<p>Genfben és környékén több tucat cseh, szlovák és magyar származású orvos folytatott praxist. Legtöbben hatvannyolcasok voltak. Ebből a közösségből három doktor emelkedett ki, akivel szoros baráti kapcsolatba kerültünk. Mindhármuknak megvolt a maga kalandos élettörténete. Horvát doktorét már részben említettem.</p>
Jóságos Mikulás kinézésével ő volt a legszerethetőbb az egész társaságból. Egyedül élt a folyó jobb partján lévő egyik városnegyedben, de a rendelője egy másik városrészben volt, Grand-Lancyban. Egy toronyház tizenkettedik emeletén bérelt rendelőt, amelyből még fel lehetett lépcsőzni egy kis manzárdlakásba. Itt néha meghált, ha nagyon későig bent maradt a munkában. A ház alagsorában fodrászszalon, gyógyszertár, cukrászda és egy albán származású férfi által vezetett olcsó vendéglő üzemelt. A gyógyszertárban, a cukrászdában és a vendéglőben nyitott számlája volt az öregúrnak. Ha páciensként látogattuk meg, az általa felírt gyógyszereket azzal adták ki a patikában, hogy a számla már rendezve van. Az albánhoz járt ebédelni, utána pedig megivott egy kávét vagy egy vasfűpárlatot a cukrászdában, hozzá egy szelet tiramisut vagy vaníliakrémes kiflit fogyasztott. A legtöbb vacsoráját vendégségben töltötte a nagykövetség valamelyik alkalmazottjánál (gyakran nálunk), vagy valamelyik helyi szlovák családnál. Sokszor ő hívott meg valakit egy jobb belvárosi étterembe, a változatosság kedvéért. Amióta elhagyta Csehszlovákiát, sohasem járt otthon. Járt Prágába és Budapestre, különböző orvosi konferenciákra, Szlovákiába nem. Akárhány diplomata megfordult a misszión, mind invitálta: jöjjön el legalább egy-két napra. Mi is hívtuk. Nem jött. Már csak holtan érkezett haza, a privigyei temetőbe.
Pribula doktor szájsebész volt. Előkelő helyen volt a lakása: a Beau-Rivage szálloda melletti házban, a tópartra néző ablakokkal és erkéllyel. (Innen szoktuk csodálni augusztus elején a nagy zenés tűzijátékot.) A Beau-Rivage-ban szállt meg annak idején, 1898-ban Erzsébet királyné is, mielőtt leszúrta őt egy olasz anarchista. Később, az első világháború idején pedig itt volt Masarykék egyik főhadiszállása. Pribula nem hatvannyolcas volt. Neki még a szülei vándoroltak ki Amerikába a 20. század tízes éveiben, Sáros megyéből, Frics (Fričovce) községből. A doktor nem is beszélte a szlovák köznyelvet, csak a sárosi nyelvjárást. A nyolcvanas években költözött át Európába, követve francia feleségét és a gyerekeit, akik európai iskolákba jártak. Rendelője a házával szemben volt, a tér ellenkező oldalán. Egyedül élt, kelet-európai házvezetőnők főztek neki és tartották rendben a lakását. Megbecsült tagja volt a genfi amerikai közösségnek, aktívan bekapcsolódott az életébe. A szlovákokkal nem nagyon tartotta a kapcsolatot – egyrészt, mert nem nagyon tudott velük szót érteni, meg ő inkább amerikai volt, mint szlovák. Az orvosok számára szerveztem néhány vacsorát a misszión, meg hát mindig meghívtam őket az államünnep alkalmából rendezett fogadásra. Pribula ott találkozott leginkább a földiekkel. A kilencvenes évek elején többször járt Szlovákiában, őszintén segíteni akart az országnak. Úgy gondolta, az egészségügy menedzselésében tudna. De csakhamar rájött, hogy hasztalan az igyekezete. Meghallgatták, megdicsérték az ötleteit és a segítőkészségét, de utána sohasem történt semmi. Az állami apparátus működött a saját megszokott, rutinszerű, lomha módján.
A legnagyobb karriert a három közül Molnár doktor futotta be. A nagyapa még Müller volt, amikor a 19. század végén átköltözött a Lajtán túlra, Nyitrára. Molnár doktor is ’68-ban hagyta el az országot, fiatal orvosként, akinek azonban már volt némi szakmai hírneve a saját szakterületén belül. Fej- és nyaksebészetre szakosodott. Amerikában neki is elölről kellett kezdenie mindent, meg kellett ismételnie az összes szakvizsgát, mire amerikai diplomát szerzett. A nyolcvanas években az őssejtekkel kezdett foglalkozni, és komoly eredményeket ért el. Amerikában azonban nem talált támogatásra. A nagy gyógyszergyártó cégek saját profitjuk végett keményen harcolnak az alternatív gyógymódok meghonosodása ellen. Molnárék tehát a nyolcvanas évek végén visszaköltöztek Európába, és a Genftől tizenöt kilométerre, de már francia földön lévő kis fürdővárosban, Divonne-ban telepedtek le. Itt rendezte be magának Molnár doktor az őssejtátültetés európai központját. Ez a módszer állati eredetű őssejtek bevitelével kezeli, enyhíti a gyógyíthatatlan vagy hosszan elhúzódó betegségben szenvedők panaszait. Divonne-ban is sokszor megfordultunk. A Molnárék házában tartott kerti partik a környék előkelőségeinek a találkozói is voltak egyben, ahol a feleség, Gabika, mindig csodálatosan vitte a figyelmes háziasszony szerepét. Molnárék tíz éve ismét visszaköltöztek Los Angelesbe a lányuk és családja után, de az év felét Nyitrán töltik.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.