Az egyik regionális lap azt írta róla, hogy nem értik, mit keres egy ilyen tehetség az óvodában. Szlovákia nagy színházainak színpadán volna a helye. Én azt gondolom, hogy igenis óriási dolog, hogy 35 éve énekel az ovisoknak. Az operett és magyar nóta kedvelői pedig megkapják a szabadidejét. Hajtman Lívia jól érzi magát barsbaracskai otthonában, és már nem vágyódik nagy zenei karrier után.
Nem bánta meg, hogy nem a zenének szentelte az életét?
Nem szoktam ezen gondolkozni. Esetleg színházban, stabil helyen, primadonnaként tudtam volna magam elképzelni, semmiképpen nem szabadúszó előadóként várni, mikor hívnak, aztán egyszer itt, másszor ott szerepelni, mindig úton lenni… Ez az életmód nem tett volna boldoggá.
Melyik a zenével kapcsolatos első emléke?
Anyukám mondja mindig, hogy már háromévesen örökké a vasalózsinórt húztam, annak a végébe énekeltem. Aztán ovis emlékeim vannak, ahogy szerepelek. Alapiskolás koromban zeneiskolába jártam, hegedültem, és énekórákat is vettem. Akkoriban népdalt énekeltem, és valószínűleg jól, mert minden versenyről győztesen jöttem haza.
Mégsem konzervatóriumban tanult tovább?
A zenetanárnőm minden szülői értekezleten elmondta, hogy menjek konziba, de én az óvónőképzőt választottam. Talán az hiányzott, hogy a családban nem volt zenész, aki felkarolt, biztatott volna. Nem is gondolkoztam azon, hogy a zene legyen a hivatásom. Középiskolásként továbbra is jártam zeneiskolába, elvégeztem a második ciklust is. Nem hagytam fel a versenyzéssel sem. Másodikos voltam, amikor felajánlották, hogy vizsga nélkül felvennének a pozsonyi konzervatóriumba. A tanárnő összekulcsolt kézzel könyörgött, de akkor már okosabbnak tűnt előbb befejezni a pedagógiát.
Mikor kezdett magyarul énekelni?
A Csemadok versenyein énekeltem magyar táncdalokat nagy sikerrel, ezért Dunajszky Géza biztatott, hogy az Ifjú Szivekben a helyem. Kerestem Pozsonyban állást, találtam is, majd elmentem a meghallgatásra, és bevettek az énekkarba. Rögtön felismert néhány társam, hogy ni, a nyertes Bencsik Lívia… Furcsa is volt, hogy emlékeznek rám a korábbi versenyekről. Amikor szólót kellett énekelni, kipróbáltak, így nagyon hamar szólóénekes lettem.
Az szóba sem jött, hogy munka mellett elvégezze a konzervatóriumot?
20 éves voltam, amikor zeneiskolák szólóénekeseinek országos versenyén újra első lettem, és megint felajánlották a továbbtanulást. Viszont a következő évben nem nyílt levelező képzés. Különórákra azonban bejártam Sopirová tanárnőhöz.
Én mindig csak operettet hallottam énekelni.
Közben ugyanis felkért Záhorsky Elemér, hogy szerepeljek a Csemadok Hol van az a nyár?, majd a Szív küldi szívnek szívesen érsekújvári előadásában. Hamarosan a Csárdáskirálynőben énekeltem Sylviát, majd a Marica grófnőt. Hét-nyolc év után otthagytam Pozsonyt, Újvárban vettünk lakást, ott tanítottam. Halla Marikához jártam énekórákra, és járok a mai napig. Mert a hangképzést nem lehet abbahagyni, skálázni, gyakorolni kell állandóan.
Versenyezni is?
Felnőttként is versenyeztem, persze. Háromszor lettem győztes a Lehár-versenyeken Komáromban, amatőrként különdíjat is kaptam musical kategóriában. Győztesként én nyithattam meg az I. Lehár-bált. Megnyertem a magyar nóta országos versenyét, az Őszirózsát, így kerültem a Duna tévé Kívánságkosár műsorába. Még tavalyelőtt is megmérettem magam Budapesten egy magyarnóta-versenyen, azt is sikerült megnyernem.
Voltak emlékezetes fellépései?
Kísért Mága Zoltán zenekara, a Metropolitný orchester, a Váci zenekar… Az operett mulatságos, szórakoztató, sok táncdalt is énekeltem, most inkább már magyar nótát. Jelenleg sokat járunk falunapokra, vagy nyugdíjasokhoz szerepelni. Élőzenével lépek fel. Sokszor megterhelő, hiszen a hangszálakra vigyázni kellene, de ez az óvodában lehetetlen. Vannak nagyon sűrű napok, év vége felé volt például, amikor Bajcson énekeltem a nyugdíjasoknak, aztán az ovisaimat vittem fellépni, este pedig már a Csemadok műsorában szerepeltem Érsekújvárott. Komolyan veszem a zenét, nagy felelősségtudattal lépek színpadra. Úgy érzem, a közönség szeret, visszahívnak újra és újra. A Nyitrai, a Lévai és az Érsekújvári járásban jól ismernek. Ha van még vágyam, talán az, hogy a csallóközi közönség is megismerjen.
Mit köszönhet az éneknek?
A színpad magabiztosságot ad. A zene a rossz dolgokat is el tudja feledtetni az emberrel. És még a férjemet is a zenének köszönhetem, hiszen az Ifjú Szivekben ismerkedtünk össze. Azt szokta mondani, hogy a hangomba szeretett bele.
Szobonya Szerén, az édesanya:
„Könnyes szemmel hallgatom a lányom, amikor szerepel. Bevallom, nem támogattam igazán, mert féltettem a csalódásoktól. Az egyik versenyen az eperjesi színház igazgatója Marica grófnő szerepét és szolgálati lakást ajánlott neki, csak szerződjön hozzájuk. Kapott két hét gondolkodási időt. 27 éves volt akkor. És én azt kérdeztem: »Ha csak a kórusban leszel a színházban?« Ő ugyanis nagyon szigorú magához, és nem tud könyökölni – nem láttam neki valónak a művészvilágot. Gyönyörű családja van, finn szakon tanul a lánya, politológus a fia. Ki tudja, ez belefért volna-e, ha a színpadot választja…”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.