Archívum

„Az állam jogtalanul használja nagyszüleim földjét”

Jelenleg Rimaszombatban élek ideiglenes lakhatási engedéllyel magyar állampolgárként. A II. világháború után kialakult határok miatt nagyszüleim földterülete Csehszlovákiához került a magyar–csehszlovák államszerződés alapján. 1956. február 16-áig ??? nagyszüleim tulajdonosként szerepeltek a tulajdonlapon.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. március 22. 22:38

Ekkor a csehszlovák állam felvásárolta a földjeiket. Ezen még tulajdonosként szerepelnek, de erről semmilyen szerződés nincs, az 1956. február 10-én kiadott határozat szerint történő felvásárlásnak a törvényességét illetően az új földreformról szóló 46/1948-as sz. törvényre hivatkozik. Az említett törvény 1. paragrafusának 3. bekezdése szerint az állam egyebek mellett felvásárolja azokat a földeket, amelyeket a tulajdonosaik tartósan nem művelik.

A törvény 1. paragrafusa 4. bekezdésének A pontja szerint ez alól a szabály alól kivételt képeznek többek közt azok a földek, melyeket a tulajdonosok akaratuktól független okok miatt nem művelnek (pl. öregség, kiskorúság, betegség, özvegység, rokkantság vagy közszolgálat teljesítése). Mivel nagyapám 1944-ben elhunyt, nagymamán özvegy volt. Ezek az okok fennálltak a fent említett határozat kiadásának időpontjában, tehát nem voltak meg a felvásárlás feltételei. Így a tulajdonjog 1956. február 10-én való megszüntetése jogtalan volt, és a földet 64 éve jogtalanul használja a szlovák állam.

A Vasárnap hetilapban olvastam, hogy csak a földművelésügyi minisztérium ad hivatalos felvilágosítást az ügyben. Tisztelt asszonyom, tudna-e nekem információt adni, hogy ez a földreform vonatkozik-e azokra, akik jogtalanul veszítették el a tulajdonukat?

 

Február végéig a csereföldek rendezése folyt, vagyis azoké a földterületeké, amelyeket a sajátjukért cserébe kaptak a tulajdonosok a szövetkezetektől, agrárvállalatoktól stb. Mivel ön a nagyszülei felvásárolt földjei helyett nem kapott máshol pótföldet, ez a rendezés önre nem vonatkozik. Ön a Szlovák Földalap (Slovenský pozemkový fond) regionális irodájában (Rimaszombat, Školská 1503., tel.: 047/2941 610–612, 047/2941 614, 047/2941 615) nyújthat be restitúciós igényt, ott tudnak konkrét felvilágosítással is szolgálni.

A járási hivatal telekkönyvi osztályán (katastrálny odbor Okresného úradu, Rimaszombat, Kraskova 2., tel.: 047 281 9841) biztosan meg lehet találni az arra vonatkozó dokumentumokat, hogy a kérdéses földterület a nagyszülei tulajdona volt, és nyilván azt is bizonyítani lehet, hogy a tulajdonos objektív okok miatt nem tudta művelni a földet. Mivel általánosságban kívülálló személynek nem adnak tájékoztatást, azt javaslom, személyesen forduljon az említett hivatalokhoz.

 

 

 

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
állampolgárság

Szakértők szerint sem hoz előrelépést az állampolgársági törvény módosítása

tüdő illusztráció

Covid-19 utáni tüntetek - Segíthet az oxigén és a rehabilitáció

országos tesztelés

Újabb tesztelési körre készülnek a települések

Varga Anikó

Magyar vagyok. Mit jelent Önnek ez a mondat? Aki válaszol: Varga Anikó

Messenger

Akadozik a Messenger Szlovákiában

síelés

Húszéves mélyponton az idegenforgalom

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.