Állunk rendelkezésére!

Tisztelt Olvasók!

Igaz történetek

Vonaton. Délről észak felé zakatol a vonat. Egy-egy megállónál a város nevét olvasva történelmi események merülnek fel az emberi agyban. Amilyen gyorsan zakatol a vonat, olyan gyorsan múlik az ember életében a perc, a pillanat. Váltakozik a látkép. Búcsút intenek a sínpárok, folyók, városok. Rózsahegy felé közeledünk. Két hölgy ül velem szemben, beszélgetnek. Akaratom ellenére, fülem hallatára panaszra fordítják a szót. „Képzeld el, lelki beteg vagyok, nem tudok megnyugodni. Úgy lekiabált az X. Y. az anyja, megfenyegetett. Ha még egyszer négyest próbálok adni a fiának, meggyűlik vele a bajom. De hidd el nekem, hogy az a gyerek nem tud semmit megtanulni, egyáltalán nem érti, amit magyarázok. Be is vallja, hogy »nerozumiem«. Én meg nem tudom lefordítani magyarra a tananyagot. Szeretem azt a fiúcskát, tiszta szívemből, úgy mint a többi diákot. Hiába magyaráztam az édesanyjának, hogy nem adhatok jobb jegyet, nincs a gyereknek az idegen nyelvre született adottsága, soha nem fog tudni jól tanulni, ha az alaptudást sem tudja elsajátítani. Én szlovák tanítónő létemre magam ellen beszélve próbálom meggyőzni, hogy írassa át a magyar iskolába, mert a gyerek magyarul álmodik és gondolkodik. Olyan nyelven, amilyen nyelven beszélnek otthon a családban. Én nem érzem magam bűnösnek.”

Erre a másik hölgy nagy nevetve válaszol. „Te milyen hülye vagy! Adjál neki egyest, kettest, ha tud, ha nem, hisz kocsisokra szükségünk van, és tudatlan a kocsirúdhoz nem állhat.” „Engem ilyen becstelenségre nem visz rá a lelkiismeret” – felelte a tanítónő.

Beszélgetés közben tudtam meg, hogy Somorjáról utaznak. Két ember pletykázik, de levonható a pletykából a szomorú tanulság.

Czuczorné Kis Irén, Andód

Nyugdíjas farsang Tardoskedden

Egy vidám farsangi délutánt töltöttek el együtt a tardoskeddi nyugdíjasok. Bár aznap sűrűn havazott, az utak síkosak voltak, mégis az utolsó helyig megtelt a faluház nagyterme. Bizony érdemes is volt elmenni oda. A nyugdíjasklub vezetőségének tagjai Hamarné Varga Marikával az élen reggel óta szorgoskodtak, finom szendvicsekkel, forró teával várták a nyugdíjasokat. De nemcsak frissítővel, hanem színes kultúrműsorral is. A Rozmaring dalkör tagjai szebbnél szebb magyar és szlovák dalokat énekeltek. Megleptek bennünket néhány tréfás, farsangi hangulatú dallal is, sőt ismert dallamokra új szövegeket költöttek. Bíróczi Valika versben „magyarázta” el, miért érdemes nyugdíjasnak lenni. Jókat nevettünk a Vida Marika és Csányi Miklós által előadott Lujza és Jenő jeleneten. A műsor egyik érdekes színfoltja volt a tombola, ahol a helyi vállalkozók jóvoltából 98 értékes díj került kisorsolásra. A zenét most Mészáros Imre szolgáltatta, így a farsangi délután estébe nyúló tánccal ért véget. A kellemesen eltöltött farsangolásról jó hangulatban indultunk haza, elismételve többször is, hogy jövőre veletek ugyanitt.

Csomó Magda, Tardoskedd

Valentin-nap

Azt gondolhatnánk, ezt az ünnepet már nem lehet megfejelni, szebbé, tartalmasabbá növelni. Pedig bizony lehet! Sőt, a farsangolást, a régi néphagyományaink egyikét életre keltve, gyakorolva, büszkék lehetünk felmenőink táncos, mulatós mivoltára. A mánál maradva, számunkra is értékes ünnep a farsangutolja, a bálszezon, a kötődő hagyományos elfoglaltságokkal. Teljesen természetes, talán egy kicsit becsületbe vágó ügy is a háziasszonyok számára a családtagok, betérő ismerősök megvendégelése. Asztalra kerül a forrón cukrozott, illatos csörgős fánk, a saját főzetű lekvárral töltött habkönnyű pántlikás siska, és mindezek megkoronázására a saját hízóból egyéni ízléssel készített füstölt-főtt sonka, természetesen a kertünkből kiásott tormával ízesítve. Ennyi törődés csak nem maradhat viszonzatlan, családunk hölgytagjait testületileg illik a farsangi mulatságba vinni. Vagyis, ne siettessük az eseményeket, a bálozás előtt van a napnak még egy látványossága, melynek eredete történelmünk kacskaringós múltját idézi. Nálunk, a Felső-Csallóközben dőrejárásként tartja számon, életben az íratlan hagyomány ezt az ijesztő maskarákban megtartott falujárást. Egyes forrásmunkák szerint a török megszállás idejéhez vezethető vissza a ma már vidám bolondozássá szelídült néphagyomány, megtartása nélkül mindenesetre szegényebb lenne falunk kulturális élete. Szerencsére nemzedékről nemzedékre sem veszik az értéke, már vagy harminc éve minden alkalommal összejön a mai törzsgárda. Néhány nevet említve: Mikóczi Ferenc, Mikóczi Jenő, a tevőlegesen részt vevő polgármesterünk, Berner Lajos szervezésében húsz, huszonöt helybeli fiatal vállalja a produkciót. Hangos kurjongatással, zeneszóval, maskarákba öltözve járják a falut, minden portára betérnek, a háziakat zeneszóval, jófajta pálinkával kínálják. Látogatásukat illik némi anyagi juttatással honorálni, egykoron néhány siska, szalonna, tojás került a tarisznyába – pontosabban papírzsákba – vidám adomázás közepette, mert néha bizony a már két hete fészken ülő kotlós fészekaljának is lába kelt. De a dőréknek sok mindent elnéztek, nem haragudott meg azon senki. Ma hasonló kilengések nem történhetnek meg, mert sok háznál tyúkok sincsenek, a netán meglévők sem akarnak kotlani – ez nem népmese –, és egyébként is, a portát meglátogató dőréket pár euróval illik jutalmazni. Elmúltak az idők, amikor a falujárókat Gyulácska bandája kísérte, de reméljük, a dőrejárás hagyománya, és vele a faluközösség összetartó ereje Jányokon még sokáig fennmarad. 

Gazdag József, Jányok

Füleki harangok

Az idén rövid volt a farsang, a vigadalom. Hamvazószerdával kezdetüket vették a 40 napos nagyböjti szertartások. Templomunk tornyában elnémultak a harangok, ezzel hirdetve a hívő embereknek Jézus kínszenvedéseinek közeledtét. Templomunkban péntekenként szent keresztúti ájtatosságot végeznek a hívek, felidézve Jézus 14 állomásának szenvedéseit. Nagyanyáinktól ránk hagyott régi szép énekkel kezdve: „Keresztúton, ha megyünk, Jézus, téged követünk. Szenvedésed égi jel, így jutunk a mennybe fel.”

Ferences plébániatemplomunk Szűz Mária mennybe vétele tiszteletére II. Koháry István gróf jóvoltából épült. Barokk stílusú, egyhajós templom. Bejárata fölött a katolikus ferences rend szimbóluma, alatta az alábbi felirtat: „Isten dicsőségére építtette II. Koháry István gróf 1728-ban.” A templomba lépőt meglepik a nagy méretek és a gazdag díszítés. A barokk oltár legnagyobb olajfestménye Szűz Mária mennybevétele 1763-ból. A szentély északi falára festve láthatjuk két szent királyunkat, Istvánt és Lászlót. A hajó bal oldaláról kápolna nyílik, Lorettói Szűzanya tiszteletére. A hajó mennyezete is gazdagon díszített, közepén a Ferenc-rendiek szimbólumával, „Uram hiszlek és reménylek, tiszta szívből szeretlek” felirattal. A toronyban négy harang lakik. Sokfelé járva sok harangjátékot hallottam már, de a miénknél egy se szólt szebben. Nagyböjtben nagyszüleink úgy emlegették, a harangok elmentek Rómába, feltámadásra visszajönnek. A református templom Belény kisközségből származó harangocskája is csengő hangján hívja híveit az istentiszteletre, ilyenkor csendben várja a nagypénteki és húsvéti szertartásokat.

Egy újságban olvastam a dicsekvésről. Úgy gondolom, nagyon jó az, ha még van miről dicsekednünk, kis városaink, falvaink egész évi kulturális és egyéb tevékenységeiről, nem felejtve nagyszüleink hagyományait. Nagy baj lesz, ha már nem lesz mivel dicsekednünk. Azért csak dicsekedjünk, és köszönjük meg annak a sok fiatalnak, vezetőiknek, szervezeteknek, akik fáradságot nem ismerve teszik a dolgukat ebben a szegény, támogatás nélküli világban, hogy mi dicsekedhessünk. Nagyböjti elcsendesülést kívánok minden kedves Koperta-levelezőnek és a Vasárnap olvasóinak.

Szabó Irén, Fülek

Nagyböjti gondolatok

Hamvazószerda a nagyböjt kezdete. Az egyház hamut hint a homlokunkra e mély értelmű szavakkal: Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel. Egyházunk ezzel a szokatlan útravalóval indít el minket a szent negyven nap sivatagába. Üdvös jelet rajzol a homlokunkra a mulandóságot jelző hamuval és az örök életet ígérő kereszttel. Az emberek különféleképpen viselkednek a rájuk zuhanó szenvedésekben. Sokan lázadoznak, miérteket dobálnak a lakatlannak mondott égre. Perbe szállnak a megtagadott Istennel, kemény vádakat zúdítanak feléje. Vannak, akik összeszorított, keserű megadással vagy bölcs belenyugvással tűrik a kikerülhetetlen végzetet. Sokan az emberek felé fordulnak, és gyakran tapasztaljuk, hogy tőlük remélnek segítséget. Jól tudjuk, hogy Jézus, aki mindenben hasonló akart lenni hozzánk, nem kerülte el a szenvedést sem. Örök idegen marad számunkra, ha nem osztozik fájdalmainkban és nem ölti magára a sebek bíborát. S vajon miért tette ezt? Hogy példát adjon a szenvedésben tanúsítandó, egyedül helyes magatartásra. Nagyböjt idején boldog Batthyány Strattmann László lelki világosságára van szükségünk, aki saját költségén kórházat létesített a rászorulóknak, valamint a gyógyultakat pénzsegéllyel is ellátta. Jó orvosként nem csak a testi bajokkal foglalkozott, hanem a lélekkel is. A meggyógyultakat ellátta a lelki vakság gyógyítására vonatkozó útmutatásokkal. Sokan azért roppannak össze napjainkban a szenvedés súlya alatt, mert nem tudnak Istenhez kiáltani és sokan elfelejtették az imádság nyelvét. Sokan abban a tudatban vannak, hogy elég az ember saját ereje és nincs szüksége semmire és senkire, vagyis segítségre. A nagyböjt idejében merjünk még buzgóbban Istenhez fordulni, hiszen küzdelem nélkül nincs győzelem. A nagyböjt komolyan figyelmeztet mindnyájunkat, használjuk fel az időt, hogy lelkünk gazdagabb, szebb és boldogabb legyen.

Szalay Gyula esperes-plébános, Albár

Ő is elment

Nem is olyan régen olvashatták Ki ő? rovatunkban, hogy nemcsak írásaiban vicces és bohém, hanem az élete is a kesernyés öniróniától a fonák helyzetek kikacagásáig terjed. Pedig nem kevés megpróbáltatás érte. A Kemény Jóska bácsis derűvel s a zenével leküzdött minden rosszat, környezetének terhére bajával sose volt. Egy hónapja ünnepelte 95. születésnapját, s ez alkalomból mi kaptunk tőle ajándékot. Gyermekei egy szép könyvet állítottak össze írásaiból Legendárium címmel, s ő ebből dedikált példányokat adott a Vasárnap olvasói számára. Nagyon megtisztelő és megható, ahogy a Vasárnapot emlegeti. Ez elárulja azt is, hogy nem csak mi tekintettük családtagnak őt, hanem ő is minket. Az idei első, húsvéti VasárnapOlvasmányban terveztük megmutatni és felajánlani az ajándékát. Sajnos, ezt az örömet már nem érhette meg. Állandó levelezőnk, az érsekújvári Kemény József nincs többé. Szomorú SMS-üzenetet kaptam lányától az elmúlt szombaton:

Értesítelek, hogy apukám, Kemény József ma, 2015. február 21-én öt óra tájban szép csendesen örökre elaludt. Otthon volt, éppen unokái körében.

Perényi Györgyi

Utolsó írását a Vasárnap 14. számának irodalmi mellékletében olvashatják.

Hiányozni fog a Kopertából is.

Cs. Liszka Györgyi újvári gimnazista

Toldalék édesapám diákéletéhez

Édesapám, Kemény József 2010-ben nagy örömmel készült a gyémántdiploma átvételére. Mi, gyermekei, mind a négyen részt vettünk az ünnepségen. Szép volt, elegáns volt, felemelő volt. Csak… A méltatásban (és talán a meghívóban is) így hangzott: Kemény József mérnök, diploma kiadva 1969-ben. És ekkor kattogni kezdtek az agytekervények. Hogy is van ez, hisz apu régebben diplomázott, 57-ben nősült, akkor már rég Újvárban lakott. És ez amúgy sem adja ki a hatvan évet a gyémántdiplomához. Húgom mindjárt felfortyant: micsoda rendetlenség, kupleráj, anarchia, menjünk, mondjuk meg nekik. Én viszont elgondolkoztam, illetve eszembe jutott egy régi történet. Kisgyerek voltam. Otthon nagytakarítás. A kredencen csomó papírfecni, öreg füzet és egyebek. A munkamegosztás keretében nővérem kiosztotta, ezt én takarítom el. Nagy szorgalmasan kiválogattam a különböző papírokat, a borítékokról letéptem a bélyegeket, és édesapám bélyeggyűjtő dobozába tettem. Egy idő múlva apám kereste a diplomáját. Hol volt? Valahol. Nem tudja. Aztán később megtalálta a letépett bélyegeket, melyek valaha a diplomáját hitelesítették. Hát, nagy buzgalmamban kivégeztem a diplomát. Édesanyám vigasztalóan megsimogatta a fejem, apámnak meg mondta, hogy egy ilyen fontos okirat helye nem a kredencen lett volna. És most mit lehet csinálni, másolatot kell kérni. Hogy az nem az igazi, az már tény. De a másolat is diploma. Kiadási dátum: mint fenten említettem volt. Ezt elmondtam, bevallottam a családi fórumon. És hogy ellenőrizzem, csendben elmentem a rektori hivatalba, ahol bizony megállapították, hogy a kiadás időpontjának helyére tévesen a másolat kiadásának ideje került. Szabadkoztak és megígérték, hogy kijavítják. Hát ennyi. A valamikori Marx Károly Közgazdaságtudományi egyetem. Most Budapesti Corvinus Egyetem. Slamperej, ahogy Ferencjóska mondotta volna.

Ifjabb Kemény József, Érsekújvár

Kedves Vasárnap

Tisztelt Főszerkesztő Asszony! A jó ügy érdekében írása kapcsán felelet a kérdésére: Ismerek személyesen olyan homoszexuális párt, akinek van gyermeke. Az édesanyának, akinek egyáltalán nem édes a fia, már a megszületésekor púp volt a hátán. Ahogy a fiú növekedett, vele együtt az „édesanyja” púpja is. Partnernőjével mindent megtesznek azért, hogy megkeserítsék a fiú életét. Odáig fajult a helyzet, hogy a fiú az egészségével fizetett az édesanyja felelőtlenségéért, akit az elferdült szexuális életén kívül semmi és senki nem érdekel. E fölött és még sok hasonló homoszexuális pár fölött bizony lelkiismeret-furdalás nélkül pálcát török. A jó ügy érdekében – háromszor Igen!

Egy nagyon régi olvasója a Vasárnapnak

Kedves Névtelen Levélíró!

Elhiszem, amit ír. És akkor felteszek még egy, utolsó kérdést: Biztos nem ismer, nincs a környezetében és nem is hallott ugyanilyen esetről, amikor az édes szülők, férfi és nő Isten előtt megszentelt házasságban ugyanígy bánnak a gyermekükkel, vagy még rosszabbul, esetleg az édesapa szexuálisan is zaklatja leány- vagy fiúgyermekét? És egy legutolsó: Ha igen, pálcát törne minden heteroszexuális, hivatalos házasságban élő pár felett őmiattuk is?