a Jutkához és a Jancsihoz.

Weöres Sándor mellett kinek a verseit szereti még olyan nagyon-nagyon?

Varró Daninak még csak egy versét mondtam. Ő is nagyon jó, de Szabó T. Anna, Tóth Kriszta versei is nagyszerűek. És Fecske Csaba! Ő is zseniális verseket írt. Előbb a gyerekeihez, aztán az unokáihoz.

Polcz Alaine felkavaró regényéhez, az Asszony a fronton-hoz, amelyből Székely Kriszta rendezett nagyszerű előadást a Vígszínház Padlásszínpadán, milyen szálak kötik?

Izgultam, hogyan lehet egy ilyen műből színpadi darabot létrehozni. Nem akartam monodrámát. Kiülni egyedül a nézők elé és elmondani ezt a háborús szörnyűségekkel átszőtt, rettenetes történetet. Mit tudhat egy fiatal lány, egy pályakezdő rendező erről? – vetődik fel ilyenkor a kérdés. De Krisztának sikerült, amit megálmodott. Csupa kellemes élmény ért a próbák során. Olyan emberek vesznek körül a darabban, akik nagyon megkönnyítik a helyzetemet. Minden, ami a darabban elhangzik, anyáinkkal történt meg. Ezek a nők, asszonyok szégyellték elmondani ezeket a borzalmakat. Nem mertek és sokáig nem is lehetett erről beszélni. És ne gondolja senki, hogy csak az orosz katonák viselkedtek így. A többiek is.

Polcz Alaine-nel találkozott valaha?

Én nem, de Kriszta édesanyja, aki onkológus, igen. Ő dolgozott vele mint a Hospice alapítvány eszmei megalapítójával. Polcz Alaine ugyanis kidolgozott egy pszichológiai módszert, amellyel könnyíteni lehet a gyógyíthatatlan betegek sorsán. Így kezdett új életet a sok borzalom után.

Mennyire viseli meg az a két óra, amelyben az ő sorsát idézi meg a színpadon?

Engem mindig megmosolyogtatott, amikor főiskolás koromban azt hallottam, hogy X és Y nagy színész már reggel azzal a szereppel ébred, amit játszani fog, és most eljött az idő, hogy én is így ébredek. De akkor is, ha a Hegedűs a háztetőn-t játsszuk, pedig az nem is lelki, hanem fizikai megterhelést jelent. Ott is nagyon kell figyelnem magamra. Annak idején az Össztánc sem a színpadi produkció miatt volt fárasztó, hanem attól, ami a színfalak mögött zajlott. A sok gyorsöltözés! A Hegedűs a háztetőn attól olyan kimerítő, hogy egyik oldalról a másikra szaladgálunk a díszlet mögött, és még ugrálnunk is kell a színen, úgy tenni, mintha hideg volna.

De hát a színész mindig »úgy tesz«. Így vagy úgy.

Nem is panaszként mondtam ezt, hiszen szeretem csinálni.

Mióta is?

Hatvannégyben vettem át a diplomát, könnyű kiszámítani. Számoljunk csak! Több mint ötven éve…

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?