<p>Kossuth küldte Nyugatra, hogy fegyvereket szerezzen a magyar szabadságharcnak, végül az amerikai kormánynak segített a pénzverésben. Wass Sámuel a 19. század egyik legismertebb amerikás magyarja volt.</p><div> </div>
Pedig alig egy évtizedig tartózkodott az Újvilágban, és miután hazatért, országgyűlési küldöttként a közügyeknek szentelte további életét. Rokona volt Wass Albert írónak is, aki a család másik ágában született, majdnem száz évvel utána. Egyébként mindketten Erdély egykori Szolnok-Doboka vármegyéjéből származtak, őseik pedig befolyásos köztisztségeket viseltek az évszázadok során, családfájuk egészen az Árpád-korig visszavezethető.
Fegyvereket a szabadságharcnak
Wass Sámuel, vagy ahogy egyesek emlegetik, Samu (angol nyelvű forrásokban többnyire Sam Wass), Kolozsváron született 1814-ben, gazdag földbirtokos családban. Húszéves sincs, amikor már remek úszó, céllövő és szinte világjárt ember, hiszen az Al-Duna vidékét és Olaszország egy részét fiatalon megismerhette. Hazatérése után joggyakornok és Doboka vármegye derékszéki bírája, majd főbírája. 1848-tól már a főispán helyettese, majd országgyűlési képviselő. Kossuth Lajos is felfigyelt rá, ügyes fiatalembernek nevezte. Nyelvismerete és úti tapasztalatai folytán a szabadságharc kitörése után Konstantinápolyba, majd Párizsba küldték, hogy a magyar szabadságharcnak jó minőségű fegyvereket szerezzen. Wass Samu Amerikáig ment, s onnan küldött is hajóval fegyvereket. Dél-Amerikában, a brazil partoknál szervezte épp az egyik hajórajt, amikor megtámadták, és menekülni kényszerült, terve így meghiúsult, bár az is igaz, hogy a fegyverek sem kellettek már.
New Yorkba került, 1849 novemberében itt értesült a magyar szabadságharc leveréséről. Mivel angolul már jól beszélt, tolmácsként segítette az ottani magyarokat. Lenyűgöző szervezői képességeit másképp is kamatoztatta: a New York-i polgármester segítségével önsegélyező kört alapított az épp odaérkezett 60-70 komáromi menekültnek. Munkát szerzett nekik, és egyéb módon is segítette őket. Ha magyar menekültnek gondja volt New Yorkban, Wass Samuhoz volt érdemes fordulnia.
Aranyásóból pénzverő
Itt ismerkedett meg Fornet Kornéllal és Molitor Ágostonnal (egyes forrásokban Molitor Gusztáv), barátok, később üzlettársak lettek. Wasst nagyon érdekelték a technikai fejlesztések: hajóépítő szeretett volna lenni, de újra és újra kiújuló tengeri betegsége leküzdhetetlen akadálynak bizonyult. Szerencséjére épp kitört Kaliforniában az aranyláz, Fornettel lelkesen utaztak a nyugati partra 1851-ben. Aranyásóként Wass nem vitte sokra, ezért beállt Fornet mérnöki cégéhez segédkezni, a területek kijelölését végezte, láncokat húzott ki, és jelzőpálcákat szúrt le. Közben befutott Molitor is, aki korábban Londonban fémmegmunkáló technikát tanult, így San Franciscóban közösen érctisztító gyárat és pénzverdét alapítottak. 1855 végéig a gyárban három és fél millió dollár értékű aranyat olvasztottak és adtak ki rudakban, továbbá két és fél millió dollár értékű aranypénzt vertek. A cég egyike volt annak a számos magántulajdonban levő nemesfém-hitelesítő üzemnek, amely pénzt állított elő az 1850-es évek Kaliforniájában, hogy kielégítsék az amerikai állam hatalmas forgalmifizetőeszköz-igényét. A Wass, Molitor & Co. 1852-ben 5 és 10 dollár címletű pénzt készített, majd 1855-ben 10, 20 és 50 dollárosokat. A pénzek éremképe követi az Egyesült Államok hivatalos kibocsátású aranypénzeinek éremképét, de köriratuk részben eltér azokétól. Ma gyűjtők és múzeumok versengenek értük. Xántus János (akiről sorozatunkban korábban már írtunk) 1857-ben, mikor San Franciscóban meglátogatta gróf Wassék gyártelepét, azt írta: „Senki a magyar névnek több becsületet nem szerzett Amerikában, mint gróf Wass és társai.” A vállalat azonban az 1850-es évek végén megszűnt.
Amerikából az Országgyűlésbe
1853–54-ben gróf Wass járt Európában, és miután kinti vagyona elfogyott, 1858-ban kedvetlenül és betegen hazatért Magyarországra. Egyesek azt terjesztették róla, hogy volt szabadságharcosként hazatérési engedélyét az elnyomás éveiben pénzért vásárolta meg. 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába választotta, székfoglaló értekezését a passzátszelekről tartotta. Az 1860-as években bekapcsolódott a fővárosi közéletbe és a földhitelintézet megalapításába. Beválasztották az Országgyűlésbe is, ahol a kiegyezést támogató Deák-párt tagjaként működött. De munkásságának legnagyobb részét az iparvállalatok fejlesztésének szentelte.
Gyakorlatias, a technikai fejlődés iránt elkötelezett életszemlélete útleírásában is visszatükröződik (Kilencz év egy száműzött életéből), melyben igyekszik praktikus tanácsokkal ellátni az egzotikus kalandokon csemegéző magyar olvasókat. „Ha olvasóim valamelyike mostan az Atlanti Oceánon túl kirándulást tenni ohajtana, nem tanácsolhatok jobbat, minthogy válaszsza mindenesetre a legujabban épült hajót. Mert minden ujabb hajó épitésénél különös figyelem fordittatik a kényelemre, s bárha e sorok irója kilenczévi vándorlása alatt sok hajó odvában lakni szerencsés vagy szerencsétlen volt, egy tengeri hajón lehető kényelemről kevés ösmerete volt, mig 1857. év végén ugyan ezen társulat Persia nevü gőzösén nem utazott.”
A szépségdíjas pénzérme
2018 áprilisában pedig jött a hír, hogy a kaliforniai aranyláz idején, az 1850-es években verték azt a három ritka aranypénzt, amelyet a Numisma-ticGuaran-tyCorporation (NGC) csak idén tavasszal hitelesített. Az érmék a Wass, Molitor & Co. nevű amerikai céghez kötődnek. Az 50 dolláros címletű darabokon, amelyek nagyobbak voltak bármely korabeli forgalomban levő amerikai aranypénznél, a hátlapon koszorú található, amelyet WASS MOLITOR & CO. SAN FRANCISCO CALIFORNIA körirat övez. 1855. augusztus 13-án ugyanis Wass négy általuk veretett pénzt küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak közvetlenül San Franciscóból. Köztük egy, a szakértők szerint lenyűgöző 1855-ös 50 dollárost, amely most az NGC által az MS 63-as tartásfokú minősítést kapta, ez a második legszebb példány, amelyet az NGC valaha minősített. Vagyis nekik csak a második legszebb, nekünk alighanem a legszebb.
A tökélyre vezető villany
Wass Samut kora egyéb technikai fejlesztései közül a villamosság elmélete is foglalkoztatta. Útirajzában lelkesen így ír: „Delejesség és villany, két nagyszerü physikai tényező, melyeknek bővebb kiösmerése, s egymás irányában létező viszonyainak bővebb meghatározása a jövő kor valamely tündöklő geniusának dicső monumentumát teéndi. Oly titkokat és erőket fog ez a világgal megösmertetni, melyekhez képest a gőz és a villanyos szavakat vezető sodrony csak gyermekjáték, s az emberiséget oly tökély pontra fogja vezetni, milyenről a jelenkornak még csak fogalma sincs.ˮ
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.