Soha nem vonzott Valencia, nem volt az utazólistámon. Aztán amikor ősszel az egyik légitársaság egyeurós jegyeket árult bécsi indulással, barátainkkal eldöntöttük, hogy megnézzük. Hiszen a bolondnak is megéri! És milyen jól tettük!
Itthon dermesztő mínuszok, Spanyolországban kellemes, mediterrán időjárás. Narancsfák roskadoztak az érett gyümölcsöktől, a város tele van velük. A helyiek azonnal észrevették, hogy turisták vagyunk, hiszen minden szemszögből fotóztuk a csodás citrusokat. Régebben, mielőtt egy-egy utazásra indultam, útitervet készítettem, megnéztem, hogyan lehet közlekedni a városban, mit érdemes tudni a nevezetességekről. Akkor még nem voltak okostelefonok, internet csak egyes netkávézókban volt elérhető. Az utazás is megváltozott. Most már szinte teljesen felkészületlenül vágtunk neki Spanyolországnak, volt szállásunk, repülőjegyünk, a különféle applikációk segítségével pedig térképünk és útikönyvünk is. Megvan ennek is az előnye, sokkal kevesebb helyet foglal. De a hátránya is: nehezen tudunk elveszni. Pedig az utazásnak az az egyik legjobb része, a felfedezés.
Miért jó télen utazni?
Mert kevés a turista. Nem tudom, mások hogy vannak vele, számomra egyre inkább irritáló az, amikor egy-egy nevezetesség tövében készül a sok fénykép, csak valahogy a lényeg vész el. Ezért is volt jó a Tőzsdepalotában, mely a világörökség része. Körülbelül tíz emberrel találkoztunk, volt időnk bőven mélázni. Vagy a központi piacon, ahol még füstölt serrano sonkát is kóstolhattunk. Az online útikönyvünkben azt olvastuk, hogy a Plaza del Ayuntamiento, a városháza előtti tér az egyik legforgalmasabb a városban – gyönyörű napsütés fogadott, alig akadt egy-két sütkérező helyi. Egy kis pihenés után eldöntöttük, hogy megnézzük a gigantikus városházát. Alig hittünk a szemünknek, mikor kiderült, hogy ingyen látogatható. Pedig igazán gyönyörű. Valencia egyre szimpatikusabb. Apró részleteitől válik szerethetővé a város. A szűk kis sikátorokban sétálva csodálatos csempefalak, falrajzok, virágoktól roskadozó picike erkélyek vannak. Festeni se lehetne szebbet, nem is csoda, hogy a valenciaiak ilyen kedvesek. Ebben a környezetben szinte kötelező a jókedv. Ezért is jó télen utazni. Mert akkor az apróságokra is oda lehet figyelni.
A Művészetek Városa
Úgy hangzik, mint valamilyen gyenge, közhelyes könyv- vagy filmcím. Pedig tényleg ez a neve annak a futurisztikus épületegyüttesnek otthont adó komplexumnak, mely Valencia leglátogatottabb turistacélpontja. 1998-ban nyitották meg, de máig nincs még teljesen készen. Így is lenyűgöző. Itt van az a bogár alakú operaház, mely szerintem messze felülmúlja a Sydneyben lévőt. Három föld alatti és tizennégy föld feletti szintje van, Európában a legmagasabb. Körülötte medencék égszínkék vízzel. Az oceanárium is lélegzetelállító, kontinensünkön ez a legnagyobb akvárium. De van itt planetárium, a Tudomány Múzeuma és pálmaház is. A jövőbe tekint ez a park a város sok száz éves nevezetességei mellett, mint például a Torres de Serranos, mely Valencia egykori városkapuja, vagy a Plaza de la Virgen, a csodálatos, vibráló, szökőkutas tér.
A Túria park
Önök mit tennének, ha városvezetők volnának, s volna egy folyójuk, mely egy áradás során úgy kiönt, hogy több száz halálos áldozatot követel? Valenciában az ötvenes években volt ilyen katasztrófa, és a döntés az lett, hogy a folyót kivezetik a központból. A helyén maradt árokban pedig parkot hoztak létre, a nyolcvanas években el is készült. Így a város közepén lett egy nyolc kilométeres zöldövezet, fölötte átívelő csodaszép, 14–17. századi hidakkal. Egyik végén a már említett Művészetek Városa, másikon az állatkert. Benne pedig gondosan ápolt növények, rengeteg narancsfa.
Magyarok Valenciában
„De jó magyar szót hallani, honnan vannak? – kérdezte egy idősödő hölgy, aki az étterem konyháján dolgozik, ahova betértünk ebédelni. – A tulaj is magyar, erdélyi, csak nem volt igény a magyar konyhára, így inkább spanyol éttermet nyitott.” Spanyolország nemzeti étele a sáfrányos-rizses paella, mely Valenciából származik. Épp azt falatoztuk, mikor a hölgy csatlakozott hozzánk. Kevés az ideje, rohant vissza dolgozni, mert bár nincs szezon, munka akad bőven. Állítólag itt híresen finom a narancslé, no meg mivel tengerparti városról van szó, a tenger gyümölcseit is érdemes megkóstolni. Így alakult, hogy közelebbről megismerkedtünk a grillezett tintahallal, melynek állaga a buggyantott tojáséhoz hasonlít. Nem lehet megunni a finomságot. Ha már tengerparti városba látogattunk, kötelező látnivaló a tengerpart és a kikötő, akkor is, ha nem strandolunk. Igaz, láttunk pár vakmerőt, aki 6-7 fokos időben a tengerben szörfözött. Volt rajtuk hőálló ruha, de hát a fejük, lábuk szabadon volt. Még a partról nézni is fagyasztó élmény.
A Szent Grál nyomában
Valencia székesegyháza egy mecset helyére épült, valamikor a 13. században. A monda szerint körülbelül ötszáz évig itt őrizték a Szent Grált, ennek emlékére a másolata még ma is megtekinthető az egyik kápolnában. Egyes tudósok azt állítják, hogy ez az eredeti. Jó néhány katedrális, templom állítja még, hogy a Szent Grál járt náluk, ilyen a cuencai is. Maga a város sziklafalra épült. Nostradamus szerint mindent túl fog élni, s aki a végítélet napján bemenekül az 1196-ban épült bazilikájába, a Basílica de Nuestra Señora de Graciába, az életben marad. Van egy monda, mely szerint itt is őrizték a Szent Grált, ezért is e kivételes státus. De ha Jézus a szerénységéről és egyszerűségéről volt ismert, akkor vajon létezett-e egyáltalán ez a drágakövekkel kirakott királyi kehely, vagy középkori marketingfogásról van szó?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.