A magyarok választási hajlandóságáról

s

Csak úgy... morfondírozom. Most például éppen azon, hogyan is van az a választási hajlandóság a szlovákiai magyarok körében. Az utóbbi négy-öt alkalommal ugyanis vészesen az országos átlag alá süllyedt. Holott azelőtt a magyar párt(ok) jó szereplésének épp az volt a titka, hogy a magyarok az országos átlag felett mentek el szavazni. Emlékezzünk csak, hogy a kilencvenes években még három magyar párt is be tudott kerülni a parlamentbe (istenem, azok a régi szép idők!).

A fejlődés azonban megállíthatatlan, mert ’98-ban kitalálták a három az egyben megoldást (hol volt még akkor a kávé?, a kanyarban sem), azaz a három magyar párt egyesült. De nem ám Duray Miklósé, Bugár Béláé vagy Csáky Pálé volt a dicsőség, hogy a spanyolviaszt feltalálta. Nem, kedves barátaim. A nagy egyesítő neve Vladimír Mečiar. Így aztán azt is elmondhatjuk, hogy az utóbbi három évtized legjobb szlovákiai magyar politikusát Vladimír Mečiarnak hívták. Ő gondoskodott róla, hogy a parlamentben legyen mindig magyar képviselő – még akkor is, ha bennünk, mezei választókban gyakran felmerült az istenkáromló gondolat, hogy csak azért ülnek ott, hogy a létszám kilegyen...

Azonban elkanyarodtunk eredeti témánktól. Ugyanis éppen Vladimír Mečiar volt az egyik oka a magyar választó megnövekedett választási aktivitásának is. A másik pedig a fegyvernöke, Ján Slota. Elég volt felírni a zászlóra egy véresen magyarfaló kijelentésüket, és a szlovákiai magyar politikusnak már semmi dolga nem volt, máris körbehordozhatta fehér lovon a véres kardot, ami ugyebár őseinket is a haza védelmére szólította fel. És ez most is működött, mert a szlovákiai magyar választó engedelmesen elzarándokolt a szavazóhelyiségbe, hogy megtegye, amit a haza követel a magasban. Így aztán talán már jobban érthető az előző, kissé talán meglepő kijelentésem is.

És hogy nem a levegőbe beszélek, még akkor sem, ha ez egy könnyed hangvételű írás, annak a bizonyítására legyen elég annyi, hogy amióta Slota sincs a parlamentben, és hiánycikk a véresszájú szlovák politikus, azóta a szlovákiai magyar választási kedve is lanyhult.

Ergo ha én szlovákiai magyar politikus volnék, sürgősen feladnék egy hirdetést:

MAGYARFALÓ SZLOVÁK POLITIKUS KERESTETIK.

Jelige

BE AKARUNK JUTNI A PARLAMENTBE.

Sztakó Zsolt

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?